Említettem már, milyen széles spektrumban mozognak a rájuk vonatkozó adatok. Nem is egységesek. Pár szót a csoportjaikról.

A legismertebbek (az Ománnal foglalkozók számára) a zömében a főváros Matrah-negyedében élő lavátíja közösség. Ők indiai eredetűek, 1780 és 1850 között telepedtek be Szind tartományból. (Dzsavád Lavátí történetírójuk szerint viszont a preiszlám időkben érkeztek, vagy legrosszabb esetben is a Próféta korában; de ez a sokszor hallott ki-volt-itt-előbb internacionális butaság versenye.) Érdekes, hogy eredetileg Agha Khán követői voltak (hétimámos iszmáíliták), s csak 1862-ben lettek tizenkettesek. A huszadik század utolsó negyedében többségük a libanoni Muhammad Huszajn Fadlallàh ajatollahot tartotta mardzsájának. Mindig is a gazdasági elithez tartoztarzoztak; az 1970-es évekig kezükben tartották a cukor- és rizskereskedelem monopóliumát. Gyökereik miatta hatalom egészen a közelmúltig ("arab tavasz") nem tartott attól, hogy az iráni iszlám forradalom hatással lehet közösségeikre, de a közelmúlt eseményei kezdenek rácáfolni erre a feltevésre. Lakónegyedüket járva csak megerősíthetem ezt a folyamatot.

Ugyancsak nem arab származásúak a mai Irán déli vidékeiről (Khuzesztán, Lar, Bandar Abbász) érezett adzsam-nak (azaz perzsának) nevezett csoport. Legnagyobb részt a fővárostól az Emirátusok határáig húzódó Bátina (Belső) régióban laknak, s az ő erősen iráni stílű mecseteit csodálhattam idefelé jövet a nyeregből. Létszámarányukat messze felülmúlva túlreprezentáltak a rendőrség és a katonaság soraiban.

A harmadik közösség az arab síitáké (bahárina, azaz bahreiniek - ez a fogalom korábban többet jelentett, mint a mai kis szigetet!) Jó száz éve érkeztek a mai Kuvait, Irak és Bahrein vidékéről. Mardzsájuk - az adzzsamhoz hasonlóan - az iraki Alí al-Szísztání ajatollah.