"...S ott, ahol az Amu-Darja
a Turkesztán földet marja,
letelepszik a koldushad,
homokdűnék közé kushad..."

/Helmuth Fricke, NDK-költő (1969-1990): Die Branchiden/

A branchidákat - lásd az előző posztot - Transzoxániába telepítette a történelem egyik nagy hódítója-néputaztatója, III. Alexandrosz, makedón hadvezér, uralkodó, fáraó és hobbi-istenség. Görögök persze másfelé is kerültek napnyugati-napkeleti birodalmában.

Mezopotámia és Arábia határvidékére is jutott belőlük telepes. A mai Kuvait partvidékének szigetei még görög neveket is kaptak: Türosz, Ikarosz (ez utóbbi a híres-neves Fajlaka volt). Ezeken a helyeken máig fennmaradtak akkori lakóházak és szentélyek (Zeusz, Artemisz, Dionüszosz).

Fajlaka/Ikarosz fallal övezett négyzet alapú városa, mint hagyományos kereskedelmi központ (az Öböl és Mezopotámia szárazföldje közötti transzfer-állomás) fontos település volt akkoriban is. II. Szeleukosz (i.e. 247-226) a Sándor-utódok (diadokhoszok) által alapított egyik legjelentősebb állama, a Szeleukida birodalom harmadik uralkodója idejéből fennmaradt dokumentumok rámutatnak, hogy az eredeti, valószínűsíthetően sémi lakosság és a görög-macedón telepesek között nehéz volt a társadalmi egyensúlyt fenntartani.

Az uralkodó levelében követeli a királynak tetsző (görög) vallási szertartásrend betartását. Emellett védelmébe veszi az állami földek eredeti bérlőinek jogait, miközben - a kereskedelem ösztönzésére - kiváltságokat ad az idegeneknek, azaz a betelepítetteknek. A szigeten lévő Artemisz-szentély pedig hamarosan akkora népszerűségre tett szert, hogy az uralkodónak kell biztosítani hozzá a szabad zarándoklatot.

A térségben - Katarig - több ilyen, szeleukuda kori települést ismerünk: Tádzs, Ajn Dzsaván, Fárúq al-Aqras, Dzsar'á. Ez utóbbiról Sztrabón is ír Gerrha néven "Géographika" című - számomra a teljes arab földrajzi irodalom melletti egyik kedvenc - geográfiai alapművében. A káldeus arabok lakta város az Arab-félszigeten az Öböl partján, Bahrein és Katar között feküdt. (Mai neve: al-Uqajr.) Fontos kereskedelmi központ volt, itt találkoztak a Szíriából, Babilonból, az Arab-félsziget belsejéből (Nadzsd, Hidzsáz), Jemenből és Indiából befutó régi bejáratott útvonalak. A szeleukidák figyelmét is felkeltette: III. Nagy Antiokhosz (i.e. 222-167) megpróbálta közvetlen ellenőrzése alá vonni, de végül csak adófizetésre tudta kötelezni.

Bahrein szigetén a portugál erőd romjai alatt találtak szeleukida nyomokat, miként al-Badí' környékén, ahol sírok kerültek elő. Az Öböl térségében a (déli parton) korabeli források szerint kilenc szeleukida kikötő létesült, amelyek közül eddig Dzsar'át, a sharjait és a búsír-i azonosította a történettudomány. Ez utóbbinak, melyet Antiokhiának neveztek, lakosai betelepítettek voltak: a kisázsiai Magnesia görög lakossága közül kerültek ki.

Ehhez az időhöz köthető egy másik - történelmileg ugyancsak jelentős - migrációs mozgás. A görög-makedón hódítás az Arab-félsziget lakosságát is megmozdította kissé. A bahreini és partvidéki arab törzsek szövetséget kötöttek, majd nagy számban húzódtak észak felé elfoglalván Dzsar'á környékét. Később, a párthus korban (i.e. 2.-i.sz. 2. század) ez a szövetség Irak délnyugati részén telepedett le s vált a Lakhmida-állam társadalmi bázisává. De róluk majd később.

Az Emírségek területét is elérte a szeleukida hatás. Umm al-Qajvajn területén tornyokkal megerősített négyszögletes erődítmény romjait találták ebből a korból. Al-Sáriqa/Sharja partvidékén pedig szeleukida kikötő működött. Ugyanitt palota nyomai is fennmaradtak.

Az i.e. 2. században pedig visszajöttek a perzsák.

(Nem a szaúdi történelemkönyvekben.)