Az „arab tavasz” politikai változásokkal teli szunnita többségű társadalmaiban az iszlamista erők előretörése kétségtelen tény. Hogy közülük milyen a mérsékeltek és szélsőségesek közötti arány, országa válogatja. Ezzel kapcsolatban azonban a figyelem középpontjába került az egyes államok iszlám közösségei vezetőinek állami és/vagy közösségi legitimitása. Látható, hogy – a történelmi tradícióknak megfelelően – az eddigi autoriter politikai vezetéssel többé-kevésbé kényszerűen együttműködő és ellentételezésként annak többnyire spirituális legitimitást biztosító vallási elöljárók támogatottsága megroppant és a feltörekvő rég/új vallási-politikai mozgalmak irányítói, szellemi vezetői mind nagyobb befolyásra tesznek szert a társadalom széles rétegeiben.

A szunnita iszlám egyik – egyes vélemények szerint gyengeségét okozó, mások szerint sokszínűségét biztosító – sajátossága a kizárólagos, egyetlen központi vallási autoritás hiánya. Hagyományos vagy modern önjelölt vallástudósok illetve vallástudományi központok mindig akadnak erre a szerepre, de minden erőfeszítésük ellenére valós befolyásuk földrajzilag korlátolt. Bár az iszlám számára Mekka axis mundi-szerepe kétségbevonhatatlan a marokkói Fez, a tunéziai Kajruán, Damaszkusz, az indiai szubkontinens és Délkelet-Ázsia vallási egyetemei és vallási vezetői befolyása regionális marad. Vagy ha esetleg szupraregionális, akkor egyes jól körülhatárolható nemzeti, társadalmi vagy ideológiai csoportra korlátozódik. Különleges a kairói Azhar Egyetem szerepe, bár megítélésével kapcsolatban sok a hibás sztereotíp elképzelés. Lássuk az utóbbi évtizedek egyik legbefolyásosabb Azhar-vezetőjének életrajzát, s árnyaljuk egy kissé ezt a képet.

Két éve hunyt el a kairói Azhar egyetem rektora, Muhammad Szajjid Tantáví sejk. Halála kapcsán újból kiélesedett a vita a szunnita iszlám világ szellemi vezetése körül. Az egyes iszlám országok államhatalommal összefonódó hivatalos vallási vezetői szívesen tekintenek az Azhar Egyetemre, mint az iszlám szellemi-oktatási központjára. A rájuk, mint a hatalommal korrumpálódó vezetőkre tekintő tömegek (mérsékeltek és szélsőségesek) azonban nem tartják az Azhart origo mundinak, ők a szúfizmusban vagy az egyre szélesedő, a most egyre-másra hatalomra kerülő politikai irányzatokban vagy éppen az állam védő-ellenőrző ernyője alól mindig kibúvó ungergruond iszlámban találják meg az igaz utat.

Nyugaton is elfogadott az a vélemény, miszerint a sajkh al-azhar, azaz az Azhar Egyetem irányítója a szunnita iszlám egyfajta spiritus rectora szerepét tölti be, aki vallásjogi döntvényeivel, fatváival az egész iszlám világra kiható szellemi befolyással bír. Valójában az iszlám a nyugati civilizációhoz hasonlóan etnikailag, nyelvileg, kulturálisan rendkívül heterogén világ, amelynek egységes szellemi vezetéséről – bár az iszlám társadalmak számos ideológiai-politikai mozgalma erre törekszik – az oszmán kalifátus 1924-es megszűnése óta nem beszélhetünk.

Számos szunnita mégis az Azhart, a világ egyik legrégebbi egyetemét tekinti az iszlám szellemi központjának. Holott az intézményt a síita fátimida kalifa hadvezére, Dzsauhar alapította 972-ben és mintegy két évszázadon át a síizmus egyik ágát jelentő iszmáílita oktatás kiemelkedő központja lett. Csak a 12. század végén tette a szunnita vallásoktatás egyetemévé a keresztes háborúkból Nyugaton is jól ismert Szaláhuddín/Szaladin szultán. Újabb öt évszázadnak kellett eltelnie, míg az oszmánok – engedve a befolyásos egyiptomi vallástudósok nyomásának – 1690-ben az egyetem vezetőjét a sajkh al-azhar címmel ruházták fel, emelve ezzel vallásjogi véleményeinek erejét. A birodalmon belüli szellemi-vallási vezetés azonban továbbra is Isztambulban maradt a kalifa illetve a főmufti, a sejhüliszlám kezében.