A konferencia címe csudálatosan hangzott: "Egység és együttműködés az igazságosság és a béke érdekében". Hát ennél szebben nem lehetett volna megfogalmazni - minden egy mondatban. Thomas Moore-nak meg a hozzá hasonlóknak teljes köteteket kellett megtölteniük ebben a témában.

A tanácskozás két főszereplője a vendéglátó török elnök és az éppen giga közel-keleti turnén nála tartózkodó Szalmán szaúdi uralkodó voltak. Ennek megfelelően alakult a végkifejlet is.

A zárónyilatkozatból kiviláglott: a meeting szépen beilleszkedett Szaúd-Arábia utóbbi hónapokban minden téren megerősödött Teherán-ellenes erőfeszítéseinek sorába. Ennek része volt a királyi körutazás is, amelynek során például - kis túlzással - megvásárolták Egyiptomot (ennek körülményeről majd egy másik bejegyzésben lesz szó), meg a sogenannte közös iszlám hadsereg felállítása (ugyancsak Rijád dominanciája alatt) a dzsihádista mozgalmak (valójában - s a jövőre nézve - inkább Irán) ellen.

Így aztán bekerült a zárónyilatkozatba, nem kevesebb, mint öt pontban, Irán és első számú szövetségese, a libanoni Hezbollah elítélése, miszerint beavatkoztak a térség országainak belügyeibe, nevesítve Bahreint, Jement, Szíriát és Szomáliát. A nyilatkozat elítélte továbbá a teheráni és meshedi szaúdi diplomáciai képviseletek elleni januári támadásokat is. Az az iráni javaslat azonban kimaradt, amely Rijádon kérte számon az utóbbi időben terrorizmus vádjával bíróság elé állított síiták ügyét, akik között ott volt a végül kivégzett Nimr al-Nimr ajatollah is.

Ennek megfelelően az iráni küldöttség Haszan Rúhání elnökkel és Mohammad Dzsavád Zaríf külügyminiszterrel az élen nem is vett részt a zárónyilatkozat ünnepségén.

Megvalósult tehát a konferencia címében megfogalmazott egység. S jól látszanak annak határai is.