Negyed század. Pontosan ennyi évvel ezelőtt voltam itt először. Arra a hegyre, amely éppen az orrom előtt magasodik, akkor bőrsaruban, könyvekkel megrakott hátizsákkal kúsztam fel - a mostanihoz hasonlóan döglesztő melegben. Akkor már formálódott számomra - öntudatlanul - egy sok éves projekt: végigjárni kedves festőm, a mázoló gyógyszerész vásznain felsejlő tájakat. Ez a program már több éve véget ért, Kosztka Tivadar kipipálva, mások után járok most. De nem is ezért vagyok itt.
A taorminai öböl partján ülök s egy Tóth Krisztina novellát olvasok éppen. Asszem pont ez kell ide. Hogy kiszakadjunk a tájból. A szépből. A helyből. A távoliból. Hogy tudjuk mihez tartani magunkat.
Én a jelenből is kiszakadnék. Írnék majd keveset e sziget és az iszlám kapcsolatáról.
Sziqílija kétszázötven évig volt része a dár al-iszlámnak. Építészeti, kulturális, nyelvi nyomai - minden igyekezet ellenére - máig itt vannak.
(Az alanti képen a bal oldali hegycsúcson - mely nevezett gyógyszerész egyik kedvenc helye vala - magasodik az Aghlabidák egyik legimpozánsabb erődje.)
S az iszlám jövőjét radikális értelmezési alapokra helyező elmékben ugyancsak helyet kap Szicília. Tessék csak megnézni az egyre szaporodó ilyen irányultságú szakirodalmat és honlapokat. Szicíliát sem feledte el az iszlám irredentizmus (be szép fületlen-farkatlan - de valamelyest kifejező - fogalmi együttes ez!).
