Erre a kijelentésre mondjuk hallom, ahogy kopognak a fapapucsok: a hollandok húznak el szégyenükben. Mert még a dánok is felmutathatnak valamit. Nem az ország legmagasabb pontját, a 171 méter magas Møllehøyt, hanem a jellingi "királysír-hantot", hol Öreg Gorm (az ilyes nevek miatt lehet szeretni a dán történelmet) és neje ezer éve húzzák a ló/fókabőrt. Írtam onnan is, megfelelően deszakralizálva az egész sztorit.

Az albánok szent hegy(ség)e a Tomorr, itt Berat felett. Mondjuk formás példány, két és félezer méter magas, s alatta olyan a miliő, hogy ha lenne itt tengerpart is, olybá érezném magam, otthon - Libanonban - vagyok.

A letűnt Aranykor egyszerű embere bizonyára félelemmel tekintett fel rá. (Miért is? Hiszen minden tudás birtokában volt. Mindegy.) S szőtte köré a legendákat.

Egy oszták-német - hát milyen legyen - etnográfus, Lambertz szerint a legismertebb egy illír mítosz.

"Illirisch, illirisch, Scheiße, ALBANISCH!" - tenné hozzá a Münchenben húsz éve kifőzdét üzemeltető berati származású Gastarbeiter.

Szóval, e szerint egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Baba Tomor, egy nagy szakállú ősz öregember. Egy szép (naná) nő volt a felesége, Szépséges Földanya. Az asszony valszeg járhatott volna analízisbe, miutan nehezen szakadt el a családjától: minden nap nővérével, a Szépséges Tengeranyával játszadozott, de az esti szellő mindig visszavitte őt az urához. Baba Tomor mindeközben kedvenc városat, Beratot őrizgette.

Egyszer éppen - mondjuk így - munkás este után aludtak az ágyban, amikor megjelent Sphirag, a szemközti hegy, hogy elragadja Beratot. Baba Tomort azonban időben értesítette a biztonsági szolgálata: négy sasmadár ébresztette. Az öreg azonnal intézkedett: a keleti szellővel nővéréhez küldte asszonyát, majd birokra kelt Sphiraggal.

Nagy küzdelem volt. Baba Tomor össze-vissza karistolta Sphirag oldalát - ettől lett olyan barázdás, ahogy azt ma is láthatjuk. Sphirag viszont jól megtépte Tomor papát, mitől girbegurba csipkés lett az orma. Végül aztán mindketten belehaltak a csatározásba, s lerogytak Berat keleti és nyugati oldalán. A Földanya meg legott sírni kezdett: ebből fakadt az Osum folyó.

Összefoglalva: két kapuzárás előtti (vagy jócskán utáni) vén kéjenc addig marta egymást a nőért, amíg belerokkantak.

Már megint a nő. Vagy a DNS-ek.

Ez van.

Ps. Az Osum kanyonjai figyelemre méltóak. Miként a Tomorr oldalában a Bogova-vízesés.