"A tudás hatalom van" - mondotta volt Karácsonyi Béla címzetes egyetemi tanár hajszálra pontosan harminc éve, az annus mirabilis előtt pár hónappal, az azért Szegeden is gusztustalan kora november egyik setét késő délutánján az Egyetem téri Bölcsészkar galambszaros udvarából nyíló alagsori kis termecskében, a latin szemináriumon. S e mondat harsogása közben hatalmas tenyerével előttem az asztalon megtámaszkodva bal lábán egyensúlyozva, jobbját hátul a magasba lendítve kvázi spárgát csinált és húsz centiméterről az arcomba süvöltötte: "Figyel maga egyáltalán?".
Erre mérhetetlen nagy röhögés volt a válasz a jelen lévő egy tucat, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának megfelelően csóró és hiperízléstelenül öltözött s a porlepte vibráló neoncsövek által zombiszerűen megvilágított, a kései óra mián hullafáradt egyetemista közegből.
Minthogy az közismert volt, gyakorlatilag csak jómagam figyeltem az öregre árgus, dioptria-megtámogatta szemekkel, minthogy én legalább annyira voltam süket, mint ő. Igaz, én hendikepes voltam; neki tán sok évtizedes előnye volt ezen a téren. (Azóta egyre jobban érzem, behoztam Béla bácsit.)
Mindegy.
Jó órák voltak; a második félévben tanult Pheadrus költeményt - ha kell, az ománi sivatagban hajnalban ébresztve is - tudom fejből: "Ad rivum eundem lupus et agnus venerant. Siti compulsi." S még arra is, hogy a költeményt kántálva kiesik az "um"-suffix a "rivum"-ból s így hangzik: "Adríveundem..."
Jó volt! Béla bácsi meg jó tanár. Mondják, Egyetemi Könyvtár igazgatónak is jó volt. Akkoriban éppen vége felé járt ennek posztnak. S hamarosan az életnek.
Mindegy. Mindez azért tolult fel, mert itt Biháćon eszembe jutott a város legnagyobb szülöttje. Aki, mikor elhalálozott, sem töltötte még be a tizenhatodik életévét.
1499-ben itt született Mátyás kerál lúzer fia, Corvin János gyermeke, Corvin Kristóf. Az Ákos nembéli István (másra alkalmazott) terminusával, a "Hunyadi-ház utolsó aranyágacskája".
S Cristophus Corvinus 1515-ös halálával a mogyeri nemesség fellélegezhetett. Véget ért a "gyüttment" Hunyadiak több, mint hetven éves menetelése az ország történelmében. Így járnak a gyorsan jött oligarchák - gondolták a Garaiak, a Cilleiek, a Frankopánok, a Báthoryak, a Zápolyák.
Ma is csak ebben lehet reménykedni. A modernkori parvenük majdani elsüllyedésében.
Addig marad a tudás, a tudomány őrzése.
Sapientia potentia est.
Ps. Karácsonyi Béla '49-ben az első Kossuth-díjasok között volt. Az indoklás szerint az első marxista szellemű 7-8-os általános iskolai történelem könyvek megírásáért (mondjuk olyanokkal együtt, mint Pach Zsigmond Pál).
Ilyet is csinált. Meg egy csomó medievisztikai művet.
Én büszke vagyok arra, hogy a - ha csak egy röpke évre s egy szeminárium keretéig - a tanítványa lehettem. (Különösen, hogy egyes tanítványainak - Kristó Gyulának és Makk Ferencnek - is elkallódott tanítványa lehettem.)
A mestereket - írtam már - őrizzük meg.
Scientia potentia est.
