Terje Rød-Larsen, az ENSZ közel-keleti megbízottja a minap a Biztonsági Tanácsban bejelentette: a lassan félszázezres menekültkontingens ellátása a cédrusok országában egyre nagyobb teher a bejrúti kormánynak. Továbbá arról beszélt, hogy fegyvercsempészet tapasztalható a szíriai-libanoni határon, amely mind a kormányerőket, mind a felkelőket érinti. Remélhetőleg erre nem most jöttek rá az ENSZ szakemberei, mindenestre a bejelentés arra utal, hogy egyes regionális politikai körök igyekeznek összekapcsolni a szíriai konfliktust a Libanonban zajló eseményekkel.
Miként lassan a szíriai események sem érik el a magyar külpolitikai újságírás többnyire a Kárpát-medencébe szorított és amúgy is mélyre süllyesztett ingerküszöbét, nem csodálkozhatunk, ha a libanoni események még a mínuszos hírekben vagy a horoszkóp-rovatban sem szerepelnek. Pedig mindkettőnek hosszú távú hatása lehet a Közel-Kelet és a szomszédok – így Európa – jövőjére is.
Először a fegyvercsempészetről. Libanon topográfiájának és közelmúltbeli történetének minimális ismerete nyilvánvalóvá teszi, hogy az illegális ember-, anyag-, fegyveráramlás a két ország között évtizedek óta folyamatos. A Nagy-Szíriából a franciák által – zömében a maronita keresztények és a tengerparti szunnita kereskedők és iparosok követelésére – leválasztott Libanon soha nem szakadt el a nagy testvértől – sem gazdasági sem társadalmi értelemben. (A szír megszállás alatt – 1976-2005 között – katonailag sem.)
Mindez azt jelentette, hogy a határ által kettészakított családok, illetve a családok és földjeik közötti mozgás soha nem szűnt meg – a legtöbbször mindenféle okmányok nélkül jártak/járnak át egymáshoz, illetve a szomszédban maradt földjeik megművelésre. Ezt a „mezőgazdasági kishatárforgalmat” három speciális biznisz egészítette ki a múltban. A benzin/gázolaj, a cigaretta és a fegyver.
Amíg Szíriában az állami dotáció jóvoltából jóval olcsóbb volt az üzemanyag, tömegek ingáztak hegyi átkelőkön minitankerekké átalakított teherautókon, pick upokon, Derrick-Mercedeseken meg ló/szamár/öszvérháton és hozták be a cédrusok országába a naftát. Jómagam többször vendégeskedtem észak-libanoni falvakban, ahol a családfő hajnalonként hullafáradtan invitált a reggelihez, miközben dohányzással szembeni amúgy is agresszív intoleranciámat fokozta, hogy azért szurkoltam, nehogy rágyújtson, tekintve, hogy ruhájából, hajából, bőréből áradt a benzingőz – a jól végzett éjszakai műszak után.
Ugyanezen az úton barterbe utaztak visszafelé a kartonált vámkerülő cigaretták. És egészen a polgárháború kitöréséig Szíriai irányából a Damaszkusz-barát politikai erőknek a katonai támogatás. A szíriai belharcok kitörésekor pedig azonnal aktivizálódtak Libanon politikai erői: Damaszkusz barátai és ellenségei egyaránt megkezdték szövetségeseik fegyverrel-emberrel való ellátását. Erre már több mint egy éve vannak jelek, a libanoni közbeszédben és a sajtóban nyílt titoknak számít. Az egymással szemben álló szíriai erők fegyveres támogatása Libanonban is okozott összetűzéseket az elmúlt hónapokban. Például az északi Tripoliban, ahol a város egyeteme melletti Dzsabal Muhszin negyed a helyi alaviták bázisa, míg az Abú Szamrá- és Báb al-Tabbána-negyedek az Aszad-ellenes iszlamista erők helyi központjai. Mindkét területről zajlik a támogatás szervezése és két erő között többször került sor összecsapásokra az észak-libanoni városban.
Topográfiailag három fő fegyver- és embercsempész útvonal létezik a két ország között – ha eltekintünk a legális határátkelőhelyeken ugyancsak előforduló ilyen célú mozgástól. Az első az észak-libanoni Akkár-tartomány Szíriával határos vidéke. Itt túlnyomórészt az úgynevezett „Nagy Folyó/a-Nahr al-Kabír” a határ. E tipikus közel-keleti vízfolyás tulajdonsága, hogy február-március (esők, hóolvadás a közeli hegyekben) hónapokat leszámítva gumicsizmával – nyáron magas szárú cipőben – különösebb nehézség nélkül leküzdhető. Gépkocsival úgyszintén. Itt történik a legnagyobb fent említett mezőgazdasági ingázás, de megszokott volt az is, hogy a libanoniak innen jártak be – sokszor saját autóval vagy taxival – a közeli Homszba vagy Tell Khalakh-ba dolgozni, kereskedni. Az illegális ingázás felszámolására a korábbi, Szaad al-Harírí-vezette libanoni kormány tett ugyan bátortalan lépéseket (így növelte a hadsereg illetve a belügyi erők ottani létszámát), de bukása után, a Hezbollah-szövetséges vezetés alatt – a Nadzsíb Míqátí-kormányt támogató helyi politikai csoportok bonyolult konstellációja nyomán és a munkanélküliség okozta helyi szociális feszültségek enyhítése céljából – ez az ellenőrzés ismét névlegessé vált. Éppen emiatt lett ez a régió a fegyvercsempészet fő csatornájává, mindjárt a polgárháború kitörésekor. (Nota bene: a katonailag legerősebb szíriai ellenzéki csoportok éppen az ezzel a régióval határos Homszban, Tell Khalakh-ban illetve az ezekhez kapcsolódó Hamá-i régióban alakultak meg.)
A másik fontos illegális csempész-útvonal az ország északkeleti régiója, al-Hirmil/Hermel vidéke. Ez a Bekaa-völgy északi kapuja Szíria felé, amely ugyancsak Homsz felé nyitott és hagyományosan az Aszad-rendszer libanoni szövetségeseinek (Hezbollah, Amal és a baloldali szekuláris pártok) és Szíria kapcsolódási pontja. Az itteni ember- és anyagmozgatás kormány vagy bármilyen harmadik – mondjuk nemzetközi – tényező általi ellenőrzési lehetőségéről annyit, hogy a régióra gyakorlatilag harminc éve nem terjed ki semmilyen állami, kormányzati, erőszakszervezeti fennhatóság.
Ugyanakkor a szíriai polgárháború kitörése után többször fény derült arra, hogy a hermel-vidék keleti, már az Antilibanon hegyláncaira húzódó területein, al-Qá’a települése felett fegyvercsempészet folyik a felkelők támogatására, amely felett szemet hunytak a hadsereg és a belügy erői.
Az országot keletről határoló Antilibanon középső ugyancsak hagyományos csempész-csatorna. Ez a al-Rajáq-tól al-Masznaa-ig húzódó hegyvidéki terület a szíriai megszállás időszakában a legfőbb katonai szállítóútvonalak közé tartozott. Jelentősége máig megmaradt, mint a damaszkuszi kormány és libanoni szövetségesei közötti legfőbb tranzitútvonal. Ezért is védték az elmúlt hónapokban olyan vehemensen a szíriai kormányerők a régióval szomszédos túloldali jelentős várost, a szállítási útvonal szír végállomást, al-Zabadánít. Persze az itteni csempészet titkossága felől is lehetnek kétségek, miután az egész terület fölé magasodik a Sejk hegye (Dzsabal al-Sajkh), azaz a Hermon, rajta az izraeliek megfigyelőrendszerével.
Visszatérve a csempészet és a libanoni állam viszonyára. A határőrizet elhanyagolása mögött sok egyéb tényező húzódik. Az egyik tradicionális és mélyebben a pszichében rejlő: a szír-libanoni határ végleges rögzítése (ez lassan száz éve nem történt meg) a két ország egységéről/egyesítéséről a libanoni társadalom még mindig jelentős csoportjai körében szőtt álmokat negligálná. A másik földhözragadtabb: a hosszú polgárháború (1975-1991) után katonai és erőszakszervezetek újjáépítése alapvetően Szíria gyámságával történt. Így a hadsereg, a belügyi szervek és a titkosszolgálatok vezetői, főtisztjei, akik az újjászervezés idején alapozhatták meg karrierjüket, inkább mondhatók Szíria-szimpatizánsnak, mint Damaszkusszal szemben állónak. És ugyanez elmondható az államapparátusban dolgozó közalkalmazottak nagy részéről is.
Az ENSZ-megbízott idézett kijelentései arra utalnak: a libanoni ellenzék (azaz Damaszkusz-ellenes) erői és külföldi (nyugati, szaúd-arábiai) szövetségeseik igyekeznek a szír problémával összekapcsolva a nemzetközi politika szintjére emelni a libanoni belpolitikai fejleményeket. A cédrusok országában ugyanis döntő átalakulások zajlanak. A Hezbollah és keresztény szövetségesei (Michel Aoun, Szulejmán Franzsié) alapvetően át kívánják alakítani a választási rendszert, ami az eddigi konfesszionalista (felekezeti kvótán alapuló) berendezkedést a létszámarányossal váltanák fel. Ez muszlimoknak és azon belül a síitáknak létszámarányuknak megfelelő, azaz többségi képviseletet jelentene. A cédrusok persze lassan nőnek, a tradicionális libanoni társadalom lassan változik, de egy ilyen rendszeren alapuló jövőre esedékes parlamenti választások alapvetően rajzolnák át az ország politikai erőviszonyait. Aminek a szomszédokra, Szíriára és Izraelre is lenne hatása.
