A félsziget tehát mindig is pufferzóna volt. Az i.e. 3. évezredben a szomszédos kis sziget, Dilmun (ma: Bahrein), amely sumér eposzokban is sűrűn szerepel, megszállta a félszigetet. Mondhatnánk, ezzel egy ötezer éves történet vette kezdetét: Bahrein a 20. századig ácsingózott Katarra, s a sztori - eddigi - vége az, hogy a katari partoknál húzódó kis szigetek végül bahreini fennhatóság alá kerültek. Zubárából hunyorogva látszik is Bahrein, ahová pedig holnap menendő leszek, majdhogynem átlehet(ne) úszni a szomszédba.

A 2. évezredben aztán jöttek az (ó) babilóniaiak, s vitték is a gyöngyöt izibe. Mint az utánuk érkezők, az (új) babilóniaiak, de különösen a perzsák (i.e. 6. század). S ez pedig egy másik, két és fél ezer éves saga: Perzsia - mikor, milyen néven - mindig is igyekezett elfoglalni, vagy legalább befolyási övezetébe vonni Katar félszigetét.

Egy százéves hellenisztikus átmenet (szeleukida uralom 325-250) után egy máig meghatározó nyolcszáz éves (!) perzsa uralom következett (a párthusoké i.e. 250-i.sz. 224, majd a szászánidáké 224-628 között).

Ez utóbi évben küldte Mohamed próféta al-A'lá al-Hadramít a bahreini helytartóhoz (ő alá tartozott a katari félsziget is) s felszólította az iszlámhoz való csatlakozásra. Al-Mundzir bin Száva al-Tamímí betért s vele a régió - akkoriban zömében egyébként nesztoriánus keresztény - lakossága.

Új korszak kezdődött.

Ps. Mindig azt gondoltam, hogy a Cabo de Saõ Vincente felé tekerni Lagosból vagy Skagen felé Viborgból a legembertpróbálóbb kétkerekű attrakciók. (A Tien-san, Pamír s efféle magas hegyek szóba sem jöhetnek ilyen aspektusból, azokat szeretem, különöst felfelé. Mindegy.)

Ez a katari téli szél most erősen lestrapált. Úgy láttam magam a zubárai vár alá érkezéskor, mint amilyen Mariano da Trani belépője volt gyermek- és mostkorom egyik kedvenc filmjében, a Zsoldoskatonában.

Én sem tudtam volna bajt vívni Barletta falai alatt.

Kép: a zubárai vár.