Nagyon szerettem. Olyan volt, mint anno a hetedikes (nyolcadikos?) orosz tankönyv első leckéje, amely ugyan Moszkváról szólt, de ide is vonatkozhattatott volna. Ljúgyi begút kak szumaszsedsije. Az emberek őrültek módjára rohangálnak. Egészen a lejáratig, ahol a rendőrség képviselője – a szovjet múltat meghazudtoló, kvázi zöldre festett francia csendőri egyenruhában – teljes kontroll alá nem vette mindenki öt centiméterszer öt centiméteresnél nagyobb iszákját; problémásabb kinézet – esetlegesen turista volt – esetén pedig akár ruházatát is.
Nálam például egy Vámbéry kötet jelentett a közeg számára meg nem magyarázható problémát. A Lilium Aurum kiadó szép vörös kemény kötése rögtön szemet szúrt: Sto eta? Vatizit? – poliglottoskodott a kötetttel a kezében. Kommunyisztícseszkaja brossúra? – találgatott mosolyogva. Végül megelégedett a knyíga vengerszkava ucsénava-válasszal, és nem került elő Vámbéry – miként később az ország számos pontján visszahallottam – az országban igencsak elterjedt másik epitheton ornansa: anglijszkij spión.
Szóval, végül mindig lejutottam a főváros (és 2011-ig, az almati underground megnyitásáig, Belső-Ázsia egyetlen) metrójába, a múltba. Meseszép volt, a Budapesten megszokott szerelvények néha a moszkvaira hajazó állomásokon álltak meg, néha önálló üzbég dizájn vette körül az embert. De a legszívesebben a Koszmonavtlar állomáson időztem. A gagyi kerámialapokkal kirakott falakon olyan műalkotások díszelegtek, mint a Gagarin, pervij csilavék v kozmosze, vagy az űr „üzbég” meghódítójának, Vlagyimír Alexandrovics Dzsánibekovnak a domborműve. Ez utóbbi Kriszin néven egyébiránt Dél-Kazahsztánban született etnikai orosz, a felesége – az Arany Horda egyik kánjának, Dzsání bégnek a leszármazottja, innen az új családneve. (És meg egy érdekesség: a kozmonauta a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetés büszke tulajdonosa is.)
Jó lett volna fényképezni, de nem lehetett. Ott sem. Meg még számos helyen: az összes kormányzati épületnél, vasútállomásnál, buszpályaudvaron, az alagutaknál (ez különösen fájó volt, a Fergána-völgybe átvezető hegyi szerpentint megkoronázó kettős alagútnál), a hidaknál (így sem a Szír-, sem az Amú-darja hídját nem kaphattam lencsevégre, miközben átkerekeztem rajtuk). Meg még egy sor objetumnál. Hofi „Sok helyen nem szabad fényképezni…”-kezdetű slágere járt az eszemben.
Az állam fél. Hivatalosan az iszlám extremizmustól, amely az elmúlt negyedszázadban azért itt-ott kimutatta a foga fehérjét – elsősorban a Fergánában. Erről majd később. 1999-ben aztán egy 16 halálos áldozatottal és több mint száz sérülttel járó robbantássorozattal Taskentben is jelentkeztek. Február 16-án hat autóba rejtett bombát robbantott – valószínűleg a főmumus, az Üzbegisztáni Iszlám Mozgalom (Ўзбекистон Исломий Ҳаракати/O'zbekiston islomiy harakati/Islamic Movement of Uzbekistan), angol nevének rövidítése alapján legismertebb elnevezése az IMU. Róluk majd még reményeim szerint lesz szó.
2004 tavaszán aztán újra a fővárosban és Bukharában akcióztak: öngyilkos merénylettel és fegyveres támadásokkal több tucat katonát, rendőrt és civil öltek meg. Ugyanakkor az Egyesült Államok és Izrael helyi diplomáciai képviseleteit is támadás érte. A 2011-es moszkvai metró elleni terrorakciók után pedig következett a taskenti utasközönségének teljes kontrollja.
Erre a fenyegetettségre aztán minden autoriter lépésénél hivatkozik az állam. Az ellenzék negligálva van, a média (a nyomtatott sajtó és a televíziók) a hetvenes éveket idézik. Ugyanakkor érdekes, hogy a netes kiépítettség és annak használata rohamosan fejlődik – természetesen a megfelelő kontroll alatt.
Ebben a struktúrában az iszlám sok arculatának egyes oldalai erőteljesebben érvényesülhetnek így az államilag dotált/kontrollált szúfizmus, a teljes állami felügyelet alatt álló mainstream vallástudósi hálózat vagy az attól igencsak távol álló hagyományokat ápoló népi iszlám, míg mások csendben, fű/homok alatt, illegálisan működnek, miként a szalafizmus, a vahhabita ideológia terjesztői és a kisszámú, de egyes régiókban nem elhanyagolható társadalmi bázissal bíró dzsihádisták.
A további bejegyzésekben róluk (is) lesz szó.
