iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Libanon - Elnökjelöltek

2013. november 18. 07:13 - politics&islam

 

2008. november 24-én fotelből néztük a Függetlenség Nap-i katonai parádét, amely lakóhelyünktől amúgy cirka ezer méterre zajlott a Mártírok terén. Így többet láthattunk, mintha ott tolongtunk volna a többezres tömegben. A helikoptereket meg úgy ültünkben is megcsodálhattuk: a nyitott ablak előtt húztak el száz méterre.

A felvonulás olyan volt, mintha egy kisiskola akart volna eljátszani egy november 7-i moszkvai erődemonstrációt – meglehetősen sután. Volt itt technika, levedlett amerikai dzsip, teherautó meg olyan PSZH, amilyenben anno Nagykanizsán üldögéltem-olvasgattam végig a laktanyariadót ’88-ban. Aztán volt gyalogság, száz katona, kissé a francia idegenlégiósokra hajazó testmozgással. Volt sportszázad. Megszámoltam: nyolc ember, fehér vívóöltözetben, vívótőrrel és ugyanannyi fehér síruhában, vállán lécekkel-botokkal.

S végül, a legtökösebb egységeket képviselő két katona, akik a publikum előtt lenyeltek egy-egy élő kígyót. Tényleg. Másnap a bejrúti napilapok címoldalán szerepeltek.

Ezt a cirkuszt már a köztársasági elnöki páholyból nézhette végig a hadsereg korábbi parancsnoka, Michel Szulajmán, aki azon év május 25-én lett a legnagyobb közjogi méltóság a cédrusok árnyékában. Most pedig távozni készül, jövő májusban jár le a mandátuma. Vagy nem jár le. Ahogy az Libanonban lassan szokássá válik. Majd meglátjuk. Mindenesetre már többen bejelentkeztek a posztra.

Mindenekelőtt Michel Aún/Aoun tábornok, aki huszonöt éve egyszer már sertepertélt e pozíció környékén. 1988-ban elnöki mandátuma utolsó éjszakáján a leköszönő Amín Dzsemajel kinevezte Aount, a hadsereg akkori parancsnokát miniszterelnöknek, aki aztán ebből a pozícióból a legmagasabbra vágyott s magát tekintette a köztársaság elnökének is, de végül csak egy rendkívül véres polgárháborús felvonás, a szírekkel vívott élet-halálharc majd 1990-től tizenöt éves emigráció jutott ki neki. Miután a szír kivonulás után hazatért az egyetlen nem hagyományos klán-családba született maronita vezetőként megtalálta a politikai vákuumot a keresztény erők palettáján: 2006 februárjában szövetséget kötött a Hezbollahhal és annak támogatásával a legerősebb maronita politikai erővé fejlesztette saját pártját a Szabad Hazafias Irányzatot ( التيار الوطني الحر).

2008-ban be is jelentkezett a köztársasági elnöki posztra, azonban a Harírí halálát és a szír csapatok kivonulását követő Szíria-ellenes hangulatban nem tudta érvényesíteni a maronita közösségben megszerzett többségi támogatását. Így lehetett akkor elnök Michel Szulajmán. A Libanonban elterjed politikai mendemonda szerint Szulejmán támogatásának fejében Aoun ígéretet kapott a maroni politikai erőktől és a hadseregtől, hogy a következő körben támogatják elnöki aspirációit.

Most ő számít az egyik legesélyesebb jelöltnek és ő az aki a legnyíltabban beszél ezen szándékáról. A szíriai polgárháború azonban neki is rosszkor jöhetett. A damaszkuszi támogatásra – még az úgymond teljes függetlenség elnyerése után is – szüksége volna. Ői és szövetségese, a Hezbollah is meggyengült az utóbbi időben, így kérdéses, hogy a „Zsenerál/Tábornok” célba ér-e negyed évszázados várakozás után.

Az ő politikai oldalán ráadásul van egy másik önjelölt is: Szulajmán Franzsié/Frangie, a legjelentősebb észak-libanoni (Zgorta) maronia klán jelenlegi vezetője. Családja ráadásul már adott is köztársasági elnököt Libanonnak. (Nagyapja volt Szulajmán Franzsie, az 1970-1976 közötti elnök, apja pedig Tony, akit feleségével és Szulajmán testvéreivel Ehdenben gyilkoltak meg Dzsadzsa emberei 1978-ban.) Vele azonban több probléma is akad. Családja rendkívül szoros, még rokoni szálakat is felmutató kapcsolatot ápol az Aszad-családdal, ő maga hetente konzultált a szír elnökkel, akivel különleges jó személyes kapcsolatokat ápol. Ennek is köszönhetően a még most is csak 48 éves Franzsié 1992 és 2004 között nyolc kormányban kapott hat különböző tárcát. A jelenlegi helyzetben eléggé elképzelhetetlen (de Libanonban semmi sem lehetetlen), hogy ilyen háttérrel ő legyen az ország első embere. Esélyeit csökkenti továbbá viszonylagosan fiatal kora és a libanoniak körében általánosan elfogadott tulajdonsága, hogy „nem az okosságáról híres”.

Nem tudom, ez utóbbi tényező mennyiben hátráltatná őt célja elérésben, egy másik önjelölt viszont éppen fineszességéről (is) ismert. Szamír Dzsadzsa/Geagea ugyancsak északi, a világnak Gibrán Khalil Gibrán költőt adó festő szépségű Bsarré ura. Dzsadzsa tipikus háborús klánvezér, warlord, nevéhez olyan kétes dicsőségek fűződnek, mint a már említett Tony Frangie és családja lemészárlása vagy például templomrobbantások. És nem kizárt, hogy Rasíd Karámí miniszterelnök helikopterének lezuhanásában is játszott némi szerepet. Mindenesetre a legkeményebben Szíria és Hezbollah-ellenes Dzsadzsa – a háborús politikusok között egyetlenként – bíróság elé citáltatott és tizenegy évet húzott le börtönben; a védelmi minisztérium pincéjében, magánzárkában.

A szír kivonulás után szabadult és elmondása szerint megbölcsült a börtönben, kiolvasott kétezer könyvet. Ez igen tiszteletreméltó, szerénységet, megbánást vagy efféle bölcsességeket azonban nem látszott elsajátítani. Jelenleg a legszélsőségesebb keresztény politikus, akinek elnökké választása csak valami  fura – de nem lehetetlen – politikai együttállás esetén valósulhat meg. Az azonban igen érdekes – és jellemzően libanoni –, hogy a hetekben az általa sok sérelmet szenvedett Franzsié családdal tárgyalt: Szulajmán Franzsié elnöki támogatása fejében a védelmi tárcát kérte, mondván, hogy így a két legjelentősebb északi maronita család teljesen ellenőrzése alá vonhatná a libanoni hadsereget. Ezért írtam, hogy semmi sem kizárt.

Ugyancsak szóba került a címet egykor, a legvéresebb polgárháborús években már viselt Amín Dzsemajel/Gemajel neve. A hosszú háború után szintén párizsi emigrációban keserű kenyeret majszoló, majd hazatérése után újra a Falangista Párt ( حزب الكتائب اللبنانية) élére álló Dzsemajel esélyei jobbak, mint az előbb említett két politikusé. A lakosság viszonylagos szimpátiáját élvezi, különösen azután, hogy a szír kivonulást követő merénylethullámban meggyilkolták szintén politikus fiát, Pierre-t.

Dzsadzsát és Dzsemajelt persze a „másik oldal” (a Hezbollah és szövetségesei) igen nehezen tudnák elfogadni. Miként Aount az ellenzék. Ekkor kerülhetnek szóba a kompromisszumos jelöltek, akikből ugyancsak van egypár. Elsőként a Libanoni (nemzeti) Bank hosszú ideje regnáló elnöke, Rijád Szaláma. Az ő pénzügyi zsenialitásához kétség sem fér: az elmúlt húsz évben, kisebb háborúk, belső fegyveres konfliktusok és a világgazdasági válság ellenére biztosította az ország pénzügyi stabilitását. Volt is már rá példa, hogy a megegyezésre képtelen politikia elit a bankelnökhöz nyúlt: így lett köztársasági elnök Iljász Szarkísz 1976-ban. És hogy problémáról is írjak vele kapcsolatban: nyilatkozataiból az derül ki, hogy úgy kell neki a cím, mint púp a hátára.

Aztán vannak a kiskaliberű önjelöltek, akik – megfelelő politikai konstelláció fennállása esetén – akár be is futhatnak, mint Fárisz Buvajz vagy a politikai bébi-korban lévő Damianosz Kittár.

És nem beszéltem még a jollyjoker-ről. Az utóbbi két elnökválasztás alkalmával – a teljes politikai széthúzás következtében – a Libanonban is egyfajta folytonosságot és hatalmi szilárdságot sugárzó és bizonyos határok között biztosító hadsereg felé fordult a politikai elit. 1998-ban – még aktív szír részvétellel – így lett elnök a hadseregparancsnok Emile Lahhúd/Lahoud, majd két éves hosszabbítása után 2008-ban a hasonló posztot betöltő Michel Szulajmán. Ez a forgatókönyv akár most is megvalósulhat és a jelenlegi főparancsnok, Jean Qahvadzsi/Kahwaji is befuthat.

Van azonban még egy – időleges – megoldás is. Bár Szulajmán ellenzi, de akár meg is hosszabbíthatják mandátumát két évvel. Ez már-már szokássá lehet a libanoni politikában. Hosszabbított Lahhúd és elődje, Iljász Hráví is. A hosszabbítással elodázhatnák a tényleges döntést nyugodtabb időkre. Kérdésem ezzel kapcsolatban annyi: a libanoni múlt ismeretében, mikor lesz az a nyugodtabb idő?

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr375629962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása