Amikor Szajdából Türosz felé autózunk, a dél-libanoni nagyváros (a Harírí-család ősi fészke) déli peremén banánfák övezte, drótkerítéssel koronázott betonfal-kerítéssel találkozhatunk. Ez veszi körül a legnagyobb palesztin menekülttábort, Ajn al-Halvát.
Utcáin, sikátoraiban járva mindig csodálkoztam, hogy miféle organikus építészet (értsd: láthatatlan "mérnöki" kéz) csinál a totális káoszból gyakorlatilag harmóniát az egymásra dobált-tolt-helyezett betontéglákból emelt házhalomban. Hasonlókat éreztem - mondjuk - a dél-bejrúti Burdzs al-Baradzsné-ben vagy egy immár a múltba vesző elvarázsolt helyen: a dél-damaszkuszi Jármúk menekült-negyedben.
Mert inkább lakónegyedek ezek, mint "táborok". Még talán - a házakat körbeölelő falak nyomán - Ajn al-Halva nevezhető tábornak. Úgy negyvenezer ember lakik itt, főként Alsó-Galilea egykori lakóinak leszármazottjai; szokás szerint a bejárati ajtó mellé akasztott egykori szafadi, haifai vagy kafarnaumi lakáskulccsal.
A negyed húsz éve a szélsőséges szunnita mozgalmak menedékhelye, hol a libanoni hatóságok nem tudják akaratukat érvényesíteni.
Az afganisztáni háború (1979-1992) után már érkeztek ide fegyveresek, aztán az ezredfordulón ez lett az észak-libanoni Kafar Habu és Danníjé vidékén akciózó Basszám al-Kandzs-vezette dzsihádista mozgalom menekülő útvonala.
Addigra már - az afgán utat megjárt mudzsáhidoknak köszönhetően - megalakultak az olyan radilkális palesztin csoportok is, mint az Aszbat al-Anszár, az Aszbat al-Núr vagy a Dzsund al-Sám. Ezek ma is aktívak, Ahmad Abdulkarím al-Szaadí, Abú Mahdzsan ma is megkerülhetetlen figura szalafita-dzsihádista vonalon.
Az al-Qáida iraki fénykorában, Abú Muszab al-Zarqáví idején már megkezdődött a fluktuáció iraki-szíriai-libanoni viszonylatban is, a szomszédos polgárháború pedig a regionális dzsihádizmus három libanoni gócpontja egyikévé emelte Ajn al-Halvát. (A másik kettő a középső-bekaa-völgyi Arszál és az északi Tripoli és környéke.)
A negyedben a legerősebb palesztin szervezet a Fatah, ez dominálja a közbiztonságot úgy-ahogy fenntartó Népi Bizottságokat. Korábban - a fő rivális gázai megerősödésével - komoly összetűzések voltak a Fatah és a Hamász között. Ezek az ellenétek továbbra sem csitultak, de a fő kihívást jelenleg a növekvő számú dzsihádisták jelentik.
Ezt a hosszú prológot ahhoz a szinte minuszos hírhez írtam, hogy - csakúgy, mint az elmúlt hetekben, hónapokban - ismét halálos áldozatokkal járó összecsapások voltak-vannak Ajn al-Halvában. A Szíriából érkező dzsihádisták - bár számuk még korlátozott - egyre inkább felborítani látszanak a táborban meglévő kényes egyensúlyt.
Mindeközben a libanoniak - kis bérproblémákat, meg a másfél millió szíriai menekült jelenlétét leszámítva - örülnek. Van elnök, itt a tavasz, a manaqís még mindig megfizethető. Minden jobb, mint mondjuk harminc éve.
Akkor a cédrusok alatt dúlt polgárháború.
