Láttam olyat, hogy egymás mellett öt volt. Mint Dushanbében a totózók. Persze azt már régóta megfigyeltem, hogy - maradjunk a Közel - Keleten felülről lefelé csökken a személyes ráfordítás a férfiember külcsínyét illetően.

A haj csudálatosan nyírva-belőve mindenkinek, a legfelsőbb osztályoktól az alsó-munkásosztályig bezárólag. Aztán a felsőruházat, általában patyolattiszta abája, dzsilbáb stb és/vagy kiválóan szabott zakó. A nadrág már neccesebb, abból megállapíthatatlan az illető társadalmi hovatartozása, miután általános az élére vasalt egyen-nadrág az általános. Mindig sötét (fekete) színben.

A lábbeli meg. Nos, arra általában nem adnak. (Nagyon kevés kivétellel.) Ha nem saru/szandál, akkor letaposott sarkú macskarúgó; sokszor - eredetileg - méregdrága dizájn. De hát, úgyis ki-be kell lépdelni belőle.

Vissza hajhoz. Biztos valahol valami írígység lappang bennem valahol. Bár nem hiszem. Azzal szoktam biztatni magam, ha Banderas-szerű hajkoronám lenne és megfelelően karban tartatnám, egy év alatt mennyi könyvre szánt pénz menne a semmibe. Vagy még inkább: emígyen egy év alatt annyit spórolok a fodrászaton, amiből kijön két jegy a fiamnak meg nekem egy meccsre a Camp Nouba. Megéri.

(Alant askharai borbélyok, a teljesség igénye nélkül, kétszáz méteres körzeten belül.)