Mester, in memoriam Mimar Sinan

Névmizéria

Bulgária felé, félúton, Nis mellett nézegetem a most készített képeket. Mindjárt mellékelek is 2+1-et, kis kiegészítéssel.

Golden age, silver age

A hazai történelemoktatás - sok máshoz hasonlóan - ugyancsak szűk horizontú. Egyes regionális/világtörténeti eseményt is hajlamos csak a magyarokra vonatkoztatni. Sok példát lehetne hozni, kedvencem az "igazán első világháború", azaz a spanyol örökösödési háború a domináns centrumállamok szempontjából kicsiny mellékhadszíntérnek tekinthető úgynevezett "Rákóczi szabadságharc", amelyet izoláltan értékelünk - meglehetősen túl.

Az "eltörökösödés" folytatódik a Balkán muszlim közösségeiben. Mármint nyelvi értelemben. S különösen a városi fiatalok és a képzettebb középkorúak körében. Ennek mindenütt találkozom a nyomaival.

Amikor kábé félidejéhez érkezett a Nagy Népnyúzó Mátyás királyunk uralma (nála agresszívebb és trükkösebben adóztató uralkodónk nem nagyon volt; csak hát ami utána jött, ugye. Negyedszázad csodás káosz, majd a török vész. Ahhoz képest vidám világ volt a másodfél generációs homo novus, de a zsigmondi őselit szemében mégiscsak parvenü Hunyadi országlalása. Félek - ne adja - a ma is aranykorrá nemesedhet még.)

Végignéztük helyi barátaimmal a Sandzak TV-n az eid al-fitr (küçük bayram) mindenkori filmjét, Musztafá al-Aqqád /Moustapha Akkad The Message/al-Riszála-ját. (Az angol nyelvű változatot, az ír-mexikói Quinnel meg Irene Papas-szal.)

És most azon merengünk, hogy az ez idáig egyetlen "oikumenikusan" elfogadott Próféta-film nagyszerű és szimpatikus rendezője milyen rettenetesen végezte.

A dolgok végletesen rossz irányba fordulásának szimbóluma lehetne, ahogy Aqqád 2005-ben - egy ammani szálloda elleni terrortámadás áldozataként - kezében tartva látja meghalni a lányát, mielőtt ő is elmegy.

Arrafelé voltam akkoriban, kézzel tapinthatóan megrázta a közel-keleti társadalmat az eset.

Tiszteletére évente minimum egyszer megnézem ezt a filmjét.

A héten a Balkánon jártam, elkövettem néhány feljegyzést. 

Csodás dolog járművet javíttatni. Velem ez már sokszor megesett. Reparáltattam kerékpárt Tunéziában, Spanyolországban, Üzbegisztánban vagy mondjuk annak szomszédságában, a kirgizeknél. Autót meg Portugáliától Szírián és Libanon át Marokkóig, vagy éppen a Balkán majd' összes országában. Jó dolog, mert általa újra és újra bebizonyosodik, hogy mindenütt (általában) jó emberek élnek; s egy-egy szervizelés során tovább mélyíthetőek az adott kultúrában szerzett ismeretek.

Az ember rögzítene mindent. De az irkálás elveszi az időt az észleléstől. Annál pedig nincs fontosabb. Csak az önrögzítő és -igazoló fészbukisták gondolják az ellenkezőjét Szerintem hibásan.

Nyargalok ide-oda a szigeten, látogatom a kultúra maradványait (főként az iszlám nyomait), s eszembe jut egy régen az emlékezetembe égett kép.

1991 forró nyarán, éppen akkor, amikor Janajev meg Krucskov elvtársak néhány velük egy húron pendülővel együttműködésben éppen kigolyózni igyekeztek a hatalomból a birodalombontó Gorbacsovot s ezzel - akaratlanul is - a tankok tetejére, majd onnan a világpolitika csúcsára reptették az inkriminált Ipatyev-házat korábban még bősz bolsevikiként ledózeroltató, később kiváló tvisztáncossá és alkohol-addiktológiai esetté avanzsáló örök-vidám Borisz cárt, szóval azon a nyáron is álltam itt a cataniai római amfiteátrum mellett. Pontosabban mögötte.

Itt láttam először macskát hányni (nem szőrt, amit ez a jószág a permanens mosdás miatt amúgy gyakran szokott, hanem amolyan igazit, gyomorrontásosat). Ült a fekete macska a koromfekete vulkáni kváderkövön, illetve görnyedezett. Egyre görbedtebben. Aztán kigyütt. Valami egészen elképesztő citromsárga hányás csattant előtte a kőre; talán három löketben. Miközben az állat háta ómegává kerekedett. Az okádék s a kövezet fekete-sárga császári színegyüttese kiválóan mutatott az ókori romokon.

Az egész olyan szomorú, kilátástalan látvány- és hangulategyüttes volt, hogy hozzá képest a Keresztapa két híres alapdallama - a szicíliai gitáros, meg amire Brando táncol az első rész esküvői jelenetében - lakodalmas rockként hat.

Szicília most, huszonöt évvel később is ilyen. Számomra változatlan, fekete, kopott, forró és szegény. Azaz így jó, ahogy van.

A görögök óta.

Az arabok idején is - tehetném hozzá, de éppen ezt nem teszem. Az arab és az azt követő normann kor egy egészen különleges időszak volt a sziget történelmében. A 9-12. században Szicília rövid időre bár, de a (Földközi-tengeri) történelem fókuszába került. 830-tól a tuniszi központú, a Bagdadtól csak névlegesen függő Aghlabidák Észak-Afrika nagy részét valamint Szicíliát, Szardíniát és egyes dél-itáliai területeket magában foglaló államának részeként prosperált s lett fővárosa, Palermo a kor legnagyobb európai települése.

A normannok 11. századi megjelenése az iszlám uralom antinómiája volt ugyan, de uralkodóik - a muszlim seregek és közigazgatási alkalmazottak elűzése után is - erősen támaszkodtak az iszlám (természet)tudomány képviselőire. Csak a legismertebbet említem itt meg: II. Roger (1130-1154) udvarában alkotott a geográfia és kartográfia 12. századi nagyágyúja, Abú Abdulláh al-Idríszí (1100-1166). Az uralkodónak dedikált alapműve (ismertebb nevén: Kitáb Rudzsár/Roger, vagy eredeti szofisztikált címével: Nuzhat al-Mustáq fí'l-Ihtirák al-Áfáq/A vágyakozó gyönyörködtetése a horizontok átszelése által) lexikális összefoglalása kora földrajzi ismereteinek, az ehhez tartozó térkép pedig a - nekünk - középkori geográfia csúcsteljesítménye. (Egyébként földrajzban a muszlimok mindig jók voltak; tekintve birodalmuk nagy kiterjedését, széles körű kereskedelmi tevékenységüket s az állam igazgatását elősegítő jól karban tartott úthálózatukat, valamint az erre épülő postaszolgálatukat és az ezzel szorosan összefüggő hatékony titkosszolgálatukat.)

Tehát itt van két könyv erről a korszakról, melyeket a fülledt, fekete, szomorú stb. szicíliai éjszakákban olvastam volt. Mindkettőt meglehetősen távol kell tartani magunktól - mint negyven felett az árcédulát -, hogy reálisan értékelhessük őket. Az egyik szerzője (Ahmad Tafíq al-Madaní) kortársnak tekinthető algériai történész, aki hajlamos országa mesterséges nacionalizmusa szemüvegén át szemlélni a történelmet. Így lesz szinte valamennyi szereplő kvázi hazája (Észak-Afrika, horribile dictu Algéria/Tunézia) hőse, legyen akár a távoli kelet-iráni Khorászán szülöttje, mint a szicíliai arab hódítások úttörője, Aszad ibn al-Furat. Ha ettől eltekintünk, egészen helyre kis (több száz oldalas) összefoglalóját kaphatjuk a sziget iszlám történelmének, különös tekintettel a politika- és kultúrtörténeti viszonyokra.

A másik mű a Risorgimento "terméke". A szerző, Michele Amari 1872-ben jelentette meg munkáját, amely illeszkedik a 19. századi olasz történetírás fősodorvonalába, az egyesítés alatt álló, majd egyesített ország különböző részeinek történeti "felfedezésébe". Ez a feltáró törekvés együtt jár a múltbeli kulturális sokszínűség megismerésével, az ezzel való szembesüléssel és elfogadással. Ennek hatása érvényesül ebben - az egyébként történetileg befejezetlen - műben is. Ez a befejezetlenség és a politikatörténeti korlátozottság - mondjuk így, a történelmi pozitivizmus - amely szintén a szerző korának sajátja - a könyv gyengéje. De szeressük a gyengéket is!

Szellemi kaland több nézőpontból közelíteni. Ez volna a normális. Nem csak Szicília esetében.

Ahmad Taufíq al-Madaní, al-Muszlimún fí Dzsazíra Sziqillija va-dzsanúb Itálijá (A muszlimok Szicília szigetén és Dél-Itáliában), Maktaba al-Isztiqáma, Túnisz, é.n.

Michele Amari, Storia dei Musulmani di Sicilia, Brancato, San Giovanni La Punta, 2003.

Negyed század. Pontosan ennyi évvel ezelőtt voltam itt először. Arra a hegyre, amely éppen az orrom előtt magasodik, akkor bőrsaruban, könyvekkel megrakott hátizsákkal kúsztam fel - a mostanihoz hasonlóan döglesztő melegben. Akkor már formálódott számomra - öntudatlanul - egy sok éves projekt: végigjárni kedves festőm, a mázoló gyógyszerész vásznain felsejlő tájakat. Ez a program már több éve véget ért, Kosztka Tivadar kipipálva, mások után járok most. De nem is ezért vagyok itt.

Az Emirátusok külpolitikájában az alábbi országok és országcsoportok játszanak vezető szerepet:

GCC

Az UAE jelenleg a második legbefolyásosabb tagja az Öböl menti Együttműködési Tanácsnak.  A Szaúd-Arábia dominálta szervezetben az egyik legnagyobb ellensúlyt képezi Rijáddal szemben. Rijád a monetáris uniót (közös pénznem: khalídzsi/khaliji) is magában foglaló szoros gazdasági egység-elképzelésével szemben az UAE valamivel lazább közös szervezetté fejlesztené a GCC-t. Ennek oka alapvetően a Szaúd-arábiai dominanciától való félelem. Az UAE középtávon bővítené a GCC-t Jemen és Irán irányába.  A GCC jelenlegi külpolitikájában konfliktusa van Rijáddal Irán megítélésében. Rijád elutasítja a közeledést, Abu Dzabí megengedőbb, miután hosszú távú terve között szerepel a Teheránnal való közvetlenebb és szorosabb gazdasági kapcsolatok kiépítése. A GCC jemeni katonai beavatkozását teljes mértékben támogatja, de azt később kiterjesztené az al-Qáida hadramauti  bázisú szervezete (AQAP) ellen is.

Irán

Az UAE Iránnal szembeni politikája kettős.Egyrészt – elsősorban Dubaj nyomására – fontos gazdasági partnert látnak Teheránban. Ez a kapcsolat a közeljövőben, az Irán elleni gazdasági szankciók fokozatos feloldásával tovább erősödhet. Dubaj Irán egyik alapvető gazdasági ugródeszkájává válhat az indiai szubkontinens irányába (ez a trambulin egyébként már évek óta készülőben van). A másik közös (iráni-emirátusokbeli) gazdasági offenzíva várhatóan Fekete-Afrika lesz. Emirátusokbeli szakértők szerint az UAE vezetése opcionálisan elképzelhetőnek tartja a Teheránnal való békés nukleáris együttműködést is. (Az UAE Abú Dzabí Emirátusban épít 2022-ben átadandó atomerőművet – Baraka.) Másrészt azonban továbbra is feszültségforrás a két ország között az Irán által megszállt öbölbeli sziget (Nagy-Tunb, Kis-Tunb, Abú Múszá). Amíg ez nem rendeződik, a fejlődő gazdasági kapcsolatok ellenére sem várható a teljes normalizálódás.

Jemen

Az Emirátusok részt vesz a GCC katonai beavatkozásában Abd Rabbuh Manszúr Hádi jemeni elnök mellett, de elsősorban a zajdita hauthi mozgalom visszaszorítására. (Erről már volt egy-két bejegyzés.) Ez a beavatkozás érinti az UAE légi- és szárazföldi erejét is, amely eddig már jelentős veszteségeket szenvedett el. (Emberveszteség a katonai akciókban, terrortámadások laktanyáik ellen Ádenben; valamint a hauthisták korábban megtámadták a szanaai nagykövetségét is.) Az Emirátusok célja a hauthista mozgalom teljes felszámolása, a jemeni helyzet stabilizálása. Ugyanakkor a hauthisták mellett újabb kihívás lesz az Arab-félsziget délnyugati részén elterülő ország déli részét (Hadramaut) kezében tartó helyi al-Qáida (AQAP) felszámolása. Várható, hogy Abu Dzabi támogatni fog egy esetleges GCC-offenzívát az AQAP befolyási övezete ellen, amely déli irányból (al-Rub al-Kháli-sivatagon keresztül) közvetlenül fenyegeti az Emirátusok területét is.

Líbia

Az Emirátusok intenzív diplomáciai tevékenységet folytat a polgárháború leállításáért. Az UAE külügyminisztériuma folyamatosan küldi megbízottjait a konfliktusban álló erőkhöz. AZ UAE kormány hivatalosan Fájiz Musztafá al-Szarrádzs/Fayez Mustafa al-Sarraj kormányát ismeri el. Az al-Szarrádzs-kormány fennhatósága alá tartozó területekre jelentős mennyiségű segélyszállítmányokat irányít, de komoly befektetési szándékai vannak az infrastruktúrában, a szénhidrogén-iparban, az oktatásban, egészségügyben és a szolgáltatóipar fejlesztésében. A két kormány közötti megegyezést preferálja annak érdekében, hogy a „harmadik erőt” képviselő iszlamisták (Anszár al-Saría/Ansar al-Sharia) ellen sikeresen léphessenek fel.

Szíria

AZ UAE álláspontja a szíriai helyzetről:

• Az Aszad-rendszernek mennie kell; esetlegesen egy átmeneti hat hónapos provizóriummal, amíg névlegesen maradhat a jelenlegi elnök a hatalomban. 
• Az Iszlám Államot és a hozzá hasonló dzsihádista szervezetek (Nuszra Front) fel kell számolni.
• Az ellenzéknek (mérsékelt iszlamista erőkkel együtt) kell új kormányt alakítaniuk.
• Az új kormányzatot az UAE minden erővel támogatni fogja, elsősorban az infrastruktúra helyreállításában és a gazdaság újraindításában.

Az Emirátusok közvetítő szerepre törekszik a felek között. A konfliktus szereplő közül kapcsolatai vannak a következők felé: az Aszad-rezsim, a mérsékelt ellenzék (SNC), a mérsékelt iszlamista csoportok, a Nuszra Front (al-Qáida), Irán és Szaúd-Arábia. Az Iszlám Állam felé nincs kapcsolata, de annak létesítése reális opció. (Az utóbbi hónapokban már volt rá példa, hogy az UAE lehetőséget adott a szembenálló felek egy részének a tárgyalásra (Valíd al-Muallim és Alí Mamlúk tárgyalásai szaúdi illetékesekkel).

Mindeközben a jövőben az UAE alapvetően a Szaúd-Arábiától való függetlenedésre törekszik. Célja, hogy a gazdasági központi szerepet politikai központi szereppé konvertálja.  A gazdaság tudatos diverzifikációja (a bankszektor, a szolgáltatások tudatos növelés, bővítése és modernizációja) is ebbe az irányba mutat. Külpolitikájában is várhatóan ezt a kiemelt központi szerepet igyekszik eljátszani. (Ez a többi GCC-taggal – elsősorban Szaúd-Arábiával – való konfliktust eredményezhet.) Regionális szinten riválisait (Katar, Bahrein, Kuvait) igyekszik megelőzni, infrastrukturális befektetésekkel befolyást szerezni Jemenben. A tágabb régióban (MENA) ugyancsak beruházási szándékait megerősítendő várhatóan aktívabb külpolitikát folytat majd Észak-Afrikában (Tunézia, Egyiptom, Líbia), illetve Iránban. A két nagy fegyveres konfliktuszónában (Szíria/Irak és Líbia) politikai aktivitásának növekedése várható; közvetítő szerepét fogja erősíteni.

S hogy maradjunk a pandorista hagyományoknál: a politikai és társadalmi stabilitást több tényező fenyegeti a jövőben. Ezek között kiemelendők az alábbiak:

• A gazdaság irányítást teljes mértékben meghatározó zártkörű családi hálózatok. (A hét emirátust irányító családok zárt struktúrája nem kedvez a kívülről jövő kezdeményezéseknek, a vertikális társadalmi mozgásoknak, aminek korlátozottsága előbb utóbb elégedetlenséggel és a magasan kvalifikált fiatalok iszlamista alternatívák felé fordulásával járhat.)
• A magas vendégmunkás-arány is komoly feszültségforrás marad. A folyamatos fejlődés fenntartása az UAE alapvető érdeke, a gazdaság lassulása ugyanis a vendégmunkások körében komoly társadalmi feszültségeket okozhat. 
• A legmagasabb politikai és gazdasági vezetést emellett áthatja a magas szintű korrupció. Ennek növekedése ugyancsak csökkentheti a gazdasági növekedés ütemét.
• Az tag-emirátusok egymás közötti rivalizálása (elsősorban Abú Dzabí és Dubaj) is megrengetheti a közös államot, különös tekintettel arra, hogy ez a verseny Abú Dzabí uralkodó családja, az Ál Nahján/Al Nahyan és a dubaji al-Maktúm/al-Maktoum között a kulisszák mögött rendkívül erős. Egy-egy vezető személy halála (az elnöké vagy valamelyik emíré) könnyen destabilizálhatja az országot.
• Az elkövetkező időszakban az iszlamista irányzatok is megerősödhetnek, ami további destabilizációs tényező lehet. Ez a folyamat akkor erősödhet meg szignifikánsan, amennyiben a szíriai/iraki helyzet (Iszlám Állam) probléma nem mutat a rendeződés irányába és propagátorok jelennek meg, vagy a hazatérő dzsihádisták térítenek vagy akcióznak az országban.
• A regionális vezető szerep növelése konfliktust eredményezhet a térségben hasonló ambíciókkal bíró GCC-országokkal, mindenekelőtt Szaúd-Arábiával.

Az emirátusok vezetése alapvetően veszélyforrásnak látja a radikális szunnita csoportokat, azokat igyekszik távol tartani az országtól, illetve a bent működő csoportjaikat, sejtjeiket felfedni, kiszorítani. Ebben szövetségesként együttműködik a GCC többi tagországával, mindenekelőtt Szaúd-Arábiával, ahonnan komoly rendőri és titkosszolgálati segítséget kap ezen csoportok tevékenységének követéséhez. Az Emirátusok az arab országok közül a legkevesebb dzsihádistát bocsátotta ki a Szíriában és Irakban harcoló szervezetekhez (mértékadó források szerint ezt a szám jóval a száz alatt van).  

Az iszlamisták befolyása – amely azért mégiscsak létezik – négy irányból érkezik az országba:

1. Szaúd-Arábiából vahabita/szalafita hatás érvényesül. Egyetemi hallgatók, illetve üzletemberek hozzák be a radikálisabb eszméket. Ezek jórészt kontrolláltak, a legerősebben befolyásolt emirátus al-Sárqa/Sharjah ahol a többi emirátushoz képest szigorúbban érvényesül a saría.
2. Az arab országok felől érkező propagátorok munkája révén. A nagy nemzetközi iszlamista szervezetek, hálózatok – köztük a Muszlim Testvériség – ezen az úton igyekszik tevékenységét és befolyását kiterjeszteni az emirátusokra is. Ez nem minden esetben kontrollálható az államhatalom részéről. Egyes iszlamista csoportok sikeresen épültek be az emirátusok egyes társadalmi rétegeibe.
3. Az indiai szubkontinensről érkező vendégmunkások (elsősorban Bangladesből, Pakisztánból és Afganisztánból) is potenciális veszélyforrást jelentenek. Innen alapvetően a Dzsamáat-e Tabligh (Jammat-e Tabligh) propagátorai, aktivistái érkezhetnek. Ez utóbbi szervezet ugyan külön cég, de aktivistái nem egyikéről bizonyosodott be, hogy testvéri vagy még radikálisabb utakon jár.
4. Egyelőre nem szignifikáns tényező a szíriai/iraki háborúból hazatérő dzsihádisták által jelentett veszély, de nem kizárható ennek növekedése sem. Az állami szervek és a média – személyes tapasztalataim szerint – helyén kezeli a problémát és készül a veszélyhelyzetre.

Az iszlamista szervezetek diverzifikációja az UAE hatóságai szemszögéből az alábbiakban foglalható össze:

1. Az UAE egyértelműen elutasító a dzsihádista szervezetekkel szemben (Iszlám Állam, Nuszra Front, al-Qáida általában).
2. A szalafita csoportokkal szemben álláspontja összetettebb. A Szaúd-arábiai gyökerű irányzatok működését nem tiltja; azok al-Sárqa/Sharjah emirátusban a legerősebbek, ami megmutatkozik társadalmi támogatottságukban, de az emirátus törvényeiben is (például teljes alkoholtilalom).

Ami az iszlám világban – de különösen a közel-keleti arab államokban – legerősebb iszlamista szervezet, a Muszlim Testvériség/Muslim Brotherhood/جماعة الإخوان المسلمين‎ emirátusokbeli megítélését illeti, az követi az éppen aktuális szaúdi hozzáállást a vahhábita ideológia nagy riválisának tekintett csoporthoz.

A kilencvenes évekre kiépült emirátusoki Muszlim Testvériség-hálózatot 2000-re felszámolták (kiszorították őket elsősorban az oktatásból, ahol jelentős pozíciókat szereztek). Néhány éve (2013) az MT-vezetők és aktivisták bíróság elé kerültek. Jelenleg is keményen lépnek fel az illegalitásban működő MT-csoportokkal, sejtekkel, aktivistákkal. Az állam az alábbi vádakkal üldözi az MT-tagokat:

• Az államhatalom megdöntésének szándékával radikalizálja a társadalmat. (Összeköti a MT „mozgalmi” hagyományait a pakisztáni gyökerű Tablíg Szervezet (جماعة التبليغ والدعوة) társadalmi átalakítást hirdető propaganda-módszereivel.)
• 2001 óta az MT illegális emirátusokbeli csoportjai pénzzel támogatják az egyiptomi, jordániai, tunéziai, 2011 óta pedig a szíriai MT-szervezeteket.
• Az MT Öbölben aktív tagjai kapcsolatban állnak dzsihádista csoportokkal Szíriában, Irakban, illetve Jemenben.
• Propagandájuk az emirátusokbeli fiatalok egy részét a dzsihádisták irányába tolja.

A Muszlim Testvériség emirátusokbeli szervezetének politikai céljai (amelyek miatt az állam üldözi a csoportot):

• A hatalom megszerzése.
• Vezető/befolyásos pozíciók megszerzése a minisztériumokban.
• Vallási alapú állam kiépítése a saría-jog alapján.
• A társadalom minél több tagját bevonni a szervezet tevékenységébe.
• Befolyásszerzés a stratégiai fontosságú oktatási hálózatban (az alapfoktól egyetemi szintig).
• A helyi viszonyokhoz alkalmazkodva a MT ideológiájának és a vahabizmusnak lehetőség szerinti összekapcsolása.
• Kapcsolatok erősítése a pakisztáni MT-vel.
• Pozíciók szerzése a gazdasági életben. Beépülés a nagyvállalatok igazgatóságába.
• Szükség – és a jogi feltételek teljesülése – esetén – dzsihád meghirdetése.

Az ember mindig visszavágyik. Tulajdonképpen bármikor, bárhova. Talán természetes ez, az idővel folytatott folymatos küzdelemben. Így vagyok a tavalyi látogatás során folytán általam folyton ekézett Emirátusokkal is. Merthogy igazából nem haragszom én semmire/senkire. Viszont – asszem – minden idegesít. S ez milyen jó! Inspiratív.

A világbajnok (nem sokáig maradnak azok, tök gáz!) tornyok tövében látszólag minden okés. A jelenlegi belpolitikai helyzet általában véve stabil. A két legbefolyásosabb emirátus, Abú Dzabí és Dubaj. Míg az előbbi a politikai/állami adminisztratív vezetésben dominál, az utóbbi a gazdasági élet legfőbb irányítója. Jelenleg a két vezető emirátus közötti egyensúly stabil, ami azonban megbomolhat, amennyiben a Dubajt irányító al-Maktúm/al-Maktoum-család politikai ambíciói felerősödnek. Ez a jelenlegi belpolitikai szituációban nem várható, ugyanakkor a szövetségi állam elnöke, Abú Dzabí emírje, Khalífa bin Zájed Ál Nahján/Khalifa bin Zayed Al Nahyan halála esetén nem kizárt a dubaji uralkodó, Muhammad bin Rásid Ál Maktúm/Muhammad bin Rashid Al Maktoum ilyen irányú ambícióinak felerősödése. Ennek realizáláshoz azonban szüksége volna a többi emirátus-vezető támogatására és Szaúd-Arábia (és a GCC többi tagállama) beleegyezésére. Jelenleg azonban ennek az opciónak kicsi azt esélye.

Dubaj gazdasági fölénye a kereskedelmi, szolgáltatóipari és bankszektorban egyre nagyobb. A Maktúm-család tudatosan törekszik Dubaj gazdaságát diverzifikálni, illetve újabb és újabb globális és regionális gazdasági szereplőt magához vonzani. Az eddig megcélzott nyugati (európai és észak-amerikai) gazdasági szereplők mellett az utóbbi években Dubaj kelet felé is nyitott: Irán, Kína és India fontos regionális partnere lett. Ezt a nyitást és gazdasági kapcsolat-bővítést a vezetők szándéka szerint tovább növelik Irán irányába – számítva az embargó feloldását követő borítékolható gazdasági élénkülésre. Az iráni nyitás (kapcsolatfejlesztés) prioritást élvez a dubaji gazdaságpolitikában.

Továbbra is fennáll azonban a nagy/gazdag és kicsi/szegény emirátusok közötti ellentét/feszültség. A nagymértékű beruházások alapvetően Dubajra, Abú Dzabíra, Adzsmánra, al-Sárqa/Sharjah-ra, al-Fudzsajra/al-Fujayrah-ra terjed ki.

Ugyanakkor a szegényebb emirátusokban (Umm al-Qajvajn/Umm al-Qaywayn és Ra’sz al-Khajma/Rasa al-Khaima) továbbra is komoly társadalmi feszültségek húzódnak. Itt a lakosság még nagyobb hányada állampolgársággal nem rendelkező vendégmunkás és az állampolgárok életszínvonala is szignifikánsan alacsonyabb, mint a többi emirátusban.

E két utóbbi emirátus azonban stratégiai jelentőséggel bír, miután földrajzi elhelyezkedésük okán ők ellenőrzik a globális tengeri olajszállításában alapvető szerepet játszó Hormuzi-szoros bejáratát. Na jó, annak déli fertályát.

Az UAE belpolitikai prioritása jelenleg a folyamatos gazdasági növekedés biztosítása, a társadalmi stabilitás fenntartása. 2020-ra a legmodernebb gazdaság megteremtését tűzték ki célul. Amennyiben ez a program megvalósul az UAE globális port-of-trade jellege mellett regionális gazdasági központ is lehet. Jelenleg a világ 500 legnagyobb cégéből száznak a központja az Emirátusokban van. Ezt az arány tovább szeretnék növelni és a száz globális top cégből még többet odavonzani. A kormányzat célja, hogy ez a központi gazdasági szerep nélkülözhetetlenné tegye az országot India, Pakisztán, Szaúd-Arábia, Irán és részben Kína regionális gazdasági szerepvállalásában. Irán kiemelt szerepet játszik az UAE jövőbeli gazdasági terveiben, miután a perzsa állam már az embargó eddigi éveiben is Dubajt tekintette egyfajta „külső kereskedelmi csomópontjának” s jelentős iráni tőkekihelyezések történtek az emirátusban. Várhatóan ez az embargó feloldásával tovább növekszik. Ennek fejlesztése érdekében az UAE továbbra is kiemelt figyelmet fog fordítani a dél-iráni Kís/Kish-szigetén lévő szabadkereskedelmi zónára. A két terület között még szorosabb együttműködés várható.

Ennyi pozitívumot évek óta nem írtam le egyetlen szösszenetben. Szégyellem is magam.

Szerbia gyönyörű szívében a gyepűk felé végtatva Kragujevácban láttam egy szerb veteránirodát, amit autóvezetés és a szakadó eső miatt nem sikerült lekapni.

De itt van a dél-koszovói Dragash UČK veteránirodája.

Lassan így kell kezdeni egy beszámolót a Balkán mélyéből. Minthogy a török nyelv kezdi visszaszerezni lassan egy évszázada elveszített helyi befolyását.

Ülök helyi barátaimmal kedvenc balkáni városom, Novi Pazar egyik kávézójában és már egyre inkább törökül folyik a szó. A korábban megszokott - tanulmányaink folytán - lingua francaként használt arab helyett.

Van itt muszlim vallásjogtudós (nem is egy), történész, imám, középiskolai tanár, de mondjuk tejtermék-kereskedő is. Csak egyikük tanult Törökországban, de a különböző török állami szervezetek és NGO-k nyomán csaknem mindenki részt vett/vesz török nyelvtanfolyamokon - valaki már az oszmán anyaföldön is.

Érdeklődők, tájékozottak, képben vannak. Magyarországra úgy tekintenek, mint "régi szövetségesre". Tekintve, hogy bosnyák alakulatok harcoltak a K.u.K hadseregben az első VH-ban... S tudnak már a vélt szultáni maradványokról Szigetvár határában...

A Davultoğlu-i koncepció nyomán megy errefelé gőzerővel megy a török kulturális visszahódítás. És pld. a szerb kormánynak nincs is ellenére ez. Miután a másik alternatíva a szaúdi befolyás megújuló térhódítása lehetne. (Tíz évvel ezelőttig igencsak aktívak voltak errefelé – is.)

A kávézó neve egyébként Dolmabahçe volt. Kellemes emlékeket ébresztett bennem. Iki aydan evvel Istanbulda olan Dolmabahçe sarayının parkında otururken çok rusça savaş gemisi gördüm.

Ne harika bir dünya!

A szerbiai Novi Pazarban időzve egy röpke gondolat egy Prishtinából idevezető úton Koszovóban meglátogatott zarándokhelyről. 

Egy helyszín, egy esemény s két szereplő.

A felvilágosodás idején voltak ilyen hosszú, még a művek tartalmánál is informatívabb címek.

Mindenesetre most a macedón határ túloldaláról. Újra Prizrenben.

Volt az ezt megelőző századelőn egy jó tollú író, újságíró, mozgalmár, életművész. Rendkívül fineszes bolseviki volt, s mint ilyen igencsak tudott élni. (Miként az elvtársai. Kedvencem az a fénykép, amelyen víg emigránsok koszorújában sakkozik Uljanov Alexandr Bogdanovval Gorkij házának teraszán (kertjében?) - Capri szigetén. Lenyűgöző. Amíg haza nem mentek meghülyülni, ölni és/vagy megöletni magukat, magas szinten űzték a nemzetközi naplopást.) Hősünk is ezt tette, majd hazatérvén orosz honba politizált, mígnem Józsi bácsi ösztökélésére újra útra kelt, hogy végül a kiváló klímájú Mexikóban egy jégcsákány hermájaként végezze be változatos pályafutását.

Nevezett Lev Davidovics Trockij újságírókènt fordult meg Prizrenben, éppen az első VH próbájának bizonyult Balkán háborúk idején. Ő írta le, miként irtották a bevonuló szerb-montenegrói seregek az albán lakosokat.

Ez az izmozás a két nép között évszázadok óta tart. Most az albánok vannak nyeregben. S ennek megfelelően egynémely ortodox templomok vannak jelenleg lerombolt állapotban.

A várostól délre húzódik Dragash körzete. (Koszovó térképén ez az a kis féregnyúlvány délnyugaton, Albánia és Macedónia közé ékelve.) Itt élnek a goranok, a szláv nyelvű koszovói muszlimok. Akiket etnikai hovatartozásuk miatt nem igazán kedvelnek albán hittestvéreik. A nacionalizmus felülírja a közös hitet. Ez errefelé igencsak általános.

Bejártam a goran vidéket, néhány gyors benyomás.

A prizreni medencétől ezer méteres hegyláncokkal elzárt völgy északi, Dragash környéki zónájában még az albánok vannak többségben. Az izgalmasabb déli fertály viszont goran többségű. Itt olyan szláv nevű falvak találhatók - sokszor kétezer méteres magasságban -, mint Trebište, Rastelica vagy Brod.

Onnan lehet megbizonyosodni a település etnikai hovatartozásáról, hogy a kétnyelvű helységnévtáblán ki van satírozva a nem kívánt rész.

A goranok (számuk Koszovóban 10000 főre tehető) származása- mint az a Balkánon megszokott - igencsak kérdéses. Az albánok kripto-szerbeknek tartják őket, a macedónok, akik a határ túloldalán élő már említett-meglátogatott torbešeket renegátokként kezelik (s az államilag elismert muszlim szervezetben sem látják őket szívesen), szóval a macedónok a koszovói muszlim goranokat saját vérüknek tartják. A bolgárok meg, kik a torbešeket - no meg az egész macedón népességet - nyugati bolgároknak tekintik, hasonlóan néznek a goranokra is.

Albán barátaim már közvetlenül Bulgária 2007-es EU-csatlakozása után mondták, hogy nagy a helyezkedés a torbešek és goranok környezetében élő albánok között, mert a bolgár kormány bemondásra állampolgárságot ad e két, saját vérnek tartott népcsoport tagjainak.

Mindenesetre kétségtelen, hogy a torbesek és a goranok vidéke összefüggő területet alkot a Radika folyó mentén. Tapasztalhattam; ma Brodból a határig felkapaszkodhattam. A 2700 méteres Titó-csúcs (be szép!) alatt se koszovói, se macedón, se KFOR-erők nem voltak.

Tudjuk (így, hasonulás nélkül, betűhíven, ahogy anno Kádár apánk ejtette volt). Szóval tudjuk (?), Dokucsájev fedezte fel az éghajlati-növényzeti-állatvilágbeli stb. övezetességet a földgolyón. Nem tudom, nevezett orosz tudósnak volt-e ismerete mondjuk (Kádár!) a görög földrajztudományról, cumbájspíl egy Ptolemaiosz nevű emberről vagy az arab nyelvű idevágó évszázados szakirodalomról. Mondanék egy példát: Ahszan al-taqászím fí maarifat al-aqálím, bizonyos al-Muqaddaszí műve a 11. századból. Magyarítva a cím: Az övezetek ismeretének legjobb felosztása. Ajánlanám Dokucsájevnek. Meg a mai olvasóknak. Ha még vannak ilyenek.

Prishtinától 15 kilométerre, Gračanica 14. századi szerb kolostora,

ma szögesdróttal erősített falakkal.

S szerb lakosokkal. S szerb utcanevekkel.

S Miloš Obilić (szerb nemzeti hős, az első rigómezei - 1389 - ütközet után csellel béjutott I. Murád szultán elejbe s ledöfte őt) lovas-szakállas-bajuszos-izmos szobrával. S mellette fennen lobogó szerb zászlóval.

S ízletes čevappal.

Megvolt a kávé. Maradt, mi volt, szuper.

A városban: hatvan körüli csíkos pólós nejlonszatyros posztjugoszláv férfi megáll Ibrahim Rugova szobra előtt. Megmerevedik, mormog, majd pontosan kilencven fokos szögben meghajol. Aztán tovább.

Meglátogattam egy kisebbség kisebbségét. (Ez a minoritates-kutatás nagyon kúl manapság. Például az iszlám vonatkozásában is. Inkább monitoringozzák különféle heterodox szektákat, mint mainstreamet. Egyrészt mert ez a kisebb ellenállás felé való elmozdulás, miután egy kisebbség identifikációja mindenképpen könnyebb munka, mint az ortodoxiát követő nagy többség viselkedésének magyarázata. Másrészt meg a speciális tudással jobban lehet ön-exponálni a tudományos életben - hogy a médiáról már ne is beszéljek. Persze a tudományos kutatás sokszor - s egyre gyakrabban - nem éri el ezt a mélységet sem. Marad a "mit is ír az angol nyelvű szakirodalom/újság egymást erősítő ördögi köre. Az eredmény ismert.)

A macedónok és albànok között egységes álláspont van abban, hogy a mártíroknak emlékmű kell.

Van is. Mindjárt kettő...

Mindig sajnálom, hogy hűtlen lettem a geográfiához. De az egykor ott felcsipegetett ismereteket máig szeretem hasznosítani.

A Vardar-törésvonal köztudomásúan (?) földrengések indukálója. Szegény Szkopje meg éppen rajta csücsül. Rá is járt a rúd a múltban. 1963-ban majd teljesen letarolta egy nagy földmozgás, ami után újjáépítették az akkor errefelé szokásos jugoszláv futurisztikus stílben. Ez szürkésbarna bizarr épületek kaotikus halmazát jelentette. Csudálatos lett.

Nem mindenkinek tetszik az előző bejegyzésben vázolt építészeti ámokfutás. Persze nem a szobrokkal, meg az épületekkel van bajuk, hanem a mögöttes koncepciókkal.

Íme egy kis ízelítő a legutóbbi akciójukból. (Ennek nyomán a macedón fővárosban több rendőr, katona és harcjármű volt, mint turista.)