iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Koszovó – Törökország

2014. január 18. 06:35 - politics&islam

 

Egyik téli látogatásom alkalmával a dél-szerbiai Szandzsákban fekvő Tutin-i barátaimnál aludva egész éjjel szívtam a konyhai kályhából áradó torokkarcoló füstöt. Áramlott visszafelé ugyanis. Reggel, miközben mi férfiak vígan kávéztunk a helyi lakberendezési standard szerinti konyha-nappaliban (nem amerikai konyha!), a feketét elébb elkészítő házigazda-feleség feltűrte a köpenye ujját és könyékig hatolva a kéménybe ganézta ki kürtőt. Segíteni nem lehetett, a konyha úgymond az asszony birodalma volt. Kérdeztem is a barátomat, nem zavarja-e, hogy a) a feleségének kell ezt a gány munkát elvégeznie, b) minden hónapban eldugul a kémény, c) s mindez egy új építésű, igényes külcsínyű ötemeletes társasházban. Az első kérdést elmismásolta, a másodikra meg azt mondta, hogy majd megoldódik minden, ha eléri a várost a gázvezeték. Amit Törökország épít majd itteni hitsorsosainak. Mert Koszovóig biztosan meg lesz. Onnan meg csak tíz kilométer. Úgy legyen, mondtam.

S talán valóban így lesz. A múlt év őszén miniszterelnöki szintű török delegáció járt Koszovóban. Recep Tayyip Erdoğan nem kicsit verte ki a biztosítékot néhány a szerb politikusoknál néhány kijelentésével. Hogy például: „Törökország Koszovó, Koszovó pedig Törökország”, vagy „Törökország támogatja Koszovó függetlenségi harcát”, meg hogy „A török nemzeti himnuszt is koszovói szerezte”. (Mehmet Âkif Ersoy, született Mehmet Ragif, apai ágon valóban albán volt. Miként a későoszmán korban a politikai és kulturális elit jelentős része.)

Hát igen. Ahmet Davutoğlu, az új török nemzetközi kapcsolatrendszer kidolgozója, a jelenlegi külügyminiszter aztán több helyen próbálta tompítani a kijelentések élét. Törökország Balkán-politikája azonban továbbra is ofenzív. Sőt az utóbbi hónapokban még erőteljesebbnek látszik a Davutoğlu professzor által a Stratejik Derinlik-ben lefektetett többirányú külpolitika néhány régiójában tapasztalható befolyásvesztés miatt. Jelesül a Közel-Keleten, ahol a szír polgárháború kimenetelét Ankara nem tudja elképzelései szerint irányítani, sőt várhatóan – minden külső látszat ellenére – annak saját területére begyűrűző hatása lehet (szélsőséges iszlamizmus, kurdok). A másik külpolitikai prioritással bíró régió Belső-Ázsia, ahol a latens de létező pántürk eszme érvényesítéséért indított gazdasági-kulturális offenzíva látszik visszaszorulni.

A Balkán azonban igencsak kézre esik Ankarának. Nem véletlenül. Az albán-török kapcsolatok különösen erős történelmi háttérrel bírnak. Sorolni lehetne, hogy az Oszmán birodalom utolsó fél évszázadában milyen szerepet játszottak az albánok az ország legfelső szintű politikai vezetésében vagy a kulturális elitben.

Aztán Musztafa Kemal új Törökországában sem szakadt meg kezdetben ez a jó viszony. Kemal maga is a Balkán déli fertályán született és szoros kapcsolatban állt a régi elitjével. Az atatürki Török Köztársaság más úton is fenntartotta és erősítette balkáni kapcsolatait: 1923-1938 között e térségből mintegy egymillió menekültet fogadott be, akinek családi, gazdasági kapcsolatai továbbra is fenntartották Törökország figyelmét a Balkán iránt.

E balkáni közösségek közül – az oszmán kori hagyományokat ápolva – ismét csak az albánok építették a legjelentősebb karriereket. A legismertebb közülük az a Kenan Evren tábornok volt, aki vezérkari főnökként vezényelte le az 1980-as katonai puccsot. Érdekes, hogy a törökországi albánok lettek a szekularizmus és a köztársasági eszme legfőbb támogatói, így amikor Ahmet Muhtar Zogoğlu/Zogolli/Zogu albán miniszterelnök/köztársasági elnök 1928-ban monarchiává tette Albániát, az addigi jó török albán kapcsolatok megszakadtak. (Zogu király feleségét, nagyaponnyi Apponyi Geraldine Margit Virginia Olga Mária grófnőt a bejrúti kollégium tetején sirattam el 2002-ben. Miatta van jó hírünk Albániában. Miatta voltam én is jó fiú a libanoni albán kontingens körében.) Atatürk ugyanis a szekuláris köztársasági eszme elárulásával vádolta Zogut, a törökországi albán kisebbség pedig támogatta ebben a törökök atyját.

A hivatalos viszony csak a kilencvenes elején változott meg, amikor a jelenlegi török külpolitika előfutárának tekinthető Turgut Özal miniszterelnöksége idején újra képbe került a Balkán (meg Belső-Ázsia). Özal jelentős szerepet játszott Albánia kilencvenes évek elején történt politikai átmenetében, s szakértők szerint korai halála is szerepet játszott abban, hogy a óz első konszolidációs időszak kudarcot vallott s ez (is) vezetett az évtized közepén bekövetkezett politikai-gazdasági káoszhoz.

A Milošević-i kilencvenes években Törökország már meglehetősen aktív volt Koszovóban. Bejrúti hallgatótársaim mközül többen ekkor végezték alap- és középfokú iskoláikat a szerbiai tartományban működő párhuzamos (illegális) albán oktatási rendszerben, amit – történeteik szerint – jelentős részben török pénzekből finanszíroztak. 

A legújabb kori koszovói török politikai offenzíva aztán a Davutoğlu-doktrína gyakorlatba ültetésével kezdődött. Először a kultúra területén indultak beruházások iskolák, kollégiumok alapításával és az ezekhez köthető törökországi tanulmányi ösztöndíjak meghirdetésével.

Aztán jöttek a gazdasági ajánlatok – először Belgrádnak. 2009-ben Abdullah Gül államelnök járt Szerbiában. Akkor már komoly beruházási szándékok kerültek napvilágra. Köztük az említett gázvezeték.

Koszovó 2008-as függetlenségét Törökország az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) révén ismerte el, amelynek akkor éppen egy török politikus, Ekmeleddin İhszanoğlu volt a vezetője. Prishtina jelentőségét az is emelte a török vezetés szemében, hogy ugyanekkor Albániában Sali Berisha második miniszterelnöki ciklusa alatt egyre erőteljesebben közeledett Izrael felé – ugyanakkor, amikor Törökország kapcsolatai romlani kezdtek a zsidó állammal.

Ezen a téren azonban változások tapasztalhatók. Az újonnan megválasztott baloldali albán miniszterelnök, Edi Rama tavaly nyáron elsők között találkozott a török külügyminiszterrel és úgy tetszik, a Albánia Törökország-politikája jelentősen változni fog. Mindez további erőfeszítései kiszélesítésére ösztönözheti Ankarát, miután immár mindkét albán állam befogadó terepe lehet politikai, gazdasági és kulturális törekvéseinek.

Koszovóban Erdoğan látogatásának több olvasata van. Az említett török szándékok mellett az időzítés nem lehetett véletlen. Erdoğan támogatólag lépett fel a helyhatósági választások előtt legfőbb helyi szövetségese Hashim Thaçi miniszterelnök mellett. Prizren meglátogatása és az inkriminált mondatok ottani elhangzása sem lehetett véletlen: ez a város volt az oszmán korban a szandzsák központja, névadója és legjelentősebb kulturális központja. No meg az albán nacionalizmusé. A Prizreni Liga (1878) jelentős lépés volt a majdani Albánia létrejötte felé. És 1908-ban itt tartották az első parlamenti választást a birodalomban. Szóval minden az oszmán múltról és az albán/török jelenről szól. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr475762576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása