A boldog emlékezetű 1989-es évben már kaphattam belőle ízelítőt. Ti. a koptok helyzetéről a Nílus-völgyben. Az Asszuánhoz közeli Qom Ombóban jártunk, a vasútállomásról egy Kleopátra nevű (mi más legyen?) szállodába vonszoltuk párolgó testzsákjainkat a rekkenő augusztusi hőségben. Később kiderült; ez a Rejtő Jenő-i műintézmény a város keresztény negyedében helyezkedett el. Kopt volt a tulaj, a recepciós, a mosodás, a takarító, a segéd, az asztal, a szék, a por, a levegő. Egészen jól összebarátkoztunk a családi vállalkozás minden tagjával, vittek minket mindenhova; kopt templom, mise, ókori romok, rokonok, traktorutánfutó-platón holdfényben működő szabadtéri népszínmű, amelyben a szállodások is szerepeltek. A tékozló fiút adták, jól.
Közben hallottunk a „helyzetről”, a koptokéról Egyiptomban. Jogi korlátok, üldöztetések, napi konfliktusok a többségi muszlimokkal. Elvittek minket a muszlim piacra s a provokáció sikerült: szőlőszemmel kezdték, szilva majd alma következett s a végén egy féltégla zárta a felénk áradó érzelmeket. Közben pedig hallgattuk a meglehetősen felsőbbrendű beszélyeket a muszlimok tudatlanságáról. Hogy a koptok a fáraók népének leszármazottjai, az őslakosok. Az arabok pedig jövevények. Ismerjük ezt. De a keresztény negyed főterén a kopt templommal szemben álló katolikus templomról is megvolt a véleményük. A népszínházban – ahol mindenki, azaz a koptok, az egyiptomi szent anyaföldön üldögélt asszonyostul-gyerekestül-vacsorástul – gyanúsan méregették a két bőrfotelben terpeszkedő francia ferences testvért és a karosszékeket kapott holdfürdőző négy lengyel missziós nővért.
És mindenkinek volt egy fényképe a pápájukról. Már akkor is majd’ két évtizede vezette Szent Márk evangelista egyházát. S most, március 17-én halt meg 41 éves kormányzás után.
Felekezetének helyzete ez idő alatt még rosszabb lett. Arányszámuk csökkent, az ellenük irányuló cselekedetek – forradalom ide vagy oda – nem hagytak alább. Nagy kihívások előtt állnak. Csak most egy kicsit nehezebb lesz, mert karizmatikus vezetőjüket veszítették el.
III. Senuda, a kopt pápa 1923-ban Felső-Egyiptomban született, a szigorú iszlám vallásosságáról ismert Aszjút városa közelében. Élete során többször hangoztatta – kérdés persze, mennyire politikai szándékkal –, hogy anyja gyermekágyi lázban történt halála után muszlim szomszédasszonyok szoptatták. (Ez a reálpolitikusi gondolkodása egyébként egész életén át végigkísérte.) Miután történelmet hallgatott az I. Fuád Egyetemen (ez ma a Kairói Egyetem), tanított és teológiai tanulmányokat folytatott. Aztán szerzetesség következett. Ebből hat évet barlangi remeteként, majd tíz évet kolostori szerzetesként töltött a híres Nátrún-völgyben (Vádí al-Nátrún). A szinte kötelező költészet-művelés mellett teológiát is oktatott, majd 1971-ben lett az egyik legrégebbi keresztény egyház, a hagyományok szerint Szent Márk által alapított kopt egyház feje, sorendben 117. pápája. (Erről az elsőségről is évszázadok óta megy a vita a koptok, az etiópok, az asszírok és az örmények között. Érdemes belemerülni a témába.)
A poszton eltöltött négy évtizedben igyekezett felekezete hajóját a felszínen tartani a muszlim többségű társadalom viharos politikai viszonyai közepette. Nem rajta múlt, hogy a koptok helyzete nem lett jobb ez idő alatt. Bár elődje jó viszonyt ápolt Dzsamál Abd al-Nászir/Naszer elnökkel és kvázi támogatta a hatvanas években az iszlamisták (Muszlim Testvériség) és a kommunisták elleni politikáját, Senuda mindjárt beiktatása után konfrontálódott a hatalommal, amikor – megérezve a muszlim társadalom 1973-as arab-izraeli háború utáni hangulatát – erősen ellenezte Anvar al-Szádát/Szadat elnök Izraellel szembeni békepolitikáját.
Első körben elutasította Szadat ajánlatát, hogy kísérje el őt történelmi jeruzsálemi útjára. Később miután nem volt hajlandó felhagyni az engedély nélküli templomépítkezésekkel, az elnök gyakorlatilag megbéníttatta a pápa vallási tevékenységét, s végül házi őrizetbe helyeztette Senudát a Nátrún-völgyben.
