Alig másfél hete Isztambulban arról beszélgettem ottani ismerőseimmel, hogy mennyire is nevezhetők felelős vezetőknek az aktuális közel-keleti (arab) politikusok. Jókat sétálgattunk az enyhe sztambuli tavaszban, s órákig csevegve ereszkedtünk le Mecidiyeköyből a Boszporusz-parti Kadiköybe, vagy lézengtünk Üsküdarban. Sütött a nap, korzózott (és zabált) a tömeg, a Polis pedig megsokszorozott humánerővel figyelt. Volt egy érzésem, hogy nem annyira a potenciális terrorcselekmény elhárítására, mint inkább arra, hogy nehogy valaki nyelvére vegye a hatalmat. Beşiktaş felett a mostani politikai elit számára veszélyes (értsd: a világias kemalizmus fellegvárának számító) Taxim környékén és az İstiklal caddesin vízágyús kocsi, mindenféle ráccsal-tolóekével felbuherált járművek, rohamrendőrök őrizték a nyugalmat. (Van arrafelé egy török-német kávézós könyvesbolt. Ajánlanám mindenkinek, akit érdekel a Törökországról és a Közel-Keletről szóló német tudományos irodalom, meg szereti a jó kávékat. Ne hagyjuk ki!)
A fent feltett kérdésre egyértelmű volt a válasz: semennyire. Szervilizmus, aktuális érdek szerinti igazodási kényszer jellemzi az arab vezetőket, meg a lépten-nyomon hirdetett saját ideológia folyamatos áthágása, amit megengedően még talán pragmatizmusnak is lehetne nevezni, de.
Donald Trump szaúd-arábiai látogatása óta megy Katar ekézése. A katariak részéről meg a mosakodás. Holott arrafelé, az Öbölben igazán sokakra ráférne egy kis tisztálkodás.
A dohai dinasztia ellen már mindenki bekapcsolódott, aki számít egy kis pénzre abból az irányból. Például a minap Khalífa Haftar, a legbefolyásosabbnak tartott líbiai vezető, a Líbiai Nemzeti Hadsereg (الجيش الوطني الليبي) parancsnoka – egyébiránt a Nyugat szempontjából a legpotensebb politikus –, támadta és terrorizmus-támogatással vádolta meg a katari vezetést. Szerinte az összes Líbiában tevékenykedő radikális iszlamista csoport mögött Doha áll, mint a térségbeli szélsőséges terrorizmus fő támogatója. Onnan érkezik az országban tevékenykedő szudáni, csádi, afrikai és más arab országokbeli csoportok számára a pénzügyi támogatás.
Mondta, mert most ez az elvárás – elsősorban Rijádban. Ahonnan azért – ne legyünk naivak – ugyancsak dől a lé.
