Ez azért eufemizmus. Amikor 1924-ben az Ál Szaúd csapatai benyomultak a Hidzsázba s a régiót uraló Huszajn saríf családostúl elpucolt, hogy aztán fiai brit gyámkodás alatt megkapják Transzjordánia s Irak trónusát, tehát a húszas évek közepén fordulat történt a félszigeti szúfik számára (is).

Ez azonban nem volt átmenet nélküli. A vahhábita ideológia valamennyi, a korai muszlim közösség - a Próféta, a Társak (sahába), az őket követő generáció, a Társak (Tábi'ún) és a harmadik generáció (Táb'iú't-tábi'ín) - gyakorlatától eltérő praxist elutasított s elvetendő újításnak (bid'a/بدعة) deklarált.

Megj.: A megengedőbb megközelítés ezt a terminust két részre osztotta/osztja, mondván, hogy van a közösség, az umma - az isteni inspirációjú sarí'a alapján történő - boldogulását elősegítő "jó/hasznos újítás" (bid'a haszana/بدع حسنة) és az azzal szembe menő "káros újítás" (bid'a dalála, szunna szajji'a/بدعة ضلالة/سنة حسنة). A téma rendkívül bonyolult és szerteágazó, de az iszlám progresszió miatt nagyon fontos. (Lenne.)

1924 és 1928 között a vahhábiták még nem estek neki a jelentős társadalmi támogatottsággal bíró hidzsázi rendházaknak. Első lépésként a mecsetekből tiltották ki a szúfi dzikreket, miközben a závijék élére mozgalmi komisszárokat (s hogy egy régi-új hazai terminussal éljek: kancellárokat) neveztek ki. Ezt a legtöbb taríqa úgy-ahogy elfogadta, komolyabb ellenállásra csak a tídzsáníja esetében került sor.

1928-ban kezdődött a gyökeres változtatás. A szúfizmust az ősök (szalaf) tiszta iszlámjától eltávolodott veszélyes irányzatnak tituláló vezető vahhabita vallástudósok sürgetésére Abdulláh bin al-Sajkh, az Igazságszolgáltatást Felügyelő Testület elnöke Mekkában majd Medinában látott neki a taríqák felszámolásának. Betiltották a szúfi gyakorlatot minden nyilvános helyen, a sírok, mauzóleumok látogatását felszámolták, a taríqák vezetőit pedig igyekeztek kiszorítani a városokból.

Ez utóbbi során sok konfliktus merült fel, miután a taríqák élén-árnyékában számos "nemzetközileg is jegyzett" vallási vezető élt a szent városokban.

Medinában például a már részletezett múltú szenúszíja vezetője, az akkor éppen Észak-Afrikából kiebrudalt Ahmad al-Saríf al-Szenúszít (1873-1933) akarták eltávolítani. Az élő legenda, aki a szenúszíja élén a francia, az olasz és a brit kolonializmus ellen is felvette a harcot, majd emigrációja során az Osztrák-Magyar Monarchiában is megfordult, olyan népszerűségnek örvendett, hogy az akkor még csak a szerveződő szaúdi állam vezetője, Nadzsd és Hidzsáz királya, Abdulazíz sem húzott vele ujjat. A vahhabita vallási vezetők nyomása ellenére sem szorították ki, békében hunyt el Medinában.

Szaúd-Arábia 1932-es megszületése után a taríqák hivatalosan megszűntek működni a királyságban. A szúfi vezetők egy része azonban maradt, s velük együtt maradt a hagyomány is. Mindmáig - az egyes vezetőkhöz, illetve később a családjukhoz köthető úgynevezett tudományos ülések/tanácskozások formájában.