Hideg van itt éjjel a Vitosa lábánál. Takaróznom kell!

Van egy barátom, aki szereti a hideget. Sőt, az esővel kombináltat. Számomra az efféle konstelláció kívánása már-már a meteorológiai perverzióval egyenértékű. Dehát nem vagyunk egyformák, emígyen sokszínű a világ satöbbi, satöbbi. Nem folytatom, ma nem kúl ez a duma. S ami aztán kúl helyette, az elrémisztő.

Én a gatyarohasztó meleget kedvelem, lehetőleg sivatagi háttérsugárzással. Talán ma lesz belőle valami, megyek meglesni a pomákokat.

A bulgáriai muszlimok, akik majd' milliónyian lévén a lakosság 13%-át teszik ki, etnikailag nem (sem) homogének. A többség török, s a kicsiny, néhány tízezres muszlim roma közösség mellett itt vannak a pomákok. Hogy nyolcvanezren-e, miként a hivatalos állami statisztikák állítják,vagy negyedmillióan, ahogy ők számlálják magukat, nem tudni. Mindenesetre mindenkor főtt miattuk a bolgár állam feje.

A problémát az jelenti, hogy a pomákok bolgár nyelvű muszlimok, akik az oszmán kor idején vették fel a hitet. Vannak más etnogenezisek is, de most ne lépjünk túl nagyokat.

A modern bolgár állam semmikor sem tudta sehova sem tenni őket. Mint renegát szlávokat mindenekelőtt visszatéríteni igyekezett a pravoszláv akolba. Nem sok sikerrel.

Volt emellett még egy érdekes vissza-asszimilációs próbálkozás. A huszadik században több rezsim is nekifutott a nevek bolgárosításának. Először 1912-13-ban, a balkán háborúk ideológiai, társadalmi "mellékhadszíntereként" kötelezték a pomákokat szláv nevek felvételére s az arab/török nevek elhagyására. Ezután a II. VH alatt, 1942 és 1945 között vetélt el a következő próbálkozás.

A kommunisták kétszer futottak neki. 1962-től két évig tartott egy részleges kötelező névváltoztatási hullám, majd 1971-74-ben próbálkoztak újra, sikertelenül.

(Ugyanezt a török kisebbséggel is eljátszották, legutóbb a nyolcvanas években. Ennek köszönhetően volt nagyonifjú korom kedvenc súlyemelője - asszem, Kis Herkulesnek becézték - kezdetben Naim Szulejmanov ezen a néven bolgár világbajnok, majd Naim Salamanov néven európabajnok, majd miután télakolt a béketáborból, török színekben háromszoros olimpiai bajnok (ha jól emlékszem Szöulban, Barcelonában és Atlantában) Naim Süleymanogluként.)

Hát igen, én még Taranyenkonak is szurkoltam. Elsősorban azért, hogy ne kapjon agyvérzést, amikor tolulásos tésztaképével és hiper-narancsbőrös rengő combjaival a mittudoménhanyadik világcsúcsot állította fel. Meg Baczakónak - nagyonkisiskolásként. Ő azóta már meg is halt. Emlékszik még rá valaki?

De ez már nem pomák téma. Az majd ma jön.