Régiségek 3
Olvasgatom a különböző modern katari történelemkönyveket. Van benne az eddig említett ős- és középkori előzmény, az iszlám megjelenése, s a majdan ismertetendő izgalmas 16-19. századi - egyfajta korai "Great Game" - a kor nagyhatalmai között, amikor a portugálok, a britek, a perzsák, az oszmánok és akkor még kispályásként futó a szaúdiak igyekeztek maguk alá gyűrni a félszigetet (és környékét). Aztán jön a mostani uralkodóház, az Ál Thání sikersztorijának bemutatása.
Mi az, ami nincs? Ami kényes persze, az nem szerepel történeti munkákban. Az ilyeneket mostanság (?) szeretik kihagyni a múltidézésből. Hallom, ebben mi is ismét jók leszünk s nem terheljük majd a fiatalságot mondjuk a tatárjárás posztraumatikus stressz-szindrómát indukáló meséjével. Az ilyes gondolkodás aztán oda vezet majd - tudjuk -, hogy a végén kiderül, hogy a Magyar Államvasutak akadályozta anno meg félmillió honfitársunk elszállítását háromnegyed évszázaddal ezelőtt.
(Nem) mindegy.
Katarban - meg a szomszéd arab országokban - a korai iszlám évszázadok történelmét szeretik elmaszatolni. A térség ugyanis fontos szerepet játszott a korai szektariánus mozgalmak fejlődésében, sőt egyiknek-másiknak magterületét jelentette Katar s a közvetlen Öböl-partvidék.
Az első nagy szakadás (fitna) idején, amikor a hatalmi legitimáció - még - tisztán politikai kérdése mentén hasadt meg a muszlimok közössége, az umma - mondhatni, a családi vérvonal hívei(a formálódó síiták) és a közösségi vezetőválasztás irányzata (a többséginek bizonyuló szunniták) között, a egyik döntő ütközet, Sziffín (657 nyara) újabb leágazást hozott. A döntetlenre alakuló küzdelemet Alí bin Abí Tálib az aktuális és Muávija bin Abí Szufján, a következő kalifa között a két táborból delegált döntőbírókkal kívánták dűlőre juttatni, amit aztán egy kisebb csoport elutasított, mondván, hogy "egyedül Istené a döntés" (لا حكم إلا لله) és elhagyták a csata színterét. A kivonulók, azaz a kháridzsiták (الخوارج) valójában az originális törzsi hagyományokat képviselték, s hamarosan maguk is több ágra szakadtak.
S mint az ilyenkor lenni azok, voltak szélsőségesek is. A legkeményebbek a Náfi' bin Azraq-vezette azáriqa (الأزارقة) lettek, akik a 7-8. század fordulóján - egy időben a helyi illetőségű Dzsauna bin Jazíd bin Zijád al-Qatarí irányításával - éppen főként a mai Katar, Bahrein és Északkelet-Szaúd-Arábia vidékén randalíroztak.
Nem erős a kifejezés. Számukra mindenki, aki nem az ő irányzatukat követte, kiírtandó hitetlen volt, beleértve az iszlám jog szerint még nem jogképes gyermekeket is. Persze, az efféle extremizmus hosszú távon fenntarthatatlan, így aztán végül eltűntek a történelemből.
Meg a katari történelemkönyvekből.
861-ben indult Dél-Irakban az úgynevezett "zandzs mozgalom" (حركة الزنج), amely voltaképpen egy korai egyenlősítő revolúció volt. Rabszolgák akarták a koráni tételt, miszerint a hívők között nem lehet különbség bőrszín, nyelv vagy bármely külső jegyek alapján. (A zandzs jelentése: fekete bőrű.) A mozgalom saját entitást hozott létre Dél-Iraktól Katarig, amely töb, mint húsz évig, 883-ig egzisztált.
S ekkor jött még csak a történelmi feketeleves. Legalábbis a térség mai mainstream szunnitái számára.
A 10. században a Bahrein-katari partvidék lett a síizmuson, sőt annak hétimámos ágán belül is extremistának tekintett qarmatí mozgalom (القرامتة) központja. Orientalisták egyik kedvelt kutatási célpontjai ők, egyenlősítő-kommunisztikus tanításuk izgalmas. Azt azonban nem szabad elfelejteni - s a fősodor szunnita és síita történetírás és vallástudomány nem is felejti el -, hogy már a zandzs mozgalomba is belekeveredtek, s elképesztő, nem kevés modern közel- és közép-keleti titkosszolgálati tradícióban továbbélő és a mai tudományosságban sem kellő módon ismert illegális ügynökhálózatukkal bomlasztották az Abbászida kalifátust, majd 899 körül fél évszázadig fennmaradt államot hoztak létre az Arab-félsziget északkeleti részén - ergo itt.
Ahonnan terrorizálták a környéket. Egyik legismertebb tettüket 906-ban hajtották végre, amikor rajtaütöttek s mekkai haddzson s húszezer zarándokot mészároltak le.
Legmerészebb csínytevésük azonban az volt, amikor 930-ban bevették Mekkát és magukkal hurcolták a Kába követ, amely - két évtizedes bahreini állomásozás után - csak a qarmati állam 952-es összeomlása után került vissza a helyére.
Az itteni törikönyvekből tehát - többnyire - kimaradtak ezek a huncutságok, itt megemlítettük hát.
Katar régmúltjának van még egy izgalmas korszaka: az öbölbeli Great Game a 16-19. században.
Majd még arról is.
Most: jó reggelt mindenkinek!
