iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Az Öböl két keréken - Omán - Az al-Rub' al-Khálí peremén

2015. január 16. 09:22 - politics&islam

 

Ujabb utmenti telefonjegyzetek (1).

Elhatároztam, hogy belépek a huszonegyedik századba és ebookolvasót hozok az útra. Így is lett, de nem bírtam ki, s néhány papílapút is magammal cígöltem. Például azt a kotetet, ami igencsak idevág: Sir Wilfred Thesiger Arabian Sands című remekét.

Ilyet ma már nem írnak. Ígényesség, tárgyismeret és -szeretet valamint szenvedély. Az illető legendás brit felfedező, katonatiszt, utazó, tudós, érdeklődő s mint ilyen bizonyára Őfelsége titkosszolgája is. Kétszer átkelt az Üres Negyeden (al-Rub' al-Khálí), a világ legnagyobb összefüggő homoksivatagán. De könyv nem csak erről szól. Arábiáról és az arabokról. Ami még a jelenkori állapotokat is magyarázza. Például, hogy hogyan és miért lesz az ölbe esett gazdagságból a Burdzs Khalifa. Meg ilyeneket.

Bár a dél-iraki mocsári arabokról írt könyvét lefordították, ezt az alapvetését nem.

Vicces, hogy eppen azon két éjszakán olvastam, amikor nevezett sivatag peremén sátoroztam. Az egész út során csak itt tisztelt meg szél: napközben a képem-orrom lett tele homokkal, éjjel meg a sátram.

Szólj hozzá!
Címkék: oman

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr897077643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása