A föníciaiak voltak itt legtovább, legalább ezerötszáz évig. Hiába, Libanon mindenek felett. Aztán a rómaiak és a muszlimok kétszer négy évszázadig. Amikor ez utóbbiakat 1147-ben az első király, Dom Alfonso Henriques kiverte Lisszabonból, a város valamennyi szlám építészeti alkotását megsemmisítették. A központi mecset helyén emelték sebtiben a főszékesegyházat.

A Sé "tájidegen" portugál földön, illetve mondhatni egész Ibériában. A király egy normann papot - s egyben keresztes vitézt - bizonyos Gilbert of Hastings/Gilberto de Hastingsot nevezett ki a város püspökének, azzal a megbízatással, hogy emeljen új templomot a megszabadított városban.

Gilbert püspök otthonról hozott anyaggal dolgozott. Az eredmény: egy fennséges normann erődtemplom, amelynek érett, magasba törő romanikáját csak az egyik oldalhajó gótikus átépítése, no meg az apsis orgonával megspékelt rettenetes barokk bebarmolása töri meg.

De azért összességében győz a román stílus.

A Tejo torkolatvidékén a folyóparton áll egy másik felejthetetlen épület. Amikor '11-ben először jártam keresztül-kasul Portugáliát, itt, Belémben majd' egy napig nézegettem a Mosteiro dos Jerónimos/Jeromos kolostor porticusát.

Ezt az Avis-ház csúcsuralkodója, I. Manuel (1495-1521) építtette, a Jeromos-rendnek. S ami a legfontosabb: az 1501-ben indult s száz év múltán befejezett egyházi komlexum építéséhez Manuel rendeletére az Afrikából és Dél-Ázsiából (értsd: India, Malajzia, Omán) befolyó mindenkori bevételek 5%-át (!) használták fel. Calderón a spanyolokról írta magvas bon mot-ját az arany és a kő viszonylatáról. De hát ez a portugálokra is érvényes. A felesleges presztízsberuházások. S így Vasco da Gama ide, Bartolomé Díaz oda, a nagy felfedezősdiből és gyarmatosítósdiból hosszabb távon nem profitáltak eléggé.

Egyébként Da Gama mester éppen a Jeromos-kolostorban piheni ki az út nagy fáradalmait.

Nem sikerült.

Nem baj, itt van nekünk Ronaldo.