Valahol mindig azt hittem, a Mercedesek az okai. Hogy Albániáról miért mindig Libanon jut az eszembe. Ebben a két országban - bizonyosan a márka szülőhazáját is beleértve - az egy főre jutó Merdzsók száma világviszonylatban a legnagyobb.
Persze az is lehet, hogy az országméret teszi. Meg a hegyvidék-tengerpart viszonylat. Vagy az ebből adódó - geográfiai determinizmus, a'la Jovan Cvijić! - máig ható törzsi hagyomány. Vagy a termékenyítő vallási mozaik.
Aztán, leérkezvén a partmenti síkságra megcsapott az a cédrusok alatt oly annyira kedvelt illat. Szag.
A kiégett fű/fa/bokor, az érett szemét és a rotható tenger szaga, a beállott párás léggel keverve. Na, ezt szeretem.
Mondják, a szagok a legatavisztikusabbak. Azok ágyazódnak a legmélyebbre, és azok maradnak meg a legtovább. Nekem - tekintve a látásom és hallásom általános állapotját - egészen biztos.
Szeretem ezt a két szagos országot.
Ps. Alant albán szamár.
