Megvolt a kávé. Maradt, mi volt, szuper.
A városban: hatvan körüli csíkos pólós nejlonszatyros posztjugoszláv férfi megáll Ibrahim Rugova szobra előtt. Megmerevedik, mormog, majd pontosan kilencven fokos szögben meghajol. Aztán tovább.
A szemközti Szkander bég lovas-bajszos-szakállas emlékműve előtt nem áll meg. Csak nem haragszik meg érte az öreg!
Rugova (1944-2006) kiváló író és ellenzéki személyiség - és pocsék hatalmon lévő politikus volt. De hozzá köthető az a folyamat, amellyel Koszovó/Kosova levált Szerbiáról. Emlékszem, bejrúti lakásunkban néztük az independensz déj-i ünneplést a tévében. Másnap meg hallgattam az egyetemen a kínos magyarázkodást, hogy az ősellenség Egyesült Államok hogyan segíthetett világra egy mégiscsak muszlim többségű országot.
Szkander béggel (lásd még Kasztrióta György, élt 1405-1468) ugyancsak sok baj van. Annak ellenére, hogy minden albánok lakta vidéken bronzba-kőbe öntötték. Igaz, halála helyszínén, az észak-albániai Lezhe-ben igencsak romosan láttam a házát jó évtizede. A libanoni egyetemen meg a velem együtt tanuló albánok is csak hümmögtek, amikor az útlevelükben oldalanként vízjelként felsejlő Szkander bégről volt szó. Minthogy a saría szerint nevezett vezető minimum a hitehagyás (ridda) vagy a képmutatás/megtévesztés (nifáq) minősített bűnét követte el.
De hát ne legyünk mi sem képmutatók; a mi hőseink sem problémamentes figurák Pista bácsitól kezdve Mátyás királyon és Rákóczin át VNHM-ig és Csermanekig bezáróan (?).
Marad tehát Rugova és Szkander bég is, mint identitás-erősítő személyek minden albán számára.
