iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja


A helytartó hűlt helye

2017. december 27. 22:37 - politics&islam

  Ami már nem is annyira hűlt. A szudáni történetírás a kolonializáció korát két részre bontja: az első a tényleges oszmán uralom volt, amit az "(első) török kornak" (التركية ) neveznek. Ez I. Selim szultán 1517-es egyiptomi (és szudáni) hadjáratával kezdődik és tart egészen az úgynevezett…

Tovább
Szólj hozzá!

Ideológus a politika színpadán - Exit Haszan al-Turábí

2016. március 07. 05:32 - politics&islam

  Három hete Maszqat nyugati elővárosában, al-Szíb egyik kávézójában teázgattam négy korosabb úrral, akikről messziről látszott,  nem odavalósiak: már ruhájukban is eltértek az ománi férfiak által hordott sztenderdtől. Nevezett úriemberek negyven éve éltek Ománban, s most már nyugdíjas tanárként…

Tovább
Szólj hozzá!

Szudán és Csád - regionális közeledés?

2013. március 15. 14:06 - politics&islam

  A Szahara övezetében zajló események most Maliban kulimnálódnak. De oldalági hatások a régió valamennyi országában tapasztalhatók Mauritániától Nigérián és Csádon át Szudánig. Ez utóbbi két ország mintha közös válaszokra készülne, illetve mintha felismernék az…

Tovább
Szólj hozzá!

A hatvanéves háború újabb felvonása – Dél-Szudán

2012. május 09. 00:05 - politics&islam

 Zbigniew Brzezinski 1997-ben megjelent The Grand Chessboard (A nagy sakktábla) című könyvében előszeretettel emlegeti a geopolitikai régiók határvidékén fekvő úgynevezett „szakadó államokat”. Ezeken átfutnak olyan civilizációs, kulturális, vallási…

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása