Itt minden Ivo Andrić. A kávézó, az étterem, a kulturális központ, a sporttelep. Mert ez még a Republika Srpska. Kicsivel odébb, a bosnyák-horvát kantonokban már nem bírják úgy a Nobel-díjas öreget. Igaz, ami igaz, a Híd a Drinán meg a Travniki krónika - mondjuk így - erősen szerb szemszögből mutatják a boszniai társadalmat.
De a ćuprija áll. Ez (is) török jövevényszó (köprü) a szerbben. Amikor a Kenyérhéj-Magyarországon éppen a mezőkeresztesi csatában nyüstölték egymást a felek, az aktuális nagyvezír, Mehmed Paşa Sokolović megbízta az akkori világ leghíresebb építészirodáját, a Mîmar Sinan Comp.-t, akik 1571 és 1577 között iderittyentették ez a világraszóló műtárgyat.
Mehmed Paşa egyébként szerb ortodox családban született, a dervşirmével került Isztambulba és végigjárta a janicsárkarrier minden grádicsát. Volt itt Boszniában is helytartó/bég, s ő koordinálta például az 1552-es nagy magyarországi hadjáratot, amely Dobó-Sinkovics egri várkapitány huncutságával ért véget. (Dobópesta élete meg később a sitten. Bornemisszát meg a Yedikuléban gyilkolták meg. Erről mé' nem tudósít az egri várhegy írnoka?)
Sőt, a nagyvezír rokona (valószínűsíthetően a testvére) volt Makarije elébb hilandari szerzetes, utóbb - a testvéri kijárás után - az újjáalapított szerb autokefál egyház érseke, ekkor Peć/Pejë/Ipek központtal.
Legutóbb Trebinje és Montenegró felé mentem erre bringázni. Akkor esett. Most nem.
Utálom az esőt.
