iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

A Maghreb-egységről

2012. március 16. 07:30 - politics&islam

 

A térség függetlenségének elnyerése óta eltelt több mint fél évszázadban számtalanszor előkerült az iszlám (és ez esetben az arab) világ nyugati végeinek gazdasági és politikai egység-gondolata. A legtöbb ilyen próbálkozás általában igen egyoldalú volt, valamely helyi, önmagát erősnek tartó vezető – ez az esetek többségében Muammar al-Qaddzáfí/Kadhafi líbiai ezredes volt – próbálta az egységgondolattal saját hatalmát-befolyását kiterjeszteni a térségben. A múlt század hetvenes éveitől Líbia, Tunézia, Algéria és a Maghrebhez nem sorolható Egyiptom között állt fenn rövid időszakokra névleges szövetség, amely egyetlen esetben sem állta ki a „tagországok” vezetőinek egymással szembeforduló hiúsági tesztjét.


 

Pedig a gondolat egyáltalán nem az ördögtől való. A Mauritániától Líbiáig húzódó óriási terület a történelem folyamán többször is mutatott viszonylag egységes képet, illetve tartozott – igaz kívülről jövő nyomásra – egyazon államalakulat kebelébe, gondoljunk csak a föníciai/görög kereskedőtelep-hálózatra vagy a pun államra és a római birodalomra. És ami a terület további egyesülése felé mutatott, csak ezután következett: az arab-iszlám hódítás egy kezdetben egységes, óriási kiterjedésű és az adott korban csúcscivilizációnak számító iszlám birodalomba ágyazta a területet. Igaz, a Maghreb hamarosan eltávolodott a civilizáció keleti területeitől, de politikai széttagolódása ellenére egyfajta kulturális egységét – még etnikai, beszélt-nyelvi sokszínűségével együtt is – megőrizte.


 

A gyarmati korszak végével a frissen alakult országok vezetői – mindenekelőtt Marokkó és Tunézia – hamar megérezték az együttműködés szükségességét és tettek is pár bizonytalan lépést ebbe az irányba. A lépések végül annyira bizonytalanok voltak, hogy csak 1989-ben jött létre az Arab Maghreb Unió (Ittihád al-Magrib al-Arabí/اتحاد المغرب العربي). Ez valamennyi térségbeli országot (Mauritánia, Marokkó, Algéria, Tunézis. Líbia) magában foglalja.


 

A szervezet megalakulása után az említett lépések úgyszólván meg is szüntek: a térségbeli hegemóniára ácsingózó erős vezető személyiségek, II. Haszan marokkói uralkodó, Ben Ali tunéziai és Qaddzáfí líbiai elnök valamennyien a saját szolgálatukba állították volna a lassan gittegyletté silányodott szervezetet. Qaddzáfí meg még egy darabig kísérletezgetett Tunéziával, sőt az egész afrikai kontinenssel.


 

Pedig az 1995-ben indult Euro-mediterrán Partnerség, amely a Földközi-tenger déli és keleti medencéjét igyekezne – éppen az említett történelmi hagyományokra és a geopolitikai realitásokra támaszkodva - Európa valós gazdasági perifériájáva tenni erősen támogatta a regionális együttműködést a Maghrebben. Mindenesetre mostanáig nem jutottak sokkal többre, mint a konferenciázás, wellness és aktív levegőmasszírozás.


 

Most, hogy a térség három országában is jelentős (Líbiában teljes, Tunéziában kontroláltan gyökeres, Marokkóban pedig kontroláltan finom) átalakulások zajlotta a politikai vezetésben talán történhet elmozdulás ezen a téren. Történhetne is: közös gazdasági-társadalmi kihívások előtt állnak ezek az országok. A demográfiai folyamatok, az egyre inkább a képzett fiatalokat sújtó munkanélküliség, az élelmiszertermelés nehézségei, a társadalmi ellátórendszerek totális válsága valamennyiük közös terhe.


 

Ez a felismerés bujkálhat a mögött, hogy az elmúlt hetekben az új kormányok közötti intenzív kapcsolatfelvétel egyik témája lett a regionális gazdasági-politikai együttműködés. Az új marokkói külügyminiszter, Sza’ad al-Dín al-’Uthmání első útja a térség legnagyobb országába, Algériába vezetett. Abdulazíz Buteflika algériai elnök a marokkói látogatáshoz hasonlóan pozitívan értékelte a tunéziai vallási vezető, Rasíd al-Gannúsí algíri tárgyalásait. Mindeközben a francia diplomácia vezetője Rabatban vetette fel újra a maghrebi gazdasági együttműködés megerősítésének a gondolatát.


 

Valóban értékes területről beszélünk: a több mint 6 millió négyzetkilométeren majdnem 100 millió ember él. A nyersanyagokban (olaj, földgáz, foszfát, vas stb.) gazdag, halászatilag értékes parti vizekkel rendelkező Maghrebet geopolitikai elhelyezkedése is stratégiai fontosságúvá teszi (tenné – tesszük hozzá) Európa számára: az öreg kontinens és Fekete-Afrika között terül el, ami a délről érkező migráció miatt fontos. De nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a térség hagyományos tranzitállomása a Földközi-tenger és a Afrika közötti kereskedelemnek. Az ebben rejlő lehetőségek igen széles spektrumúak. Közös kihívás a déli migrációval keveredő szélsőséges iszlamista nyomás a Szahara felől és az ezzel a kérdéssel ugyancsak összekacsolódó berber-probléma és a törzsiség kérdése.


 

Persze sok az ellenhatás. Például az említett – szintén közös – társadalmi problémák mellett a rossz infrastruktúra tehet keresztbe bármilyen kereskedelmihálózat-fejlesztésnek. A Marokkó által kvázi annektált Nyugat-Szahara egyelőre mérgezi a Rabat-Nuaksút-Algír viszonyt. (A marokkói-algériai határ 1994 óta zárva van. És ez a két ország a Maghreb két vezető állama.) Az „arab tavasz”nyomán létrejövő új politikai konstellációkban pedig – kihasználva a véleményszabadság nyiladozó kiskapuit – szárba szökkenhetnek a regionális autonómia-törekvések, amelyek nem biztos, hogy összeegyeztethetők a szupranacionális együttműködéssel.


 

A szekuláris maghrebi sajtó mellett immár az iszlamista média is egyre többet tanulmányozza az eddigi egyetlen működő közel-keleti nemzetközi gazdasági szervezetet, az Öböl Menti Együttműködési Tanácsot. Persze ott valamivel könnyebb, írják, lévén Szaúd-Arábia gazdasági-politikai-demográfiai súlyánál fogva egymaga mutathat irányt a többi részvevő államnak. Ugyanezt kiegyensúlyozottabb hatalmi viszonyok között kellene megteremteni a Maghrebben. Ebben – a fent említett okoknál fogva – Európa is érdekelt. Szeretnénk látni, hogy az öreg kontinens felismeri érdekeit és beszáll az együttműködés folyamatába. Hadd ne írjuk: itt is beszáll. Mert a Mare Nostrum négyezer éve az, ami a neve.

Szólj hozzá!
Címkék: maghreb

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr884319714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi diktatúra 2012.03.16. 07:48:56

Mostanában az internetes kultúra egyik legnépszerűbb témája az Invisible Children mozgalom filmje Konyról, az afrikai terror egyik leghírhedtebb alakjáról.  A film készítőinek célja, hogy támogatókat szerezzenek kampányukhoz, és ezzel életben tart...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása