Az Öbölbeli kis államban mostanában csend van. Nyugalom azonban nem nagyon. Miután szaúdi katonai segítséggel leverték a „arab tavasz” itteni felvonását, amelynek erős felekezeti színezete volt, a bíróságok serényen ítélgetik el a megmozdulások vezetőit és résztvevőit. Most kicsit a regionális média ingerküszöbe fölé is sikerült menniük: kiutasítottak az országból egy prominens síita vallási vezetőt.
Huszajn al-Nadzsátí nem kis kaliberű figura. Az 1960-ban al-Manámában született sejk iráni családból származik, születésekor még iráni állampolgár volt. Amikor 1977-ben az iraki Nedzsefbe utazott, hogy ott vallási tanulmányokat folytasson, ideiglenes állampolgárságot kapott a bahreini hatóságoktól. Az annak idején Abúlqászim al-Khúí/Khoy ajatollah vezette nedzsefi hauzában három évet töltött, majd 1980-tól tizenegy évig az iráni Qomban folytatta vallástudományi tanulmányait. Ezt követően tért vissza Manámába, ahol hamarosan Alí al-Szísztání ajatollah hivatalos képviselője (vakíl) lett. 2001-ben családjával együtt megkapta a bahreni állampolgárságot is.
Ez utóbbi előnyeit azonban nem sokáig élvezhette. A 2011-es összecsapások utáni megtorlások során 2012. novemberében – 31 társával együtt – megfosztották bahreini állampolgárságától, honlapját pedig lefagyasztották. A hatóságok indoka az volt, hogy Nadzsátí részt vett a síita közösségnek (egyébiránt a lakosság többségének) több jogot követelő tüntetések szervezésében – s mindezt iráni háttértámogatással.
Az érdekes érvelés még különösebb lett a legutóbbi lépéssel: a bahreini hatóságok a múlt héten az ország elhagyására szólították fel Nadzsátít. Ezúttal hivatalos papírjainak érvényvesztése mellett arra hivatoztak, hogy a sejk, mint Szísztání ajatollah képviselője pénzt gyűjtött a hívektől és azt különböző célokra osztotta szét a síita közösség tagjai között.
Ez az érvelés azért megér pár szót. A síita közösségekben főbb vonalakban a hívők két csoportba sorolhatók. A vallási/életviteli kérdésekben élő autentikus jogértelmező forrásnak számító vallási vezetőkre (mardzsa’) és a szabadon választott mardzsa jogértelmezését betartó követőkre, azaz muqallidokra. Ez utóbbiak mardzsa-választásában az országhatárok nem sok szerepet játszanak, így az egyes nagy követői bázissal bíró mardzsák hívei számos országban megtalálhatók. Így az egyik (vagy talán a) legnagyobb muqallid-köre az iraki Nedzsefben élő Szísztání ajatollahnak van. Akit más országokban komoly intézményi apparátussal (irodák, alkalmazottak) rendelkező hivatalos munkatárs képvisel. A vakíl szerepe többes: ő szolgál válasszal az irodához forduló muqallid számára a képviselt mardzsa jogértelmezésén alapuló bármilyen jogi kérdésben, vallási, szociális intézményeket működtet és ő gyűjti be a követők által a mardzsának fizetendő khumsz, azaz a síita hívő tiszta jövedelmének egy ötödét kitevő adót. Ez utóbbi nem kis pénz, a síita közösség tagjai lelkiismeretesen fizetik. Ebből tartják fenn az egész említett intézményi rendszert. S ennek regionális felügyelője a vakíl.
Ezek alapján mondhatnánk tehát, hogy Nadzsátí sejk a munkáját végezte. Ez így is van. Az, hogy feladatai végzése során milyen jellegű iráni kapcsolatokkal rendelkezett, nem világos. Tortúrája és most kiutasítása azonban arra utal, hogy a szunnita kisebbségi bahreini vezetésnek továbbra is komoly félelmei vannak a síita többségi társadalom mozgásától. Egyes személyek kiszorítása pedig nem jelenthet hosszú távú megoldást a belső felekezeti (és szociális) feszültségek megszüntetésére.
P.s. Nadzsátí Bejrútba repült, ahol a síita vezetők valamennyien üdvözölték. Libanon hagyományosan menedékhelye térésgből ilyen-olyan okkal elűzött vallási elöljáróknak. A síiták körében az utóbbi fél évszázadban erősödött fel ez a tendencia. A „kívülről jött” vallási vezetők – Múszá al-Szadr óta – mindig markánsan szóltak bele nemcsak a síita közösség, de az ország sorsába is. Meglátjuk, Nadzsátí – amennyiben van ilyen irányú vagy más erők által inspirált ambíciója – mire megy a cédrusok árnyékában.
