Egyiptomban mostanában az alkotmányozás áll a figyelem középpontjában. Miután a továbbra is vitatott – az ellenzék által egységesen elutasított – szöveget a mérsékelt iszlamista dominanciájú Alkotmányozó Tanács (الجمعية التأسيسية) elfogadta, december 15-re népszavazást írtak ki az elfogadásáról. Most egy kis porszem került az iszlamisták államátalakító gépezetébe. A referendum bojkottját hirdették meg ugyanis a bírói testület tagjai.
Egész pontosan a Bíró Klub ( نادي القضاة) nevű szervezet, amely a bírák szakszervezeti közössége. Kétségtelen, hogy a szervezet jelentős befolyással rendelkezik a bírói testületben s az ország összes tartományából csatlakoztak tagjai a bojkott-felhíváshoz, a kormány felügyelete alatt álló Legfelső Igazságszolgáltatási Tanács (مجلس القضاء الأعلى) megkezdte a népszavazás előkészítését.
A bírói testület felháborodásának oka nem az alkotmánytervezet sokat vitatott szövege, nem annak iszlamista színezetű pontjai, vagy a teljes bírói függetlenség továbbra sem orvosolt hiánya. Ami a bíróknál kiverte a biztosítékot, az Muhammad Murszí utóbbi hetekben rendeletekkel végrehajtott példátlan hatalomkoncentrációja, amely – bár az elnök hangsúlyozza annak ideiglenes jellegét – felülmúlja a megbuktatott Huszní Mubárak legszélesebb körű kompetenciáját.
Pedig éppen a harmadik hatalmi ágban történt a legkevesebb változtatás a népi megmozdulás hónapjaiban majd az iszlamista kormány hatalomra kerülése után. (az egyetlen - igaz, nem elhanyagolható jelentőségű személycsere a főügyészi poszton volt: Talaat Ibráhím Abdulláh már Murszí embere.) Ennek tulajdonítják, hogy az előző rendszerben elkövetett gyilkosságokért, kínzásokért illetve törvénytelen fogva tartásokért, valamint a felkelés során bekövetkező hatalmi túlkapásokért mindeddig Habíb al-Ádilí, Mubárak egykori belügyminisztere kivételével gyakorlatilag valamennyi katonai/rendőri/titkosszolgálati vezetőt felmentették a bíróságok. Ez történt például Haszan Abdurrahmán, az azóta feloszlatott Állambiztonsági Felügyelő Szervezet (جهاز مباحث أمن الدولة) elnöke, Ahmad Ramzí, a Központi Biztonsági Erők (قوات الأمن المركزي) parancsnoka, Adlí Fájid, a Közbiztonsági Hivatal (مصلحة الأمن العام) igazgatója, Iszmáíl al-Sáir, a Kairói Biztonsági Hivatal (أمن القاهرة) igazgatója, Uszáma al-Murászí, a Gízai Biztonsági Hivatal (أمن الجيزة) igazgatója vagy Umar al-Farmáví, az Október 6-a Város Biztonsági Hivatalának (أمن مدينة السادس من أكتوبر) igazgatója esetében. Valamennyien nyakig benne voltak a tüntetések véres elfojtásának.
Felmerül a kérdés: a Muszlim Testvériség vezette kormány a bíró apparátus gyakorlatilag teljes és a katonai vezetés részleges érintetlenül hagyásával (ez utóbbiban a személycserék igen szűk körre terjedtek ki) támogatásukat kívánja-e megszerezni? Ezzel gyakorlatilag iszlamista színezettel látná el és prolongálná a mubáraki rezsimet, legalábbis annak hatalmi struktúráját.
Ezt a forgatókönyvet erősíti néhány újsütetű kinevezés. Eklatáns példa erre, hogy Murszí múlt októberben nevezte ki a befolyásos titkosszolgálat, a Nemzetbiztonsági Szervezet (جهاز الأمن الوطني) élére azt a Khálid Tharvatot, aki az említett feloszlatott Állambiztonsági Felügyelő Szervezetben először a Muszlim Testvériség tevékenységét nyomon követő részleg vezetője volt, majd a civil mozgalmak, a politikai pártok (ellenzék) és a média felügyeletét irányította. Egyébiránt a feloszlatott Nemzetbiztonsági Szervezet számos tábornoka és főtisztje kapott befolyásos pozíciókat az utóbbi hónapokban az iszlamista kormány jóvoltából.
Más megközelítésben sokan úgy vélik, hogy a Muszlim Testvériség – a szalafiták támogatásával – csak ideiglenesen támaszkodik a bukott rezsim katonai/titkosszolgálati és bírói vezető tisztségviselőihez, s az új alkotmány elfogadása – illetve az újabb parlamenti választások – után lát majd neki a régi rendszer eme pilléreinek ledózerolásához. (E magyarázat szerint az új főügyész kinevezése az első lépés, személye pediglen garancia, hogy a bukott rezsim prominens vezetői mégis csak elnyerik büntetésüket.)
A két intézményhálózat jövője azért is alapvető fontosságú, mert az iszlamisták – és a „forradalom” – alapkövetelése a korrupció (faszád) felszámolása volt, ami e kettő közreműködése nélkül nem megy.
Ahmad Tuszún egyiptomi író az iszlamisták szándékait illető kételyeit emígyen fogalmazza meg: a "független" hatalmi ágak eddig is virtuálisak voltak Egyiptomban, s nem várható, hogy ez a rendszer meg fog változni. Csak nem nemzeti-katonai egyenruhában pompázik majd, hanem vallási elöljárók abájájába öltözik.
