iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Karthágói tavasz

2013. február 20. 13:25 - politics&islam

Itt a harmadik tavasz, rügyfakadás itt-ott, de még mindig nincsenek gyümölcsök. Tunéziában például ismét veszekednek a kertészek. Láthatóan nem megy gazdálkodás a sog forradalmi hullámon a hatalomba emelkedett iszlamistáknak. Nem bírnak a gazdasági kihívásokkal, a szalafita szélsőségesek mind erősebb mozgolódásával és a lassan permanens forradalommá alakuló tüntetésekkel, hovatovább éhséglázadásokkal.

Amikor február 6-án a nyílt utcán lelőtték az ellenzék egyik jelentős alakját, a radikális baloldali jogászt, Sukrí Balíd-et, sokan arra tippeltek hogy az új éra – hasonlóan elődeihez – bemocskolódott. Az – eddigi – első politikai gyilkosság felszította a kedélyeket, és tovább élezte az amúgy is kritikus ellentéteket részben a társadalom és a kormányzat, részben a hatalmon lévő koalíció tagjai között.

A gyilkosság körülményei arra engednek következtetni, hogy az elkövetők igen magabiztosak voltak; a nyílt utcán, a járókelők szeme láttára végeztek az ellenzéki politikussal, majd sikeresen elmenekültek. A tunéziai sajtó – mindenekelőtt a kormányzat által nem gleichschaltolt internetes felületek – mindúttalan arról cikkezik, hogy a gyilkosság elsősorban a hatalmat több ponton birtokló iszlamista Nahda Pártnak és a háttérben továbbra is koordinátor szerepet betöltő hadseregnek lehet érdeke. A Nahda kellemetlen ellenféltől szabadult meg, míg a hadsereg (és csatolt erőszakszervezeti egységei) politikai önlegitimációt lát minden (köz)biztonságot veszélyeztető eseményben.

A merényletet követően kemény támadások érték a nyomozást vezető belügyminisztériumot is. Miként nyilvánvalóvá vált, nem mondható, hogy tárcát irányító politikus és a vezető tisztségviselők bizonyították volna szakmai kompetenciájukat és semlegességüket. Mindezidáig nincs válasz a két legfontosabb kérdésre: kik a gyilkosok és ki küldte őket? De ne legyünk naivak: a Közel-Keleten ez a standard: több generáció rágódhat azon, ki teszi el láb alól az ellenzéki politikusokat (lásd még Harírí, 2005, Bejrút).  Az államelnökök, kormányvezérek merénylőinek más út jut: vagy kivégzés (Iszlámbúlí, Szadat végzete, 1981) vagy szerencsésebb esetben ő maga ül a likvidált személy trónusába (Kászim tábornok, az iraki monarchia nemezise, 1958).

De vissza Karthágóba. Amikor nyáron az impozáns és turisták által csordultig töltött Antonius-fürdőktől elmenekülve pedáloztam az elnöki rezidencia körül, majd a mellette lévő Szent Ciprián templom romjai között fogyasztottam el Győri édes Zabfalatok+UHT-tej kombinációjú ebédemet s fotografálgattam Szídí Bú Szaídot meg a tengert, a palota őrei enyhén idegesen méregettek, hogy mit ólálkodom én a főnök háza táján. Hát még kerékpárral. A kabócás, terra rosa-szagú, égkék és cipruszöld dominálta karthágói mérhetetlen nyugalom közepén ott vibrált a mérhetetlen feszültség és idegesség az elnöki palota környékén.

Most még nagyobb lehet a hepaj. Itt tanácskoznak permanensen a kormánykoalíció – helyi, nem túl eredeti elnevezésben, a Trojka – tagjai. A három párt alkotta koalíció a szétesés szélére került. Az szoftiszlamista Újjászületés/Nahda Mozgalom (حركة النّهضة), a szekuláris Köztársaságért Kongresszus Párt (حزب المؤتمر من أجل الجمهوريّة) és a szocdem Demokratikus Fórum a Munkáért és Szabadságjogokért (التكتل الديمقراطي من أجل العمل والحريات) közös nevezője – a hatalom szeretetén kívül – nem sok. Hacsak az nem, hogy – miközben a lakossági elégedetlenség és megmozdulások populista jelszavait ismételgetve – gyakorlatilag nem tett semmit az előző rendszer átalakításáért. Néhány területen – miként a vallási intézmények vezetése és autonómiája és az oktatás területén tett néhány alapvetően ideologikus lépést – ki is váltva a szekulárisok illetve a változásokkal elégedetlen szélsőséges szalafiták elégedetlenségét, de a saját káderállomány pozícióba helyezése nem változtatta meg gyökeresen (sehogy) az évtizedes államapparátusi struktúrákat.

Szekulális-liberális vélemények miatt ennek oka nemcsak a kormány, illetve annak vezető erejét adó Nahda Mozgalom gyakorlati politikai tapasztalatlansága, hanem a változásokat túlélő – illetve részben azokat mozgató – erőszakszervezetek nem is adnak nagyobb mozgásteret a végrehajtó hatalomnak. Illetve – pesszimistább verzióban – most az új elittel kötött alkukkal alakítja a ténylegese hatalomgyakorlást a hadsereg.

A Nahda Mozgalom politikai tapasztalatlanságának ellentmond az a tény, hogy egyre ügyesebben gyakorol nyomást koalíciós partnereire a tárcák újraosztása érdekében. A kabinet huszonöt tagjából jelenleg tizenketten nem a Nahdát képviselik, s az iszlamista párt úgymond „a sikeresebb kormányzás érdekében” nagyobb részt kíván a tárcákból. A partnerek ellenállása a belső oka a koalíció működésképtelenségének.

A másik a gazdaság további stagnálása, a munkanélküliség növekedésének megállíthatatlansága, a szakemberek egyre erőteljesebb Európába áramlása, az infláci= és egyes belső, hegyvidéki és sivatagi régiók teljes leszakadása. Erre semmilyen hathatós válasz nem érkezett a kormány részéről. Ugyanakkor egyre erőteljesebben artikulálják a társadalom veszteseinek a hangját a szalafiták, akik már nemcsak a fővárosban, hanem a közepes városok és a tengerpart számos rurális környezetében is egyre nagyobb társadalmi támogatással rendelkeznek. A Maliban és általában a Szahara övezetében tapasztalhat iszlamista-dzsihádista erősödés pedig effektív fegyveres fenyegetést jelent Tunézia jövője számára is.

Az ellenzék két irányból igyekszik szervezkedni. A parlamenti ellenzéki pártok éppen Balíd meggyilkolása előtt próbáltak valamilyen egységfrontot alakítani a kormánnyal szemben. Ennek az esélyeiről annyit, hogy ezek az erők együttesen sem teszik ki a parlamenti helyek ötödét. 

A másik irányú – és figyelemreméltóbb – mozgás a régi rendszer hívei tájékán látható. Itt ugyanis al-Bádzsí Qáid al-Szabszí, az átmeneti időszak miniszterelnöke, aki a Buírgíba/Ben Alí-korszakban belügy-, hadügy-, külügyminiszter és parlamenti elnök is volt, Tunéziai Felhívás Mozgalom (حركة نداء تونس) nevű pártját igyekszik valamiféle gyűjtőerejévé tenni a régi rendszer nem elhanyagolható számú, főként középosztálybeli híveinek valamit az elégedetlenkedőknek. Tunéziai politológusok szerint ez a politikai formáció – a parlamentben is jelen lévő baloldali, szekuláris pártokkal együtt már komoly kihívást jelenthet a jelenlegi kormánykoalíció számára.

Ehhez persze választásokra lenne szükség. Bár Dzsabálí miniszterelnök a napokban lemondott, a vezető parlamenti erő, a Nahda Mozgalom újból őt kívánná jelölni – akár technokrata kormány élére. Ez a megoldás is csak átmeneti lehet. Lassan ugyanis hozzá kellene látni a kertműveléshez is. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr255094014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása