Szófia egyes belső részei kezdenek Szkopjére hajazni, ami az áltörténelmi architektúrát illeti. Igaz Bulgária több máig kontinuus államiságot tud felmutatni, mint nyugati szomszédja (illetve itteni nacionalisták szerint, az ideiglenesen még nem a bolgár államhoz tartozó, de visszatérítendő területek...). Szóval itt a trák múlt bekebelezése folyik, a római-bizánci már megemésztetett.

Közben meg menne annak a kellemetlen fél évezrednek a kisatírozása, amit az oszmán jelenlét jelentett. Ez az itt élő nem kevés muszlim, no meg az építészeti hagyaték miatt kudarcra ítélt törekvés.

Itt mindjárt a Szófia szívében álló Banya Basi mecset. Amit egyébként az oszmán aranykor sztárépítésze, Mimar Sinan tervezett. Ő s világ építészetének is dobogós alakja. Majd' száz évig élt (1490-1588) s alsó értéken is legalább 400 építményt tervezett; köztük mecseteket (vagy kilencvenet), tekkéket, medreszéket, türbéket, fürdőket, hidakat.

Az ő érdeme az isztambuli impozáns, ma jappáni turistacsoport-vezetők kezében magasodó narancssárga esernyőkkel díszített udvarú Szüleymaniye, az edirnei Selimiye ès rengeteg mecset a Balkántól az arab világig. Nekem kedvencem a Damaszkuszban (hol másutt), a feledhetetlen Doura Europosz-i zsinagóga festett fekete falait is magában rejtő Nemzeti Múzeum mellett álló Szulejmaníje mecset, medresze, tekke, hol a szíriai hadtörténeti múzeum keretében kiállítva volt az első-egyetlen szír űrhajós leszálló egysége. Az első VH-s ágyúk, harckocsik és puskák közepette.)

Éljen tehát Mimar Sinan! Itt is szeretik. Olyannyira, hogy a Banya Basi mecset melletti ismertető tàblán az áll: "a legendák szerint a Rodope hegység egyik kis falvában látta meg a napvilágot". (Valójában Anatóliában.)

Tehát egy kicsit a mienk ő. Majdhogynem bolgár.