Amikor megálltam pihenni, szinte mindig leparkolt mellém egy pickup, s a helyi - általában - állattenyésztő máris kérdezősködött. S mint a hindusztáni vendégmunkások esetében, kis hazánk említésére ők is mindig rávágták: Nokia! Régebben - amikor szerte a világban ezt az asszociációt hallottam Mo.-gal kapcsolatban, még magyarázatba kezdtem, hogy a finnek meg a komáromi gyár, de az akkori tapasztalatok miatt (senkit sem érdekeltek a "részletek") mostanság már csak csak bólogatok.

Az omániak aztán - jó arabok révén - szinte mindig rákérdeztek: miért egyedül. Miután a diskurzus arabul folyt, a kérdés nyelvileg és pszicholingvisztikailag is magától értetődő volt. Az arabok számára ugyanis az utazás nem szólóban folytatandó cselekedet. Nem is tudják elképzelni, hogy ne társaságban történjen. Az arab nyelvben az utazni szó (száfara) egy olyan bővített igealak, amelyben bővítésnek az a jelentésváltoztató szerepe - többek között -, hogy nem egyedül tesszük. S hogy még világosabb legyen az utazni ige társas jellege, az említett bővített igének nincs "alap", azaz egymagunkban végezhető formája.

Ebből a szóból jön a szafari szó, kis kelet-afrikai szuahéli közvetítéssel. És hát, ugye, szafarira sem egyedül megyünk. Minimum egy tucat teher- s fegyverhordozó bennszülöttel.