Mindig tartsuk ujjunkat a verőereken. Akár többön (van ilyen szó? - mindegy, hivatkozom a megengedő nyelvészekre) is.
Például innen messze, az ománi uralkodóén. Qábúsz szultán ugyanis ma ismét hús-ér valójában jelent meg egy maszqati katonai parádén. Ez igencsak figyelemre méltó. Utolsó éveiben L.I. Brezsnyev és teljes regnálása alatt J.V. Andropov valamint K.U. Csernyenko főtitkár-elvtársak játszották ezt a szellem-játékot. Fogadtak az emberek: ott lesz-e vajon a Mauzóleum erkélyén az aktuális főbölény? S a vége mindig csúnya lett. Illetve természetes.
Az ománi uralkodó - M. al-Qaddzáfí/Kadhafi ezredes, a feledhetetlen líbiai zaím néhány évvel ezelőtti "csípd-el-a-vakondot" népi játékban megesett elhalálozása óta - az arab vezetők doyenje. Éppen ma hetvenhat éves és negyvenhat éve húzza az igát. S nem is egyszer láthattam a saját szememmel, az ország felvirágzott.
Az utódlás biankó kártyája (leszármazottja s hivatalos trónörököse nincs) azonban aggodalomra ad okot. Az évek óta betegeskedő uralkodó halála esetén a térség fontos kulcsországa, a Perzsa-öböl bejáratának, a Hormuzi-szorosnak déli fertálya destabilizálódhat. Az évtizedek óta zajló szaúdi-iráni középhatalmi izmozásban Qábúsz mondhatni ügyesen lavírozott. Kellett is, mert országa egyrészt geográfiailag pontosan a két rivális között fekszik, másrészt pedig jelentős síita kisebbséggel és egyre erősödő vahhabita közösséggel bír. Szaúd-Arábia és Irán régóta próbál hídfőállást kialakítani az ibádita (tehát a szunnita mainstreamtől különálló) szultánságban, s az utóbbi hónapokban már közvetlenül megjelent a regionális hatalmi rivalizálás: a szomszédos jemeni polgárháborúban harcoló Irán-támogatta hauthik kaptak fegyvert Omán hatalmas déli tartományán, Zofáron keresztül.
Szóval, járjuk bármennyire is izgalmas vidéken, tekintetünket mindig széles spektrumban forgassuk. Lehetőleg 360 fokban.
P.s. És olvassunk irodalmat! A fent említett témában Petri verse a nagy szellem-óriásról űberolhatatlan.
