Újságolvasás szempontjából ugyan már digitalizáltam magam, de idegen földön mégis az első cselekedetek egyike, hogy veszek egy helyi napilapot, beülök egy kávézóba és papírzörgetés közepette tájékozódom.
Az ománi médiáról írtam februárban, amikor az Indiai-óceán partján olvasgattam a helyi vezérújságot a Vatan-t (Haza). Most nem minősítenék, csak egy cikkről keveset.
A harmadik oldalon kis szerkesztőségi vélemény-hasáb. "Javaslatok Oktatási Tanácsról" címmel.. Valahogy így kezdődik: "Oktatási rendszerünk süllyedő ladik a vízen, amely az informatika felgyorsult korának kihívására még magamagát keresi, nemhogy a hatékony választ..." Milyen ismerős. Mennyire globális ez a feladat, amelyen nem siránkozni kellene, hanem a kihívásból inspirációt nyerve törekedni a megoldásra. A cikkben vázolt út az egyik fő csapás...
És az ománi válasz - legalábbis ebben az írásban megjelenítve - így kezdődik: "...az első lépés a Közoktatási és Nevelésügyi Minisztériumtól igazgatásilag és pénzügyileg független Oktatási Tanács létrehozása az oktatás előtt álló kihívások felmérésére és s megoldás projektjeinek kidolgozására..." satöbbi satöbbi.
A cikkben vázolt út az egyik fő csapás.. A másikat ismerjük, tudjuk, hova vezet(ett).
És a lap végén olvasom: egy ománi ürge (ezt a szót évtizedek óta nem használtam) nagy dicsőséget hozva a szultanátusnak, megmászta a világ MÁSODIK legmagasabb hegyét, az argentínai Aconcaguát. Mindig mondtam, hogy bírom a geográfiát, s kocaföldrajzosként magam is művelődöm benne. S a jó geográfus is holtig tanul. Ma is tanultam valami újat.
