Közép-Ázsiában - mint évszázadok (vagy inkább: ezredek) óta fontos kereskedelmi térségben - hosszú ideje jelen van a zsidóság. Miként majd' minden távoli térségben lévő diaszpóra, az itteniek is az elveszett törzsek (itt speciel az Isszakhár és a Naftali) leszármazottjainak nevezik magukat. Akár van kapcsolatuk az Izrael i.e.722-es asszír elfoglalását követő lakosság-áttelepítésekkel és szétszóratással, akár nem, az kétségtelen: a Zerevsán-folyó völgyében és a sivatagi oázisvárosokban az ókor óta élnek zsidók.
A babilóniai Talmud beszél egy Sámuél bar Biséma nevű zsidóról, aki a mai iraki Anbár, akkoriban Pumbedita/Péróz-Sápúr tudományos akadémiájának tagjaként Merv-ben tevékenykedett az i.sz. 4. században. Írott forrásokban ez az első zsidó-jelenlét Transzoxánia határvidékén.
Ami aztán már nagy bizonyossággal dokumentált: az i.sz.400-500-as években a szászánida Perzsiából jelentős kiáramlás történt ebbe a térségbe, ahol Perzsia - az emelkedőben-szervezkedőben lévő türkök ellenében igyekezett gazdasági-kereskedelmi pozíciókat szerezni. Amikor aztán az iszlám a 8. században átlépte az Amu-Darját, a zsidó közösségek megerősödtek egész Transzoxániában.
Ezek a közösségek a Selyemút nyugati leágazódásainak vidékéről (a mai Irán, Irak, Szíria, Jemen, Marokkó területéről) szerveződtek. A 12. századi zsidó utazó, Tudelai Benjámin is ír róluk.
A 10. században a helyi zsidók még nem rendelkeztek zsinagógával. Különös helyzet alakult ki, a máig fennmaradt - s szerintem a város egyik legszebb építményeként fennmaradt - Magok-i-Attari mecsetben elszeparált rész volt a zsidók imahelye számára.
(Az ilyes megoldás nem volt kivételes, gondoljunk arra, hogy az egykor kanaánita Haddád istennek emelt, majd Jupiternek szentelt, később bizánci bazilikává alakított s abból omajjád mecsetté formált damaszkuszi szentély az iszlám első évtizedeiben mecsetként s keresztény templomként egyszerre funkcionált.)
Végül a Lijáb-i hauz építtetője, Nadir Divan-Begi, akinek nevét az ezen az épületben működő medresze viseli, egy zsidó özveggyel összefogva építette fel az első buharai zsinagógát.
A sajbánida dinasztia (1500-1753) idején - amikor egyébiránt a város elnyerte mai külcsínét - a zsidók saját negyeddel (Mahalla-jé Kohna) bírtak, igaz az azon kívüli mozgásukat korlátozták.
A Buharai emirátus (1753–1920) orosz megszállás (1868) előtti idejében, amelynek a vége felé a "Great Game" keretében arra járt a helyiek által máig "vengerszkij ucsényij i anglijszkij spión" epitheton ornans-szal felruházott Arminius Vambery, rossz idők jártak a helyi zsidó közösségre is. Az állam felől érkező nyomás miatt többen iszlamizáltak, számuk megcsappant a 19. század végére.
Érdekes, hogy erre a nehéz korszakra esik a legjelentősebb helyi zsidó szellemi teljesítmény. Rabbi Joszéf ben Móse Maimon Maravi egy, a marokkói Tetuánban 1741-ben született zsidó tudós, aki felnőttként alijázott a Szentföldre s a híres szafedi kabbalista központban tanult 1793-ban érkezett Buharába. 1822-es haláláig sokat tett a helyi zsidó közösség megmentéséért, s "korai cionistaként" még fiatalok Palesztinába juttatását is segítette. Az erre létrehozott szervezetet, a Hibbat Ziont halála után fiai működtették tovább, ugyancsak nehéz körülmények között. De ami a legfontosabb: Joszéf ben Móse Maimon átalakította az alapvetően perzsa kultúrájú buharai zsidóságot szefárd közösséggé (nosah sefarado).
Dédunokája, Rabbi Simon Hakham (1843-1910) szintén tudós férfiú volt. Vallási tanulmányai mellett a tádzsik nyelv helyi dialektusán, a bukhárin (bukhori) és a héberen kívül arabul és perzsául is kiválóan tudott. (A közép-ázsiai városi lakosság nyelve/kultúrája mindenkor a perzsa/tádzsik volt - mind a mai napig.) Simon rabbi 1870-ben "Talmud Hakham" néven jesivát hozott létre Buharában. Miután pedig Közép-Ázsiában nem volt héber nyelvű könyvnyomtatás, 1892-ben már Jeruzsálemben találjuk őt, ahol bőszen fordítja a vallásos műveket bukharaira s nyomtatja is őket. Irányításával jön létre ott a saját zsinagógával, jesivával és nyomdával bíró S'hunat ha-Bukharim (Bukharai negyed).
Róla még sokat írhatnék, aztán családja is sokra vitte. Az ékszerészetben márkanév Moussaieff-család felmenője volt, a bukharai gyökereket ápoló família "legutóbbi" híres tagja Dorrit Moussaieff, aki az izlandi elnöki székben két évtizedig (1996-2016) odaragadó Ólafur Ragnar Grímsson kései hitvese lett.
xxx
A közösség, amelynek élén a világi elöljáró (kalántar) és a vezető rabbi (mollá-je kalán) álltak, gyarapodott. Az előbbi képviselte a közösség érdekeit a hatóságok irányába, illetve szervezte az adók beszedését, míg az utóbbi volt a hitélet legfőbb őre. A kalántar munkáját a két zsidók lakta kerület (a Mahalla-jé Kohna/Régi-negyed és a Mahalla-jé Nov/Új-negyed) képviseletében két asszaqál (lásd üzbég/török: aksakal/fehér szakáll/bölcs) segítette. Legitimációjukat pedig a városi elöljáró, a qusbegi biztosította.
A mollá-je kalán (a cári érában: kazonnüj ravvin) volt a közösség belső törvénykezésének (bét dín) főbírája (áb). Ő őrködött a hálákhá betartatásáért a kóserség biztosításáért, s miközben ő volt a Régi-negyedbeli főzsinagóga rabbija és felügyelte az Új-negyedbeli öt kisebb és az Amírábádban lévő zsinagógák rabbijait. Minden zsinagógához tartozott egy kámá (kána-jé mollá), alapiskola bar micva előtt álló fiúgyermekek részére.
xxx
Az orosz megszállás, amely az első censust végezte a térségben (1897, a közép-ázsiai zsidók száma 11463), a 19. század utolsó három évében gyökeres átalakulást hozott a buharai zsidóság életében.
Az orosz hatóságok, amelyek a birodalom központi részein nehezen tűrték a zsidók jelenlétét, a nyugati "letelepedési övezetben" pedig 1881-tól pogromokkal zaklatták őket, elnézték, ha zsidók költöznek az újonnan annektált belső-ázsiai városokba. Különösen úgy, hogy egyre több kvalifikált zsidó szakember (mérnökök, tanárok, orvosok) érkeztek. Ezzel járt, hogy az alapvetően keleti vonásokkal bíró buharai zsidóság egyre inkább askenázi jelleget kezdett felvenni.
S volt még egy terület, ahol Buharában jelentős számú zsidó tevékenykedett. Ez pedig a művészetek voltak. A századfordulóra a város képzőművészei között nagy számban találhatunk zsidókat, akik ott voltak majd' valamennyi művészeti ág szervezeteinek alapításánál.
Ugyanekkor - Maimon rabbi egykori programja által - s az orosz birodalom nyugati területein zajló pogromokkal párhuzamosan Buharából is egyre többen vándoroltak ki Palesztinába - gyarapítva a jeruzsálemi buharai negyed lakosságát.
A szovjet korszakban - kezdetben legalábbis és a többi vallás és nép fiaihoz hasonlóan - a buharai és közép-ázsiai zsidóság erős nyomás alatt élt. Az utolsó mollá-jé kalán/kazonnüj ravvin/főrabbit, Pinhászt agyonlőtték (1920) és titokban temették el. A zsinagógákat 1935-re bezárták. A "nagy terror" évében (1937-38) ezer közép-ázsiai zsidót tartóztattak le, köztük az Üzbég Sz.Sz.K. igazságügyi miniszterét, Ábrahám Abdurrahmanovot. Az elnyomás hatására - a muszlimokhoz hasonlóan - a lakóházakban folyt a "párhuzamos zsidó hitélet".
A húszas, harmincas években - amíg lehetett - a vallásos zsidók Palesztinába mentek (1924 és 1935 között mintegy négyezren), míg a 2VH alatt a Szovjetunió nyugati részéből jelentős számú menekült növelte a buharai zsidó közösség létszámát. Az ötvenes években hozzávetőlegesen négyezren éltek a városban.
Az ördög - és az emberi tudatlanság - akkor sem aludt. A hatvanas évek elején (1960-61) a helyi közösséget felzaklatta egy Szamarkandban kreált eset. Egy fiatal zsidó nőt vádoltak meg egy kisfiú elrablásával és rituális meggyilkolásával. Az ügy hosszan húzódott, a nőt és a közösséget meghurcolták. A kisfiú sértetlenül került elő. Vándormotívum.
A Brezsnyev-érában (1972 körül), miként az ország más részeiről, Buharából is történt alijázás s ekkor már jelentős volt az Egyesült Államokba emigrálás is. Ami a Szovjetunió szétesése és a közép-ázsiai radikális iszlám megerősödése (na primér: IMU). 1991 előtt Közép-Ázsiában 45000 zsidó élt, Buharában több ezer. 1987-től 17000 zsidó vándorolt ki, 15500 Izraelbe, a többiek az USA-ba. Izraelnek ma 150000 buharai gyökerű polgára van, míg az Egyesült Államokban 60000-es az innen származó közösség.
A képeket '14-es látogatásomkor készítettem. Hasznos és tanulságos estét töltöttem a zsinagógában. Ma már alig élnek zsidók Buharában, de van kóser piac.
