Omán északnyugati része, a Hadzsar/Szikla/Sziklás-hegység és az Üres-negyed (al-Rub' al-Khálí), a világ legnagyobb egybefüggő homoksivataga között. Az úton száz kilométereken keresztül jobbra az időnként a teljes valójában beköszönő sivatag, balra a Hazsar vonulatai.
Ez utóbbi egyébként egész Ománban (előző két utam során valamennyi észveszejtő hágóját meghágtam, illetve: tekertem) nyers, brutális és csodálatos. Ahogy az egy - az Arábiai- - kőzetlemez egy másiknak - az Eurázsiai - való nekifeszüléstől el is várható.
Az Arab-tábla megy északkeleti irányban, távol Afrikától. Ez a Vörös-tengernek öröm (már amennyiben), a Perzsa-öbölnek viszont gáz. A Hormuzi-szoros majdan bezárul, az öböl medencéje kiszárad, sómező lesz a helyén. Ez kiválóan alkalmas lesz a két ambíciózus regionális hatalom közötti szárazföldi háborúk megvívására. Nem lesz szükség a pusztító proxyháborúkra. Immáron szomszédként, face to face. (Kicsit messze még ez a geológiai helyzet, de errefelé más az időszemlélet, majd kivárják...)
Már megint elkalandoztam. Illetve nekem mindenről AZ (ez) jut az eszembe. Néhány útikép.
