(Hamarost újra a szabad világban. Addig kis válogatás az elmúlt hónapokból.)

A szandai defterbűl

Egyszer már írtam arról, micsoda hangulata volt a zűrzavaros és kellemes kilencvenes években megélt hétfő reggeleimnek. A Moszkva téri emberpiac mellett kapaszkodtam fel a Várfok úton - nem is sejtve, hogy egyszer még ott is fogok lakni - a Bécsi kapun át az Országos Levéltárt (OL) palotájába, az óriási mappái mögött trónoló török oklevél-isten, Vass Előd elejbe. Oszmán írás és oklevélolvasás.

Tízegynéhány évvel ezelőtt egy kies kis kifőzdében üldögéltem a meshedi bazárban. Kiváló borjú-saslikot fogyasztottam még kiválóbb társaságban, az összoroszországi főmufti első helyettesével. Ki egyébiránt származása szerént azeri volt s az ott immár évtizedek óta regnáló dinasztia tagja. Elképesztő keleti és klasszikus nyugati műveltséggel.

Róla egyszer majd külön is, most csak annyit: amellett, hogy előző este a szálloda lobbyjában a helyi zongoristától átvéve a széket, Rahmanyinovot játszott és sírt (s vele együtt a világ számos pontjáról érkező síita és szunnita vallási vezető és tudós), a bazárban - miután vásároltunk ilyen-olyan autentikus kelet-iráni tárgyakat - falatozás közben felváltva szavaltunk oroszul Puskint és Majakovszkijt, arabul meg Imru'l-Qajszt, Mutanabbít és Abú Firászt.

Szürreális volt. S felemelő.

A vice-mufti valami olyasmi volt, ami tradicionálisan is ritka. Talán éppen a legnagyobb ilyes előd, Gazálí volt hozzá hasonló. Kinek túszi/meshedi sírja közvetlen közelében fogyasztottuk a nevezetes saslikot.

A klasszikus iszlám világban - nem is kis túlzással - az értelmiség előtt három pályaív volt adott. A teológus-vallástudósé, az orvosi és reál-tudományokkal is foglalkozó filozófusé és a szúfi misztikusé. Alapvetően az első kettő volt a mainstream, amit fokozatosan egészített ki a harmadik, egyfajta menekülési opció.

A vallási és reál/természettudományi diszcíplinák voltak a választóvonal. S nem úgy, ahogy azt a kívülálló gondolná. Az iszlámot mindig úgy jellemzik, mint azt a civilizációt, melyben a vallás és állam/politikum elválaszthatatlan egymástól.

Valóban, vallásjogi értelemben az ilyen - mint bármilyen, a totalitást megkérdőjelező - distancia értelmetlen az iszlámban, viszont a politikum, az állami struktúrák igencsak elhanyagolható szerepet kapnak a saríában. Az ortodox vallástudomány ugyanis nem az állam égisze alatt vagy avval összekapcsolódva alakult ki az első két évszázadban, hanem többnyire annak oppozíciójaként. Különösen igaz volt ez a bizánci - értsd: az iszlámtól idegen - hagyományokat kooptáló Omajjádok s a számos perzsa-iráni elemet átvevő Abbbászidák kalifátusra, ergo a kezdetekkor és az aranykor idején. S bármilyen furcsa, a vallásjog nem is foglalkozott/foglalkozik sokat a politikum isteni legitimációjának alátámasztásával. Minthogy az uralom/hatalmi legitimitás forrása amúgy Isten. Egy tömör, szentencia-mondatban: الحاكمية لله.

Itt most azért a mainstream szunnizmusról beszélek. A sía hagyománya más úton jár(t).

Mindezt csak azért bonyolítottam eképpen túl, hogy érzékelhessük: a vallástudós (عالم/álim, tsz. علماء/ulamá') tradicionálisan nem az állam támasza vagy alkalmazottja. Inkább opponense, független attól.

Ezért is küzd valamennyi, az államhatalom által kinevezett vallási vezető - muftik, kádik - erős legitimációs deficittel az iszlám csaknem valamennyi régiójában. Hogy finoman fogalmazzak. S ez az oka, hogy a vallástudósok és korán megjelenő intézményeik egyfajta proto-civil szerveződés bázisai lettek, s ahol az állam meggyengült vagy megszűnt funkcióit ellátni, maguk lettek a közösség endogén fejlődésű redisztribúciós rendszerei és szociális hálózatai.

"Állami alkalmazottá" elsősorban a reál/természettudomány művelői lettek. Élükön a csúcstudósokkal, a filozófusokkal. Ők többnyire Platón (إفلاطون) vállán állva az Első Tanító (المعلم الأول) Eszményi Államát (المدينة الفاضلة) igyekeztek adoptálni a kalifátus rendszerébe. Nem sok gyakorlati sikerrel ugyan, de kihúzva a gyufát a vallási ortodoxia köreiben. A filozófiát ugyanis - természetesen - istenérvekhez is igyekeztek használni, ami azért nagyon nem kóser (halál/حلال) vallástudományi szempontból. Volt gondjuk elég. A legnagyobbak, Ibn Színá, al-Fárábí vagy Ibn Rusd élete merő vesszőfutás volt.

Sokan közülük végül megelégelték e folytonos zaklatást s a munkaadó államhatalom általában irányukban mutatott elégedetlenségét, ezért "visszavonultak a küzdelmektől". Többnyire szúfi mesterekké avanzsáltak. Némelyek közülük misztikus irányzatok, taríqák (طريقة/طرقات - rendek, bár e szó nem a legkompatibilisebb ebben az értelemben) alapítói, elméleti megalapozói lettek. S ugyancsak harmadik utassá lett a hivatalos ortodoxiából (azaz az állam kiábrándult vallástudósok egy része is.

S voltak kevesen, aki párhuzamosan mindhárom pályán mozogtak. Ilyen volt Abú Hámid Muhammad al-Gazálí is.

Mondjuk így, Gézafia Könyves Kálmán kortársa volt (1058-1111) és perzsa. Miként az egy széleskörűen művelt muszlim tudóshoz illik. Kezdetben kiváló vallástudósként működött s aktívan részt vett a szeldzsuk uralkodók által programmá emelt szunnita ortodoxia megújításban. (Értsd: a 11. századra Észak-Afrikától Közép-Ázsiáig erőre kapott síizmus megtörésében.)

Ennek keretében Gazálí kora - világviszonylatban - oktatási csúcsintézményében, a bagdádi Nizámíjában lett tanár. (Ezt egyébként egy másik perzsa koponya, Nizám al-Mulk alapította szeldzsuk török dotációval. Ja, és hogy érezzük a kor szellemét: Nizám al-Mulk nagy barátja volt Omar Khajjám, a zseniális költő és matematikus meg például, Haszan al-Szabbáh, az iszmáílita nizáríja irányzat, azaz az aszasszín szekta alapjainak megvetője, mindketten szintúgy jeles perzsa személyiségek.)

Vissza Gazálihoz. Nizámíja-tanárként írt egy máig használt s annak idején nekem is tanított alapművet. A könyv tartalmát pontosan lefedi a címe: A vallástudományok felélesztése (إحياء علوم الدين). Nagyszerű munka. Hozzáteszem: sem Ibn Tajmíja, sem Muhammad bin Abdulvahháb munkássága nem értelmezhető e kőnyv nélkük. S mint ilyen a vahhabizmus meg a mai iszlám sem.

Mindegy.

A szunnita ortodoxia megújítása nem csak a heterodoxia irányzatai (ismét értsd: a sía) hatásának megszüntetését jelentette. A részben ennek örvén a vallástudományokba beszivárgó filozófiai gondolkodás is gondot jelentett a purifikátoroknak. Gazáli pedig, hogy minél teljesebb munkát végezhessen, a filozófiába is belerágta magát. Maga is filozófussá lett, igaz, vallomása szerint azért, hogy megírhassa a filozófusok elleni - szintén máig ható - másik alapművét, a Filozófusok összefüggéstelenségé-t (تهافت الفلاسفة). Ebben aztán kapnak a görögök hideget-meleget, s velük muszlim követőik, élükön Ibn Színá és al-Fárábí.

Gazálí sokat tudott. Túl sokat.

Az ilyes személyiségeknek előbb-utóbb meggyűlik a baja munkaadóval, hatalommal, minden olyan entitással, mely nem kedveli a kételyeket.

Gazalít is kirúgták - vagy eljött a Nizámíjából. Bizton az sem lendített a kedélyállapotán, hogy a korábban említett Haszan al-Szabbáh orgyilkosai kinyírták az egyetem-alapítót.

Hősünk öreg korára így fordult a szúfizmus rezignációja felé. S ebben is örökbecsűt alkotott. Összekapcsolhatónak nevezte az ortodox vallástudományt s a ténylegesen sok idegen elemet magába olvasztó iszlám misztikát. A szúfik, az ellenük irányuló támadásokkor máig hivatkoznak az ezer évvel ezelőtti mesterre.

Ki ezt az ortodoxiától a filozófián át a szúfizmusig hajló életpályát egy unikális műben foglalta össze. Az a címe: A tévelygésből megmentő (út) - المنقذ من الضلال.

Ezt művét még mogyeriül is lehet olvasni. Csak úgy mondom. Úgysem teszi senki.

A sírját megtekintettük Túszban. Ott áll Ferdauszí mauzóleuma mellett.

Majd róla is. Máskor.

Kép: Az Abú Manáratajn mecset, Wakra, Katar, idén februárban.

Jó volt.

Kiérkezés a zikreeti öbölbe

قرية مجحورة على شاطئ البحر. لا أحد إلا شابا سودانيا في كوخ صغير.
المسافر: السلام عليكم، أخي!
الشاب : وعليكم السلام، أخي!
المسافر: في هون محل أو دكان بدي بشتري شي بسكوت أو شوكولا.
الشاب: ما في شي هون أبدا مافش ساكن مافش دكان.
المسافر؛ مالش شكرا.
الشاب: لحظة... - دخل الكوخ ورجع وفي يده خبز - خذ هدا.
المسافر: والله.. شكرا. عديش بدك أنت؟
الشاب: ولا شي أبدا، أخي... وخذ هدا كمان برتوقال.
المسافر: يعطيك العافي أخي. السلام عليكم.
شاب: وعليكم السلام! في أمان الله!
هذا نمط الحياة في الشرق الأوسط.

(Az utóbbi hetekben változtak a dolgok. Kicsit. Folytatom a februári katari út jegyzeteit, majd az újabb, egyenlőre félbeszakadt balkáni tartózkodásról szóló feljegyzéseket.)

Hihetetlen

Vagy egy ilyen nevű folyóirat kishazánkban.

Kamufalva - nyugat

Ehhez nem sok a hozzáfűzni való. Álklasszicista homlokzatba burkolt beton, luxusboltokval.

Kamufalva - kelet

Vannak népek, amelyek szeretnek ilyet.

Régiségek 2

Katarért mindig minden nagy szomszéd hadakozott. Valahogy nem véletlenül. Ha mondjuk csak az ország északkeleti fertályában fejvő Zubára lelőhelyet nézzük, hol sátramban bevackolódva pötyögtetem ezt, az itteni ókori-középkori régészeti lelőhelyen találtak tárgyakat Indiából, az Arab-félszigetről, Perzsiából, Mezopotámiából és számos ezeken túli területekről. S körülbelül ez a négy kultúrális-hatalmi központ igyekezett évezredeken át kiterjeszteni hatalmát a mai Katar területére, ahol a kereskedelem mellett a hosszú időn át a gyöngyhalászat volt a legnagyob biznisz.

Régiségek 1

Amikor itt megjelent az ember - hogy megkezdje mára lassan lezáruló természetromboló projektjét, azaz 50000 éve - az Öböl még sehol se nem volt. Helyén egy széles vádi húzódott, a mai Irán déli partját jelentő ázsiai és az arab lemez érintkezési vonalán.

Még al-Khor-i képek

Al-Khor

Jelentése "sekély öböl", "patak".

Érkezés al-Khor-ba.

S máris jókedv. Menő parkok elsőre.

"Lennék sólyom Katar égvizében..."

Az emír háza

Van al-Ajn-ban a Dzsudzsák, ugye. Már itt ért a hír, hogy a magyarfutbal eme önjelölt állócsillaga Kalbából odaigazolt. Nagyszerű. Kalba jó hely az Indiai-óceán partján, al-Ajn meg príma oázisváros a Hafít-hegy lábánál az ománi határon. S most már futballjuk is lesz. De jó nekik! Balázsunk megkapta a legendás ajni 10-es mezt. Jalla!

Mi van benne?

Múzeumban nem szoktam fényképezni - csak, ha nagyon gáz vagy valami nagyon pozitív fejleményt találok.

Doha, utcaképek

ű

A damaszkuszi Szúq al-Hamídíjében három sikátornyi könyvesbolt van. Meg egy uccányi bélyeg-árus. Onnan van birtokomban egy, az Adzsmáni Emírség által a nyolcvanas években kiadott teljes bélyegsorozat, úgymond "A világ vezetői" címvel. Van benne Benito Mussolini, Joseph Stalin (sic), meg Mao Tze-Dong és a legnagyobb címlet: Adolf Hitler.

Szoktam nézegetni.

(Az elmúlt hetekben Katar körbebiciklizését abszolváltam. Néhány ott született írás.)

"Die Struktur der ökonomischen Grundelemente der Gesellschaft bleibt von den Stürmen der politischen Wolkenregion unberührt."

(Karl Marx, Das Kapitel 1.4.)

No, ez az, ami Libanonra nem igaz. A cédrusok árnyékában a föníciaiak óta bárki is kormányozzék, az üzlet az üzlet.

Igaz, most éppen avval vannak a bajok, de kvázi-honpolgárként mondom: amíg van mana'ís meg kávé, nagyobb baj nem lehet. (Kisebb lövöldözés, noch dazu polgárháború belefér.)

Lesz viszont új kormány. Átmeneti.

Igaz, Hirám király (i.e. 980-947) óta mindegyik az.

De ez most tényleg. A libanoni politika "erős emberei" híján, csupa másodvonal, igaz ezeket is ugyanazok az erős kezek rajzolták, mint eddig.

Harminchárom nap után Michel Aún/Aoun köztársasági elnök (természetesen maronita, a Szabad Hazafias Mozgalom alapító elnöke/az iráni-szíriai-Hezbollah-tengely egyik oszlopa) aláírta a húsz tagú Hasszán Dijáb-kormány kinevezéséről szóló rendeletet. Lássuk, kik ezek az emberek.

XXX

# Hasszán Dijáb/Hasan Diyab miniszterelnök. Ő az első – valóban – outsider ebben a politikai beosztásban. Eddig ugyanis a francia mandátum 1920-as, majd a függetlenség 1943-as kezdetétől fogva – az egy Szalím al-Hussz/Selim Hoss kivételével – csak valamely hagyományos vezető feudális klán tagjai, később polgárháborús warlordok, majd a polgárháború alatt feltört újgazdag potentátok valamelyike töltötte be a szunnitáknak fenntartott sokáig első számú végrehajtó hatalomnak tekintett pozíciót. Ez még a hozzá hasonlóan átmeneti megoldásnak szánt személyekre (mint az elmúlt évtizedek ilyesféle jolly jokere, Nadzsíb Míqátí/Najib Mikati) is igaz.

Az Amerikai Egyetemen tanult mérnök Dijáb volt ugyan már miniszter – éppen Míqátí egyik kormányában –, de nagy kaliberű politikusnak igazán nem nevezhető. Oktatási miniszterként ő szőtte az ejtőernyőit azoknak a minisztériumi alkalmazottaknak, akiket – a közszféra leépítésének jelszavával – ezrével pottyantottak át állami és nem állami egyetemekbe – nem mondhatni, hogy növelve a felsősoktatás színvonalát. De valaki – na, ki? – biztosan jól járt ezzel is.

Dr. Dijáb azért csinált hasznosat is. Például ő volt az alapító dékánja a Zofári Egyetemnek Ománban. Na, ezért – mármint a helyszínért – már biztosan tudnám szeretni.

Lássuk, kikkel tanácskoz majd Dr. Dijáb egy-egy kormányülés alkalmával. (Mármint a köztársasági elnökön, Michel Aún/Aoun-on kívül, mert az alkotmány szerint ő alapból jelen van ezeken.) Először jöjjenek az elnök politikai szövetségesei által delegált fő-teherviselők. (Hadd tegyem ide: az arab szó, miniszter: vazír – وزير – a v-z-r gyökből származik, annak participium activi alakja, melynek jelentése, terhet visz, cipel. Hagyományosan a kalifa politikai vezetésben előírt terheit. Ma meg a népét. (Ha-ha.)

# Zejna Akar Adra/Zeina akar Adra (Szabad Hazafias Mozgalom/Free Patriotic Movement/FPM delegáltja, görög ortodox). Védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes. Emlékszem, amikor Libanonban járt az áldott állapotban lévő spanyol védelmi miniszterasszony, milyen menő volt, ahogy nagy pocakjával lazán mosolygott a Dél-Libanonban állomásozó nemzetközi erők gyakorló ruhás, enyhén széthízott, enmaguk fontosságától görcsbe merevedett arcú főtisztjei között. Olyan volt, mint egy érett búzaszál a száraz kaktuszok földjén. Írták is a libanoni lapok, hogy nekünk soha nem lesz ilyenünk.

De lett.

# Marie-Calude Nadzs/Najm (FPM, maronita). Igazságügyi miniszter. A szuper – bár jezsuita – Szent József Egyetem és a Sorbonne jogászprofesszora. Mindemellett civil jogi aktivista. Ezt – ugye – magyar nyelven egymás mellé írni contradictio in adiecto.

(És tegyük hozzá: e két abszolút nyugatos hölgyet – lesz még négy – a Hezbollah első számú keresztény szövetségese delegálta a kormányba. Hogy értsük: Libanonban – sem – fekete-fehér a politika. Meg semmi sem.)

# Nászíf Hittí/Nassef Hitti (FPM, maronita). Kül- és emigrációs ügyi miniszter. Öreg harcos, az Egyesült Államokban képzett egyetemi tanár, aki végigoktatta a világot és számos helyen volt diplomata. Persze, árnyalásként hozzátesszük: többnyire olyan aktív levegőmasszírozó nemzetközi formációknál, mint az Arab Liga, amelynél főtitkári tanácsadóként és a Vatikánba delegált követként dolgozott, vagy a Frankofón Országok Szervezete, melynek pedig állandó követe volt az UNESCO-nál. Good job!

Van egy olyan érzésem, hogy most sem lesz nagyon leterhelve. A libanoni külpolitikát – a baabdai elnöki palota mellett – ugyanis túlnyomórészt a Háret Hreik-ben döntik el. Ott van a Hezbollah központja.

# Raimond Gadzsar/Ghajar (FPM, görög ortodox). Energetikai miniszter. Ez a legjobb állás a cédrusok alatt. Innen csurran a legtöbb. Nem is. Folyik.

Egyszer ültünk dél-libanoni házunkban és a szomszédokkal néztük a tévét. Éppen volt áram. Merthogy akkoriban volt olyan nap, hogy húsz órára sem. Az ország népe forrongott – mint mindig, ez „ádí”/megszokott, mondták – már-már tüntettek, hogy hol a fűtőolaj az erőművekbe. A hírek ment; megjelent az akkori energetikai miniszter – egyébként a mai államelnök veje, Dzsibrán Bászil/Gibran Bassel, aki megérzésem szerint lesz még az ország első embere – jelent meg a képernyőn és így szólott: „Már megvásároltuk a fűtőolaj-utánpótlást Szaúd-Arábiától, a tankerek úton vannak, de sajnos a magas part menti hullámzás miatt nem tudnak kikötni a Deir Amar-i és dzsijjéi hőerőművek kikötőinél.”

Haszan, a szomszédunk rám nézett, intett, kimentünk a teraszra, ahonnan pazar látványt nyújtott a tenger. Láttuk a dzsijjéi erőmű kontúrjait is. Meg a vizet. A Földközi-tenger minimum Ciprusig tükörsima volt. De lehet, hogy Krétáig.

Bászil miniszter azért legalább ötven százalékban igazat mondott. A fujúl-t (gázolaj) valóban megvásárolták. És – miként az megszokott volt/van – részben/teljesen el is adták harmadik félnek. Sok zsebet megtöltve ezzel. Elsősorban persze a miniszterét. Na, ebbe a székbe ült most Gadzsar úr.

Én nem sajnálom.

Közbevetett NB: kinti életem során talán ezért is bombázta le kétszer is a déli szomszéd a nevezett erőműveket. Betartottak a miniszternek.

# Raoul Ni’ma/Nehme (FPM, görög katolikus). Gazdasági miniszter. Unalmas bankár, unalmas pozícióba. Miként a külügyeket nem az illetékes miniszter, úgy a gazdaságot sem a bársonyszékre helyezett ülep tulajdonosa irányítja. Hanem a konfesszionalista oligarchia. Meg a Nemzeti Bank. Figyeljünk mindig; e téren a kulcsfigura a huszonhét (!) éve MNB-enök Rijád Szaláma/Riyadh Salameh.

# Gáda Sarím/Ghada Shreim (FPM, görög katolikus). Menekültügyi miniszter. A francia irodalom doktora. Nőmagazin szerkesztője. Feminista folyóirat tulajdonosa. Szűrjük le ebből, hogyan viszonyulnak Libanonban (is) a menekültügyhöz.

# Michel Ibrahime Naddzsár/Najjar (Marada Mozgalom, görög ortodox). Közmunkaügyi és közlekedési miniszter. Egyetemi tanár az észak-libanoni Balamand Egyeteméről. Ez egy príma hely, a campus udvaráról a legtisztább időben Ciprus is látszik, itt olvastam ki Runciman említett könyvének számos fejezetét. Naddzsárról meg annyit, az őt delegáló Marada Szulajmán Frandzsíja/Suleiman Frangie mozgalma, folymatos jelenléte a kormányokban bizonyítéka annak, hogy hatalmas illúzió azt gondolni, hogy Libanon levált a szomszédos Nagy Testvérről. Frangie rokoni szálakkal is kötődik az Aszad-családhoz, s a FPM-tel együtt gyakorlatilag a keresztények nagyobb részét is az iráni-szíriai tengelyhez kötik. És ez mindig így volt.

# Lamia Jamín/Yammine (Marada Mozgalom, maronita). Munkaügyi miniszter. Olvasom a CV-jét, amiben gyakorlatilag a gimnáziumi irodalomdolgozatát is feltűntetik, hogy legyen benne valami, és tűnődöm. Hogy ilyen súlytalan figurákkal meddig lehet eljátszani a végrehajtó hatalmat a valós politikai és gazdasági súlypontokkal szemben. Lehet, hogy egészen sokáig.

Csak legyen mana’ís és kávé.

# Gází Vazní/Ghazi Wazni (Amal Mozgalom, síita). Pénzügyminiszter. Párizsban tanult pénzügyi szakember, aki számos afrikai banknál dolgozott. Ez nem volt nehéz. A libanoni síiták az ötvenes évek óta vannak jelen szignifikánsan az – elsősorban – nyugat-afrikai országok gazdasági életében. Az akkor nagy libanoni gazdasági fellendülésnek és demográfiai hullámhegynek köszönhetően számosan vándoroltak ki a függetlenedő afrikai államokba; s jókor érkeztek. Az új országok gazdaságában a nagy kereskedelmi tapasztalattal bír libanoni üzletemberek hamar fontos pozíciókat szereztek – egy szektorokban monopóliumot is. Így lett már megkerülhetetlen a libanoni közösség az elefántcsontparti kakaó és arany, a nigériai olaj, a ghánai arany és kávé termelésében és kereskedelmében. Ebben a mátrixban mozgott az újdonsült miniszter.

Miniszteri kinevezése a kormányalakítás az egyetlen jól látható koncepciója. A síita közösség (benne a Nabíh Berrí-féle Amal-lal és a Hezbollah-hal) erősíteni igyekszik Libanon afrikai jelenlétét, illetve a gazdasági kapcsolatokat, amelyek – révén az ottani szereplők alapvetően síiták – őket erősíthetik majd a belpolitikai küzdőtéren is.

# Abbász Murtadá/Abbas Murtada (Amal Mozgalom, síita). Mezőgazdasági és kulturális miniszter. Tulajdonképpen egy ilyen minisztériumi kapcsolódásnak – szerintem anno – Torgyán József őrült volna. S kábé a rózsadombi kisgazda mutatott volna úgy e pozícióban, mint a kinevezett Murtadá úr. Ki egyébként az Iszlám Egyetemen szerzett történész diplomát.

Meg vannak benzinkútjai és szállodái.

Nekem meg biciklim.

# Imád Hubballáh/Imad Hoballah (Hezbollah, síita). Iparügyi miniszter. Régi motoros a síita szervezetben.

Megint az általános sztereotípiák árnyalásához. A Hezbollah által delegált mérnök kormánytag először Lausanne-ban végzett, majd MA. És PhD-fokozatát az államokbeli Columbia Egyetemen, majd a Siracuse Universityn szerezte.

# Hamad Alí Haszan/Hamad Ali Hassan (Hezbollah, síita). Kutatóorvos.

Végre valaki, aki a szakmájában marad.

Talán. Láttunk már ellenpéldát.

# Ramzí Musarrafíja/Ramzi Msharrafieh (Libanoni Demokrata Párt, drúz). Idegenforgalmi és szociális ügyekért felelős miniszter. Ez olyan hosszú megnevezés, hogy lehet, amire elolvassa, már nem is lesz pozícióban.

Akkor visszamegy eredeti állásába: csontsebész-specialista a Bejrúti Amerikai Egyetemen.

Ne találkozzunk vele!

# Manál Abdusszamad/Manal Abdel Samad (Libanoni Demokrata Párt, drúz). Információs miniszter. Jogászprofesszor asszony a libanoni NAV-tól. Bármiről is tájékoztasson majd, féljünk.

Egyébként evvel a Libanoni Demokrata Párt delegáltjaival a kormányban kiteljesedik a Hezbollah-szövetségi hálózat. Ez a szervezet ugyanis a drúzok mindenkori Szíria-barát erejét fogja össze, élén a tradicionális drúz klánból származó Talál Arszlán/Talal Arslannal. Feltűnő, hogy az első számú drúz vezető, a politikai szélkakas Valíd Dzsumblat-féle Haladó Szocialista Párt távol maradt a jelenlegi kormánytól.

De Valíd bej olyan, mint a Terminátor. Vagy ha ő nem, akkor a fia, Tejmúr.

# Talál Havát/Talal Hawwat (Párbeszéd Frakció, szunnita). Távközlési miniszter. Ezért a posztért évekkel ezelőtt késhegyre menő küzdelem folyt. Aztán az aktuális minisztere(ek) szépen lenyúlták és elosztották sajátjaik között a mobiltársaságokat.

Így mára ebbe a pozícióba is jelölhetnek színtelen-szagtalan figurákat.

De azért Havát bácsinak jó lesz. Én reménykedem.

Dijáb miniszterelnök kormánytag-delegáltjai:

# Muhammad Fahmí/Muhamed Fahmi (szunnita). Belügyi és önkormányzati miniszter. Nyugalmazott katonatiszt. Kicsit kilóg a sorból. Annyiban, hogy a belügyminiszter általában a köztársasági elnök embere. Dijáb egyik feltétele e pozícióra saját jelöltjének elfogadása volt.

# Táriq Madzsdzúb/Tarek Majzoub (szunnita). Oktatási és felsőoktatási miniszter. Konfekcióöltöny, olcsó fémkeretes szemüveg, kényszeredett mosoly.

Ennyit az oktatásról.

# Demianos Qattár/Kattar (maronita). Környezetvédelmi és közigazgatás-fejlesztési miniszter. Már volt köztársasági elnökjelölt is. A helyi politikai múltat és viszonyokat illetően tipikus képviselője az örök politikai lúzernek. Most pedig egy olyan miniszteri poszt birtokosa, amely minisztérium elnevezésének értelmezése is nehézséget okozhat a teljes libanoni elitnek.

Most már mindenkinek van tárcája, gondolhatnánk. Mire felkiáltanak az örmények: És mi? Csak egy tárcácska? Mi már szart sem érünk? De.

# Vartine Ohanian (Tashnak Párt, örmény ortodox). Ifjúsági és sportminiszter.

Futás!

XXX

Megnyugodhatunk. Ezek a személyek immár életük végéig elrendeztetettek. Túl a kinevezésük alatt kapott horribilis fizetésen és beneficiumokon, mandátumuk lejárta után a sírig tartóan havi 10-15 ezer dolláros juttatást kapnak majd, szolgálati autót, sofőrt, szolgát, ilyen-olyan sine curat, egyéb javakat. (Bár, ha belegondolunk, a miniszteri poszt is egyfajta zsíros szinekúra.) S ha a bársonyszékben elég ügyesek voltak, a gazdaság (főként mondjuk az említett energiaszektor) különböző részeiből is csurran-cseppen nekik. S ha igazán fineszesek voltak, a gyerekük-unokájuk is megél majdan a mandátumukból.

Tulajdonképpen a libanoni társadalom öszves gondjainak megoldása volna ez. Idővel mindenki eltöltene egy kis időt valamely miniszteri székben és máris itt a Kánaán. Ami egyébként is itt/ott volt; a cédrusok földje volt a bibliai Kanaán északi fertálya.

Addig meg marad a mana'ís meg a kávé.

Az sem kevés.

Jajce, újratöltve

Az utolsó Kotromanić

Ez a család adta volt Bosznia - mondhatni - egyetlen valódi független korszakának (1377-1463) uralkodóházát. Van mogyeri leágazásuk is: II. Kotromanić István bosnyák bán leánya, Erzsébet, druszájával/anyósával, Lokietek Erzsébettel együtt keserítették meg férje, I. Anjou Lajos, a Nagy életét.

(Egy valamirevaló - és lassan akadémiai osztályt kapó - mai természetgyógyász bizton hozzátenné: a kettős asszonyi terror következtében fennálló permanens pszichés nyomás hozzájárulhatott Lajos királyunk ezer testi nyavalyájához, köztük végzetes leprájához is. Gyorsan megírhatná valaki ezt a sztorit; azonmód MTA- és MMA-tagsággal szórnák meg. Vagy miniszter lehetne. Vagy minisztériumi háttérintézmény-igazgató.)

Szóval, amikor az oszmánok 1389-ben Rigómezőn (Kosovopolje) becsukták a Szerb királyság nevű jó hírű áruházat, kisebb szláv boltocskák - lásd: despotiák - még fennmaradtak a Balkán középső és északi részein. A 1370-es évektől a szerb hatalom hanyatlàsát kihasználva hozta létre a Kotromanić-házbeli I. Trvtko a Bosnyák királyságot. Állama majdnem száz évig ügyesen lavírozott az előrenyomuló oszmán birodalommal, no, meg az újjáébredő hungarus balkáni ambíciókkal szemben.

Aztán jöttek a törökök. A 15. század közepén - Konstantinápoly elfoglalása (1453) után - II. Fatih Mehmet rendet kívánt tenni a Balkánon (értsd: elfoglalni a félsziget középső részét). Ennek egyik mozzanata volt Nándorfehérvár nevezetes 1456-os ostroma, az utolsó dicsőséges mogyeri hadicselekmény - nemzetközi köntösben.

A Balkán belső részein is nyomult előre a török. Ekkorra, II. Trvtko uralkodásától (1421-1443) a Kotromanićok államának központja a korábbi délkeleti végekről (Trebinje, Mileševa) északnyugatra tevődött át. Jelesül Jajcébe.

Akkoriban a szerb államiság már tényleg az utolsókat rúgta. A legjelentősebb család, a Brankovićok voltak. Amikor Stefan, akinek fia, Đorđe Brankovics György néven majdan évtizedekig a magyar politikiai élet szereplője lesz, 1459-ben egy éves uralkodás után megbukott, a Kotromanić-házbeli Stefan Tomašević lett a despota.

Két szűk hónapig. Mondjuk az ortodox szerbekhez nem nagyon passzolt egy katolikus vezető. Így még ugyanazon év júniusában Stefannak is "olaj" volt.

Túl sokáig nem maradt munka nélkül. 1461 novemberében ő lett a bosnyák király. (Az alábbi képen látható templomban koronázták meg.) Éppen akkor, amikor Fatih Mehmet elindult lerendezni a Balkánt. (Ne feledjük: ezen expedíciók során alapíttatott - többek között - Yeni Bazar (Novi Pazar) és Saray Ovası (Saray Bosna/Szarajevó) is.

Szegény Tomašević futott fűhöz-fához. Kérte a milánói Sforzák segítségét, miként a nagy humanista tudós-családapa, Ennea Silvio Piccolominiét is, ki akkor éppen II. Pius néven pápai hivatalt viselt Rómában. Aztán, ahogy az ilyes helyzetekben lenni szok, senki sem segített.

Aktuálisan Hunyadi Mátyás sem, ki akkor éppen III. Frigyes habsburg herceggel egyezkedett a Szent Korona visszaadásáról és - miként majd később kiderült - súlyos dinasztikus kérdésekről.

Így aztán - zárjuk rövidre - Fatih Mehmed végigmasírozott Bosznián, bevette Jajcét, foglyul ejtette s lefejeztette Stefan Tomaševićet. Ezzel elkezdődött Bosznia oszmán kori története.

S elnézvén a mai szultán aktivitását, ez a sztori még nem fejeződött be.

Ps. Matthias Corvinus - mogyeriságát nem hazudtolva meg - egy évvel Stefan Tomašević fejvesztése után csak eljött ide. Eső után köpönyeg.

Illetve aztán: abája.

Ostrožac

Újra itt.

Ex libris - A folyó, mint memoria historiae

Helyi könyv, Faruk Šehić : Az Una hullámai (Knjiga o Uni). Szomorú írás. Vagy inkább realista. A bihácsi szerző - most ötven - ír az elveszett gyermekkorról. Jugoszláviáról. Arról, amivé lett s ami maradt belőle. Az együttélés eszméjének széthullásáról.

Érkezés, ismét Bihać

Az Una reggel

Bihács

Bihaćot IV. (Utálom-az-apámat-a-fiamat-meg-az-idegeneket-s-bátor-vagyok-nagyon) Béla emelte szabad királyi rangra. De azelőtt meg azután is volt itt mindenki.

Avarok, szlávok, horvátok, szerbek, oszmánok.

Exit Qábúsz bin Szaíd

Itt, a bosnyák hegyek között tudtam meg. Az elmúlt hat évfordulón mindig a szultán országában vagy annak vidékén kerekeztem. Elmélkedtem is róla; itt van néhány akkori gondolat - elsősorban az utódlás kérdéséről.

1

"A rejtett csoda" (2015. január 9.)

Ezzel s ehhez hasonló jelzőkkel illetik az ország elmúlt 45 évét.

És van is benne valami. Amikor a jelenlegi hégemon hatalomra került 1970-ben, tizenkét kilométer aszfaltozott út volt az országban. Meg egy - missziós - kórház. És ugyanannyi középiskola. Na jó, háromszor annyi alapsuli. El lehet képzelni.

Most meg nem fogom sorolni, de a 35000 kilométernyi útból tízezer végestelen végig kivilágított olyan autópálya, amelynek mindkét oldalán egy-egy két sávos út is van. Talán mondanom sem kell, tükorsima aszfalttal mindenhol. Nem egy sogenannte M2... Kiválóan s gyorsan lehet haladni rajta bringával is. És az orvosi ellátás ingyenes, oktatás szintúgy stb stb.

Pedig az olaj csak a gazdaság 8-10 %-t jelenti.

Mindegy, nem is a gazdasági oldaláról ìrnék, hanem a politikairól.

Merthogy ezt a stabilitást Qábúsz bin Szaíd szultán személyéhez kötik. Ő az abszolút autoritás. És a nép szereti, az meg amúgy is olyan nagyon békeszerető és toleráns.

Ez utóbbi - közel-keleti viszonylatban különösen igaz. De azért nem minden papsajt.

Amikor negyedszázados hatalmi jubileumát ünnepelte, ösztöndíjakkal finanszírozhatott orientalista-látogatàsokat, ugyanis 1995-ben volt szerencsem Pesten részt venni a Kőrösi Csoma Társaság ülésén, hol a terepről megtért tudósok a mennyekig magasztaltàk a szultánt és rezsimjét. Épp csak ütemes taps nem volt. Gyanús azért az ilyen tökéletesség.

Edward Heath bit miniszterelnök mondta volt, hogy "ami a '70-es ománi puccs idején történt és abban a mi részvételünk, a mi életünkben nem kerülhet nyilvánosságra."

Nos, Heath tíz éve halott, s nagyjából nyílt titok, mi volt a britek szerepe a puccsban és mi mindmáig Qábúsz szultán hatalmának fenntartásában.

Az eredmények persze mindent igazolhatnak. De nincs utód. A jelenlegi helyzetben, az amúgy betegeskedő uralkodó halála esetén a dinasztia mintegy 50 tagjából álló tanácsnak kellene kijelölnie az utódot. (Leginkább unokatestvérek jöhetnek számításba.) Ha nincs konszenzus, felnyitják az elhunyt szultán borítékját az ő jelöltjével. De abban is szerepelhet több név. Nem könnyű eset.

Mindenesetre, ha fenntartható a stabilitás és a gazdasági prosperálás (elképesztő projektek vannak folyamatban), az továbbra is legitimálhatja a kvázi-demokráciát és a nagy össznépi összveborulást. Vannak azonban veszélyek.

A dzsihádisták Jemen (Hadramaut) felől fenyegetnek, Irán a nem elhanygolható (a jellemzően felekezeti szempontok szerinti statisztikák adatai 3 és 17% között mozognak) síita kisebbséget mobilizálja máris. (A főváros síita negyedében már egyedül külföldi voltom idegességet szült a minap.) Az "arab tavasz" idején kiderült, hogy létezik egy ibádita iszlamizmus is. Ennek erősödése Nizva és Belső-Omán területén (ahol az ibádita imamátus múlt század ötvenes éveiig de facto létezett). Ugyancsak "tavasszal" bukkantak fel ismét a Muszlim Testveriseg helyi hangjai.

És akkor még ott van a tapasztalataim szerint igencsak lappangó etnofeszültség. Ez sokrétű. Érzékeltetőnek: az ománi "őslakosok" nem nagyon tolerálják, hogy az erőszakszervezetek vezetői erősen a zanzibári gyökerű közösségből s nem kevesen a síita kisebbség tagjai közül kerülnek ki.

Nagy törésvonal húzódik továbbá a belső-ománi alapvetöen törzsi alapokon szerveződött arabok és az említett, sokszínű, de az állam által is - kényszerűen - támogatott tribalizációval mit kezdeni nem tudó idegen eredetű közösségek (elsősorban az afrikaiak és indiaiak) között.

A Szohár környéki beludzs és iráni gyökerű közösségek pedig nagyobb politikai-gazdasági befolyást akarnak. Nem hiába itt voltak az "arab tavasz" helyi, halálos áldozatokkal is járó megmozdulásai.

Majd meglátjuk.

Addig meg : Hajrá Omán, hajrá omániak.

2

Ománi oddsok (2016. november 6.)

Qábúsz bin Szaíd szultán a héten fogadta a brit trónörököst, Károly herceget. Az ománi szultán megjelenése a nyilvánosság előtt eseményszámba megy Maszqatban, miután az évek óta súlyos betegséggel küzdő uralkodó hónapokat tölt németországi gyógykezelésen. Legutóbbi jelenésekor, idén januárban éppen megint az országban jártam, testközelből figyelhettem az ilyenkor szokásos média-körítést és -ködösítést. Szultánjukat azóta, majd tíz hónapig voltak kénytelenek nélkülözni az omániak.

Az igazi kérdés azonban az, ki jön a jelenlegi arab rekorder, a negyvenhat éve trónján ülő uralkodó után. Miután sem gyermeke, sem testvére nincs. Az alkotmány ez irányú passzusairól kettővel ezelőtti ománi kerékpáros terepgyakorlatomon irogattam (elhalálozás esetén felnyitandó szultáni boríték, esetleges névvel, nevekkel), közelebb azonban még nem jutottak a megoldáshoz. Most a legtöbb oddsot a szultán nagybátyjának három gyermeke kapja. (Ez a nagybácsi, Táriq bin Tajmúr egyébiránt - a mindenre figyelő britek mellett - fontos szerepet játszott annak idején, 1970-ben apja hatalomból való eltávolításában)

Az első számú jelölt Aszad bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd. Az 1954-ben született herceg a nagybácsi elsőszülöttje, anyja szintén a család tagja: Umm Talál bint Nászir Ál Szaíd. Aszad ráadásul Navál bin Táriq testvére, aki rövid ideig Qábúsz egyetlen neje volt volt. Aszad herceg - a jelenleg regnáló uralkodóhoz hasonlóan - szintén a sandhursti katonai akadémián tanult (tehát megfelelően be van ágyazva a posztbirodalmi brit szövetséges uralkodói hálózatba - nézzünk csak körül Jordániától Bruneiig), majd unokatestvér-házassággal a jelenlegi uralkodó testvérét, Badr bint Szaíd-ot vette feleségül. Így mint unokaöcs és sógor a legesélyesebb személy az utódlásban. Ennek megfelelően 2003 óta a szultán személyes képviselője és helyettesítője számos protokolláris eseményen. Ezalatt pedig széleskörű politikai és gazdasági személyi kapcsolati hálót épített ki a térségben, elsősorban a GCC-országokban; több uralkodóval - így például a katari emírrel - szoros barátságban van.

A második befutó helyen most Haitham bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd áll. Ő ugyancsak 1954-ben született - Táriq nagybácsi egy másik feleségétől, Umm Qajsztól. Dolgozott mint külügyminiszter, majd a kulturális tárca felügyelője. Ő is képviselte már a betegeskedő uralkodót - igaz neki csak Vilmos herceg lagzija jutott. Jelentős gazdasági kapcsolati hálóval (és tőkével...) rendelkezik, ugyanakkor - média-információk szerint - meglehetősen öntörvényű személyiség, amit a kötelezően végletesen kimért viselkedés hazájának tekinthető Ománban nem jó ajánlólevél.

Siháb bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd Haitham három évvel fiatalabb édestestvére (anya apa ugyanaz). 1994 és 2004 között az ománi haditengerészet parancsnoka volt, jelenleg pedig a szultán tanácsadója. Esélyét valamelyest csökkentheti, hogy az utóbbi időszakban ellentétek mutatkoztak közte és a szultán között.

A további jelöltek közül az első helyen említett Aszad fia, a nyolcvanas években született Tajmúr bin Aszad bin Táriq Ál Szaíd is befuthat. A fiatal herceg 2004-ben - Qábúsz szultán személyes közvetítésével - feleségül vette Zufárí bint Musztahajl bin Ahmad al-Masanít, a szultán unokahúgát. Ománi szakértők szerint a fiatal családtagot azért preferálja az uralkodó, mert korából adódóan a sajátjához hasonlóan hosszú uralkodással tovább stabilizálhatná az országot (és persze a család uralmát). A Wikileaks-iratokból kiderült: az amerikai és nyugati diplomáciai képviseletek is "uralkodásra megfelelő személyként" jellemezték.

A futnak még kategóriából kiemelkedik a miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Fahd bin Mahmúd Ál Szaíd. Több tényező szól ellene: 72 éves kora, valamint az a tény, hogy az uralkodói család mellékágából származik, ráadásul a felesége francia, ami elzárná utódai elől a hatalom-továbbvitel lehetőségét. Továbbá ez utóbbi testvére, Turkí bin Mahmúd Ál Szaíd, valamint fia, Marván bin Fahd Ál Szaíd, a korrupció elleni harc ománi bajnoka. S ott vannak még az uralkodói család egyik másik ágának képviselői: Thaubán bin Siháb bin Fajszal Ál Szaíd leszármazottjai. Ez utóbbiak külön válogatottat alkotnak a versenyben.

Egyszóval a sor - mint minden gigaméretűre hízott dinasztia esetében - folytatható. Tétre, helyre, befutóra egyelőre nem érdemes tenni.

3

Haitham bin Táriq kuzin lett a nyertes. Mondjuk: az íly hosszúra nyúlt uralkodások után szinte menetrendszerű az efféle átmeneti időre választott utód. Az új szultán hatvanöt éves. Ő nem fog fél évszázadig uralkodni.

De azt hozzátenném; bármilyen kételyeink is legyenek az ománi rendszer "hiányosságairól", a térségben - értsd: az Öböl déli partvidéke - messze Maszqat sáfárkodott eddig legjobban a föld adta javval. S amikor az egész borzalmas környezet- és jövőromboló Abu dzabi, dubaji, qatari stb projektek helyén Mad Max-díszletek rohadnak a sivatagba sűllyedten, Ománban vígan szürcsölgetik majd az - egyébként rém borzalmas - domestic kávét a helyiek.

Ps. Nézegessünk inkább jajcai verebeket.