A damaszkuszi Szúq al-Hamídíjében három sikátornyi könyvesbolt van. Meg egy uccányi bélyeg-árus. Onnan van birtokomban egy, az Adzsmáni Emírség által a nyolcvanas években kiadott teljes bélyegsorozat, úgymond "A világ vezetői" címvel. Van benne Benito Mussolini, Joseph Stalin (sic), meg Mao Tze-Dong és a legnagyobb címlet: Adolf Hitler.
Szoktam nézegetni.
Doha műrégi és űberdrága bazárjában nem árulnak könyveket. Kereskedő népek gyűjtőhelye ez, biztos felmérték a keresletet. Van viszont olyik népművészet, mint amit nálunk Bánhidi László árult a Balaton partján a Pogány madonnában.
Meg van ez a bolt.
Atyai nagyatyám - sportember, futbalista, ki a Don folyó gazdag természeti környezetében könnyed téli kerékpáros túrát, majd onnan hazáig sífutó versenyt abszolvált többedmagával, köszönhetően nemzetünk akkori nagy testmozgalom-szervezőinek, V.N.H.M. főméltóságú, vagy a helyi edző szerepét játszó V. Jány Gusztáv altábornagy uraknak - szóval e nagyszülőm házában a WC ajtó felett volt egy kitömött fácán.
Egész gyermekkoromban rettegtem tőle. Poros-feketén kissé hátrabillenve, koszos körmével egy faágba kapaszkodva pirosas műszemeivel - úgy éreztem - folyvást engem stíröl. Az előszobában mindig valami unkomfort érzés szállt meg. Szarni sem jártam szívesen.
Azóta rühellem a kitömött állatokat. Múzeumban is.
S most itt van ez. Bent, kérem, volt bagolytól oroszlánig (!) minden.
Homo sapiens nem.
Pedig kellene.
