iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Meghalt a szultán, éljen a szultán

2020. január 13. 03:24 - politics&islam

 

Exit Qábúsz bin Szaíd

Itt, a bosnyák hegyek között tudtam meg. Az elmúlt hat évfordulón mindig a szultán országában vagy annak vidékén kerekeztem. Elmélkedtem is róla; itt van néhány akkori gondolat - elsősorban az utódlás kérdéséről.

1

"A rejtett csoda" (2015. január 9.)

Ezzel s ehhez hasonló jelzőkkel illetik az ország elmúlt 45 évét.

És van is benne valami. Amikor a jelenlegi hégemon hatalomra került 1970-ben, tizenkét kilométer aszfaltozott út volt az országban. Meg egy - missziós - kórház. És ugyanannyi középiskola. Na jó, háromszor annyi alapsuli. El lehet képzelni.

Most meg nem fogom sorolni, de a 35000 kilométernyi útból tízezer végestelen végig kivilágított olyan autópálya, amelynek mindkét oldalán egy-egy két sávos út is van. Talán mondanom sem kell, tükorsima aszfalttal mindenhol. Nem egy sogenannte M2... Kiválóan s gyorsan lehet haladni rajta bringával is. És az orvosi ellátás ingyenes, oktatás szintúgy stb stb.

Pedig az olaj csak a gazdaság 8-10 %-t jelenti.

Mindegy, nem is a gazdasági oldaláról ìrnék, hanem a politikairól.

Merthogy ezt a stabilitást Qábúsz bin Szaíd szultán személyéhez kötik. Ő az abszolút autoritás. És a nép szereti, az meg amúgy is olyan nagyon békeszerető és toleráns.

Ez utóbbi - közel-keleti viszonylatban különösen igaz. De azért nem minden papsajt.

Amikor negyedszázados hatalmi jubileumát ünnepelte, ösztöndíjakkal finanszírozhatott orientalista-látogatàsokat, ugyanis 1995-ben volt szerencsem Pesten részt venni a Kőrösi Csoma Társaság ülésén, hol a terepről megtért tudósok a mennyekig magasztaltàk a szultánt és rezsimjét. Épp csak ütemes taps nem volt. Gyanús azért az ilyen tökéletesség.

Edward Heath bit miniszterelnök mondta volt, hogy "ami a '70-es ománi puccs idején történt és abban a mi részvételünk, a mi életünkben nem kerülhet nyilvánosságra."

Nos, Heath tíz éve halott, s nagyjából nyílt titok, mi volt a britek szerepe a puccsban és mi mindmáig Qábúsz szultán hatalmának fenntartásában.

Az eredmények persze mindent igazolhatnak. De nincs utód. A jelenlegi helyzetben, az amúgy betegeskedő uralkodó halála esetén a dinasztia mintegy 50 tagjából álló tanácsnak kellene kijelölnie az utódot. (Leginkább unokatestvérek jöhetnek számításba.) Ha nincs konszenzus, felnyitják az elhunyt szultán borítékját az ő jelöltjével. De abban is szerepelhet több név. Nem könnyű eset.

Mindenesetre, ha fenntartható a stabilitás és a gazdasági prosperálás (elképesztő projektek vannak folyamatban), az továbbra is legitimálhatja a kvázi-demokráciát és a nagy össznépi összveborulást. Vannak azonban veszélyek.

A dzsihádisták Jemen (Hadramaut) felől fenyegetnek, Irán a nem elhanygolható (a jellemzően felekezeti szempontok szerinti statisztikák adatai 3 és 17% között mozognak) síita kisebbséget mobilizálja máris. (A főváros síita negyedében már egyedül külföldi voltom idegességet szült a minap.) Az "arab tavasz" idején kiderült, hogy létezik egy ibádita iszlamizmus is. Ennek erősödése Nizva és Belső-Omán területén (ahol az ibádita imamátus múlt század ötvenes éveiig de facto létezett). Ugyancsak "tavasszal" bukkantak fel ismét a Muszlim Testveriseg helyi hangjai.

És akkor még ott van a tapasztalataim szerint igencsak lappangó etnofeszültség. Ez sokrétű. Érzékeltetőnek: az ománi "őslakosok" nem nagyon tolerálják, hogy az erőszakszervezetek vezetői erősen a zanzibári gyökerű közösségből s nem kevesen a síita kisebbség tagjai közül kerülnek ki.

Nagy törésvonal húzódik továbbá a belső-ománi alapvetöen törzsi alapokon szerveződött arabok és az említett, sokszínű, de az állam által is - kényszerűen - támogatott tribalizációval mit kezdeni nem tudó idegen eredetű közösségek (elsősorban az afrikaiak és indiaiak) között.

A Szohár környéki beludzs és iráni gyökerű közösségek pedig nagyobb politikai-gazdasági befolyást akarnak. Nem hiába itt voltak az "arab tavasz" helyi, halálos áldozatokkal is járó megmozdulásai.

Majd meglátjuk.

Addig meg : Hajrá Omán, hajrá omániak.

2

Ománi oddsok (2016. november 6.)

Qábúsz bin Szaíd szultán a héten fogadta a brit trónörököst, Károly herceget. Az ománi szultán megjelenése a nyilvánosság előtt eseményszámba megy Maszqatban, miután az évek óta súlyos betegséggel küzdő uralkodó hónapokat tölt németországi gyógykezelésen. Legutóbbi jelenésekor, idén januárban éppen megint az országban jártam, testközelből figyelhettem az ilyenkor szokásos média-körítést és -ködösítést. Szultánjukat azóta, majd tíz hónapig voltak kénytelenek nélkülözni az omániak.

Az igazi kérdés azonban az, ki jön a jelenlegi arab rekorder, a negyvenhat éve trónján ülő uralkodó után. Miután sem gyermeke, sem testvére nincs. Az alkotmány ez irányú passzusairól kettővel ezelőtti ománi kerékpáros terepgyakorlatomon irogattam (elhalálozás esetén felnyitandó szultáni boríték, esetleges névvel, nevekkel), közelebb azonban még nem jutottak a megoldáshoz. Most a legtöbb oddsot a szultán nagybátyjának három gyermeke kapja. (Ez a nagybácsi, Táriq bin Tajmúr egyébiránt - a mindenre figyelő britek mellett - fontos szerepet játszott annak idején, 1970-ben apja hatalomból való eltávolításában)

Az első számú jelölt Aszad bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd. Az 1954-ben született herceg a nagybácsi elsőszülöttje, anyja szintén a család tagja: Umm Talál bint Nászir Ál Szaíd. Aszad ráadásul Navál bin Táriq testvére, aki rövid ideig Qábúsz egyetlen neje volt volt. Aszad herceg - a jelenleg regnáló uralkodóhoz hasonlóan - szintén a sandhursti katonai akadémián tanult (tehát megfelelően be van ágyazva a posztbirodalmi brit szövetséges uralkodói hálózatba - nézzünk csak körül Jordániától Bruneiig), majd unokatestvér-házassággal a jelenlegi uralkodó testvérét, Badr bint Szaíd-ot vette feleségül. Így mint unokaöcs és sógor a legesélyesebb személy az utódlásban. Ennek megfelelően 2003 óta a szultán személyes képviselője és helyettesítője számos protokolláris eseményen. Ezalatt pedig széleskörű politikai és gazdasági személyi kapcsolati hálót épített ki a térségben, elsősorban a GCC-országokban; több uralkodóval - így például a katari emírrel - szoros barátságban van.

A második befutó helyen most Haitham bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd áll. Ő ugyancsak 1954-ben született - Táriq nagybácsi egy másik feleségétől, Umm Qajsztól. Dolgozott mint külügyminiszter, majd a kulturális tárca felügyelője. Ő is képviselte már a betegeskedő uralkodót - igaz neki csak Vilmos herceg lagzija jutott. Jelentős gazdasági kapcsolati hálóval (és tőkével...) rendelkezik, ugyanakkor - média-információk szerint - meglehetősen öntörvényű személyiség, amit a kötelezően végletesen kimért viselkedés hazájának tekinthető Ománban nem jó ajánlólevél.

Siháb bin Táriq bin Tajmúr Ál Szaíd Haitham három évvel fiatalabb édestestvére (anya apa ugyanaz). 1994 és 2004 között az ománi haditengerészet parancsnoka volt, jelenleg pedig a szultán tanácsadója. Esélyét valamelyest csökkentheti, hogy az utóbbi időszakban ellentétek mutatkoztak közte és a szultán között.

A további jelöltek közül az első helyen említett Aszad fia, a nyolcvanas években született Tajmúr bin Aszad bin Táriq Ál Szaíd is befuthat. A fiatal herceg 2004-ben - Qábúsz szultán személyes közvetítésével - feleségül vette Zufárí bint Musztahajl bin Ahmad al-Masanít, a szultán unokahúgát. Ománi szakértők szerint a fiatal családtagot azért preferálja az uralkodó, mert korából adódóan a sajátjához hasonlóan hosszú uralkodással tovább stabilizálhatná az országot (és persze a család uralmát). A Wikileaks-iratokból kiderült: az amerikai és nyugati diplomáciai képviseletek is "uralkodásra megfelelő személyként" jellemezték.

A futnak még kategóriából kiemelkedik a miniszterelnök-helyettesi posztot betöltő Fahd bin Mahmúd Ál Szaíd. Több tényező szól ellene: 72 éves kora, valamint az a tény, hogy az uralkodói család mellékágából származik, ráadásul a felesége francia, ami elzárná utódai elől a hatalom-továbbvitel lehetőségét. Továbbá ez utóbbi testvére, Turkí bin Mahmúd Ál Szaíd, valamint fia, Marván bin Fahd Ál Szaíd, a korrupció elleni harc ománi bajnoka. S ott vannak még az uralkodói család egyik másik ágának képviselői: Thaubán bin Siháb bin Fajszal Ál Szaíd leszármazottjai. Ez utóbbiak külön válogatottat alkotnak a versenyben.

Egyszóval a sor - mint minden gigaméretűre hízott dinasztia esetében - folytatható. Tétre, helyre, befutóra egyelőre nem érdemes tenni.

3

Haitham bin Táriq kuzin lett a nyertes. Mondjuk: az íly hosszúra nyúlt uralkodások után szinte menetrendszerű az efféle átmeneti időre választott utód. Az új szultán hatvanöt éves. Ő nem fog fél évszázadig uralkodni.

De azt hozzátenném; bármilyen kételyeink is legyenek az ománi rendszer "hiányosságairól", a térségben - értsd: az Öböl déli partvidéke - messze Maszqat sáfárkodott eddig legjobban a föld adta javval. S amikor az egész borzalmas környezet- és jövőromboló Abu dzabi, dubaji, qatari stb projektek helyén Mad Max-díszletek rohadnak a sivatagba sűllyedten, Ománban vígan szürcsölgetik majd az - egyébként rém borzalmas - domestic kávét a helyiek.

Ps. Nézegessünk inkább jajcai verebeket.

82189007_2669350419780709_7777467581509664768_o.jpg

Szólj hozzá!
Címkék: exit omán qábúsz

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr9015406540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása