Moxica (In memoriam R. H.)
Ő volt a legjobb figura a Scott filmben. Talán még a Sigourney Weaver alakított ugazán emlékezezeset. A francia felejthető; csak a csemmája nem az, amikor cuppog a vízben Hispaniola partjain s megy a Vangelis-zene. Azt szeretem.
De amikor Moxica odaáll Depardieu elé és az asztalra tenyerelve a szemébe vágja, hogy "Signore Colombo!", számomra a film csúcsa. Arról beszél, ami a lényeg: Kolumbusz mindig is outsider senkiházi talján maradt az egész ibér explorer-biznizben. (Mindamellett, hogy - miként ma is látjuk - a homo novusokhoz hasonlóan tehetségtelen és korrupt vezető volt.)
Mindegy.
Signore Colombo ebben a városban is járt; az itteni egyetemen bizonygatta a tudós elméknek, hogy az arab geográfusok szerint a gömbölyű Föld elég kicsiny ahhoz, hogy egy korabeli lélekvesztőn Nyugat felé hajózva emberi léptékben rövid úton elérhető Ázsia.
Tudjuk, e számításokban a nagy muszlim földrajztudósok mellélőttek, de a genovai végül csak összetarhálta a pénzt az útra. Az igazán nagy utazók ma is így teszik.
Egyébként hozzá kell tenni: Michael Wincott-nak Moxica volt - eddig - az egyetlen valóban értékelhető szerepe. Miként - engedtessék meg egy kissé kegyeletgyalázón hozzátennem - Rutger Hauernek a Blade Runner-ben nyújtott alakítása az android Roy Batty-ként.
Bár az esős zárójelenete kitörölhetetlen.
Ps. Adrian de Moxica egyébként történelmi személyiség volt. 1498-ban részt vett a Francisco Roldán-fele felkelésben, amelynek célja a korrupt és a vezetéshez nem értő Colombo-testvérek (Cristoforo és Bartolomew) eltávolítása volt. A történeti Moxica élete persze prózaibb véget ért. Szó sem volt drámai mélységbe ugrásról, egyszerűen felakasztották.
Alant: képek a salamancai katedrálisról.
Teri néni lebeg
Én nyolc éve a hőségtől éreztem, menten elválok az anyaföldtől s bolygónk szökesi sebességét felvéve felszállok Ávila fölé.
Ma nem volt oly meleg, de a város nem változott. (Miért is változott volna?) A kasztíliai puszta közepen nyolcvannyolc tornyokkal övezett kőtenger - aki itt nem misztifikálódik, nincs affinitása a spiritualizmusra.
Így volt evvel Teresa Sánchez de Cepeda y Ahumada az 16. században. Egzaltált egy nőszemély lehetett, fiatalkorában valami idegi alapú betegségtől három évig lebénult, s ahogy azt akkor - és ahogy a dolgok manapság folynak, nemsokára megint - orvosolni gondolták, legott zárdába utalták a nemesleányt. Teréz nővér a karmelitáknál tett-vett, s bár a bénulásból kigyógyult, jöttek a látomások, az elhivatottság.
Tudjuk, a 16-17. század késő reneszánsz és barokk világa a szellemi táplálkozás terén is gargantuai méretű és sűrűségű volt. Mondjuk így: a szárba szökkenő kapitalizmushoz az évszázadokig leszedált és szellemi-lelki gúzsba kötött társadalom csak gyökeres szellemi reformokkal tudott adoptálódni.
Ávilai Teréz nem bújt ugyan ki a katolicizmus már akkor is korszerűtlen strukturális kereteiből, de azon belül mindenképpen elment a szellemi határokig. Művei ma is élvezhetőek; teszem hozzá: síita hauzákban is tanulmányozzák. Városbéli kollégájával, Juan de la Cruzzal (Keresztes Szent Jánossal) együtt nemzetközileg is jelentős misztikus tevékenység színterévé tették Ávilát.
Teréz - ahogy írja - elhivatottsága csúcspillanataiban meg levitálni is tudott.
Na, ezt megnéztem volna.
Egyébként meg, a nagy kortárs reformerek között mégiscsak a Marci gyerek volt a legtalpraesettebb. Ő tudta - túl a szellemi-teológiai mélységeken -, mi a legjobb egyéni életstratégia. Szólt a Bora Katinak, s lazultak.
Alant: Ávila ma, katedrálissal, Teréz és János kolostoraival.
Tomás bátya szeretett itt
Azért Kasztília (esetlegesen Extremadura) az "igazi" Spanyolország. Nem a "franciásra" kultúrfinomodott Katalónia, az iszlám örökséggel lágyan meghintett Andalúzia vagy a morc kelta Asztúria-Galícia, hát még a "kérem mi voltunk itt legelőbb, bee"-Baszkföld. A sárgára égett semmi, a mezeta az igazi.
Nos, innen jöttek az igazi személyiségek. Most visszafogom súlyos sznobériámat és csak egyről.
Van itt egy városi háromszög, az igazi spanyolföld keménymagja. Valladolid, Ávila és Segovia. S van egy csodálatos elme, kinek élete e háromszögben formálódék.
Tomás de Torquemada 1420-ban Valladolidban született s hosszú szorgos munka után 1498-ban Ávilában hunyt el. Élete nagy részét pedig itt, Segoviában, a domonkos kolostor perjeleként töltötte. Innen hívatott el: volt Kasztília, Arragónia, majd egész Spanyolország főinkvizítora.
Nagy munkát végzett.
Hozzávetőlegesen 8000 embert, muszlimot, zsidót, gyanús keresztényt, gyanúsan kereszténnye vált muszlimot és zsidót (ilyen családból származott enmaga is) égettetett meg.
Egyes források szerint öregkorában rosszul aludt. Szerintem nem. A Gonosz mindig fitten, kipihenten ébred.
Az volt a jelszava: "Egy ország, egy nép, egy vallás!" Láthatjuk, hová vezet/mit eredményez az efféle gondolkodás.
Alant: Ismét Segovia utcáin; elmúlt nyóc év.
