A liberálisok kivonultak az alkotmányozó tanácsból. Ez a legújabb fejleménye az egyiptomi belpolitikai folyamatoknak. És fontos fejleménye. Rámutat az iszlamisták vezényelte alkotmányozás alapvető és megkerülhetetlen kihívására: miként viszonyul majd az új alaptörvény s ennek alapján az ország kiépítendő/módosítandó politikai-jogi struktúrája a minél szélesebb körben érvényesíteni szándékozott saríához. Egyelőre nincs közös nevező, egyelőre az értelmezésbeli különbségek még az iszlamisták irányzatai között is áthidalhatatlanok.
A kivonuló liberálisok álláspontja világos: legszívesebben nem változtatnának semmit az erősen világi alkotmányon, amely a nasszeri-szadati-mubáraki szekuláris vagy arra hajló politikai gondolkodáson alapult. (Most hagyjuk a részleteket, a szocializmus felé kacsingatást, a kapitalizáló open door-politikát vagy a mubáraki korrupt liberalizmust.) Az iszlám jog preambulumba vétele (eddig is ott volt, dísznek) és szellemének az alaptörvény egészére való kiterjesztése semmiképpen nem volt kóser a liberálisok számára.
Az iszlamisták megegyezésének hiánya talán még nagyobb fontosságú. Itt dőlhet el ugyanis, hogy – legalábbis törvényi szinten – „iszlám színezetű demokrácia” vagy iszlám köztársaság alapjait fektetik-e le, netán egy iszlám teokrácia magvait hintik el a Nílus áradásaitól évezeredek óta termékeny folyóvölgyben.
Az alaptörvény szellemiségét illetően a szalafiták megtisztítanák az alkotmányt a Nyugattól eredeztetett valamennyi „nem-isteni” törvénytől. Ebből pedig van bőven; az egyiptomi alkotmány – hasonlóan a Közel-Kelet többi egykori gyarmati államához – visszavezethető a napóleoni Code Civilre és európai társaira. A Muszlim Testvériség (MT) által megszemélyesített mérsékelt iszlamisták nem állnak ilyen szigorúan ehhez a kérdéshez: a 19-20. századi modernitás számos elemét – így egyes, a felvilágosodáshoz köthető – jogértelmezési alapelvet például minden további nélkül átvennének.
A különböző irányultságú iszlamisták közötti konkrét véleménykülönbség az alábbi kérdésekben rajzolódik ki. A szalafiták ragaszkodnak hozzá, hogy az alkotmány második cikkelye így hangozzék: „Az iszlám jog döntései a jogalkotás egyetlen forrását képezik” (أحكام الشريعة الإسلامية هي المصدر الوحيد للتشريع) Ugyanakkor a mérsékeltek (MT) – és a liberálisok is – meghagynák az eredeti szöveget, miszerint „Az iszlám jog alapelvei a jogalkotás fő forrását képezik.” (مبادئ الشريعة الإسلامية هي المصدر الرئيسي للتشريع) Nem kell különösebb szemantikai magyarázat a különbség érzékeltetéséhez. A szalafiták saját szemszögükből értelmezve az eredeti mondatot joggal sérelmezik, hogy az „alapelvei” kitétel már rontja a saría érvényesítésének általános szabályát, míg a „fő” kifejezés még tovább csorbítja ezt az érvényesíthetőséget. S valóban, az elmúlt évtizedekben (a régi alkotmányt 1971-ben szövegezték) erre hivatkozva korlátozták az iszlám jog minél teljesebb körű hatását.
Halványabb, de körvonalazható a mérsékeltek és radikálisok közötti véleménykülönbség abban, hogy az új alkotmány az Azhar Egyetem Vezető Vallástudósi Testületét (هيئة كبار العلماء) tenné – kvázi vallási alkotmánybíróságként – minden, az iszlám joggal kapcsolatos kérdésben azon legfelsőbb hatóságnak, amelynek döntései az állam számára is kötelezőérvényűek lennének. A mérsékeltek értelmezésében ez a saría szellemisége feleti testületi védelmet jelentené, míg a szalafiták elvárnák: ez a testület az iszlám jog szellemét és minden egyes fejezetét és kitételét érvényesítsék a modern jogalkotásban. Ebben a kérdésben a keresztények, miként a világi liberálisok is a mérsékeltek értelmezése mellet foglalnak állást.
Egy szintén neuralgikus pontja az alkotmányozás folyamatának a 68. cikkely szövege, amely a férfi és női egyenjogúsággal foglalkozik. A világiak az alábbi szöveget látnák az alaptörvényben: „Az állam köteles meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek biztosítják a nő és férfi egyenlőségét a politikai, gazdasági és társadalmi élet minden területén, amennyiben azok nem mondanak ellent a saría személyi és örökösödési jogi döntéseinek”. (تلتزم الدولة باتخاذ كافة التدابير التي ترسخ مساواة المرأة بالرجل في مجالات الحياة السياسية والاقتصادية والثقافية والاجتماعية وسائر المجالات الأخرى بما لا يخالف أحكام الشريعة الإسلامية فيما يخص الأحوال الشخصية والميراث) A szalafiták azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy a „személyi és örökösödési jogi” kitétel lerontó korlátozása ne szerepeljen és valamennyi jogegyenlőség-korlátozó saría-kitétel érvényesülhessen. (Mint például az alábbi területeken: a katonai szolgálat, a vallási elöljáróság/imamátus, a feleség férj engedélye nélküli utazása, az Azhar Egyetem vezetői pozíciója vagy az államelnöki poszt vagy a temetéssel kapcsolatos előírások.)
A világiak véleménye szerint az alkotmánynak ezen a téren pragmatikusnak kell lennie, ugyanis a nők helyzete még térségbeli viszonylatban is igen rossz: egy legutóbbi felmérés szerint helyzetük 135 ország közül a 125. legrosszabb minősítést kapta. Az egyiptomi nők az élet minden terén rosszabb helyzetben vannak férfi társaiknál - egy statisztikai adatot kivéve: a várható élettartamuk három évvel hosszabb (71 illetve 68 év).
A szabadságjogok korlátozásának félelmét gerjeszti az a tény is, hogy – s itt már teljes az egyetértés a mérsékelt és radikális iszlamisták között – az alkotmánytervezet nem deklarálja tételesen a vallásszabadságot a nem szunnita muszlim lakosság számára. A jogkorlátozás széles csoportokat sújt a síitáktól kezdve a koptokon és más keresztény felekezeteken át a zsidókig és a bahái-hívőkig. Az eddig kidolgozott és ismertté vált alkotmány-szöveg semmilyen biztosítékot nem tartalmaz ezeknek az állampolgároknak a vallási szertartások megtartásának szabadságát illetően.
Miként ugyancsak – tudatosnak tűnő – hiányosság, hogy a kidolgozás alatt álló alkotmány semmilyen olyan nemzetközi egyezmény ratifikálását vagy elismerését nem tartalmazza, amelyek az emberi szabadságjogok garantálását biztosítják.
Túl az említett nézetkülönbségeken kissé mélyebb és elvontabb következtetést fogalmazhatunk meg: a mubáraki rezsimet megdöntő széles politikai és ideológiai spektrumú erők között a társadalmi bizalomnak még a szikrája sincs meg. (A múlt ismeretében ez nem meglepő, de szomorú.) Ez talán még elkeserítőbb, mint a nyugati gyökerekkel (is) rendelkező világi-liberális alkotmány-értelmezők és az purifikátor szerepben tetszelgő, még egymással is izmozó iszlamisták közötti antagonisztikusnak tűnő ellentét. Minimális közös nevező és legalább egy kicsiny közös halmazt tartalmazó politikai (és persze gazdasági, társadalmi, kulturális stb) program nélkül nem fog menni. Sőt, minden széjjel fog menni.
