Csak egy keveset róla.
Családja adta volt Bosznia - mondhatni - egyetlen valódi független korszakának (1377-1463) uralkodóházát. Van mogyeri leágazásuk is: II. István bosnyák bán leánya, Erzsébet, druszájával/anyósával, Lokietek Erzsébettel együtt keserítették meg férje, I. Anjou Lajos, a Nagy életét. Egy valamirevaló - és lassan akadémiai osztályt kapó - mai természetgyógyász bizton hozzátenné: a kettős asszonyi terror következtében fennálló permanens pszichés nyomás hozzájárulhatott Lajos királyunk ezer testi nyavalyájához, köztük végzetes leprájához is. (Gyorsan megírhatná valaki ezt a sztorit; azonmód MTA- és MMA-tagsággal szórnák meg. Vagy miniszter lehetne. Vagy minisztériumi háttérintézmény-igazgató.)
Szóval, amikor az oszmánok 1389-ben Rigómezőn (Kosovopolje) becsukták a Szerb királyság nevű jó hírű áruházat, kisebb szláv boltocskák - lásd: despotiák - még fennmaradtak a Balkán középső és északi részein. A 1370-es évektől a szerb hatalom hanyatlàsát kihasználva hozta létre a Kotromanić-házbeli I. Trvtko a Bosnyák királyságot. Állama majdnem száz évig ügyesen lavírozott az előrenyomuló oszmán birodalommal, no, meg az újjáébredő hungarus balkáni ambíciókkal szemben.
Aztán jöttek a törökök. A 15. század közepén - Konstantinápoly elfoglalása (1453) után - II. Fatih Mehmet rendet kívánt tenni a Balkánon (értsd: elfoglalni a félsziget középső részét). Ennek egyik mozzanata volt Nándorfehérvár nevezetes 1456-os ostroma, az utolsó dicsőséges mogyeri hadicselekmény - nemzetközi köntösben.
A Balkán belső részein is nyomult előre a török. Ekkorra, II. Trvtko uralkodásától (1421-1443) a Kotromanićok államának központja a korábbi délkeleti végekről (Trebinje, Mileševa) északnyugatra tevődött át. Jelesül Jajcébe. (Vagy Jajcéba?)
Akkoriban a szerb államiság már tényleg az utolsókat rúgta. A legjelentősebb család, a Brankovićok voltak. Amikor Stefan, akinek fia, Đorđe Brankovics György néven majdan évtizedekig a magyar politikiai élet szereplője lesz, 1459-ben egy éves uralkodás után megbukott, a Kotromanić-házbeli Stefan Tomašević lett a despota.
Két szűk hónapig. Mondjuk az ortodox szerbekhez nem nagyon passzolt egy katolikus vezető. Így még ugyanazon év júniusában Stefannak is "olaj" volt.
Túl sokáig nem maradt munka nélkül. 1461 novemberében ő lett a bosnyák király. (Az alábbi képen látható templomban koronázták meg.) Éppen akkor, amikor Fatih Mehmet elindult lerendezni a Balkánt. (Ne feledjük: ezen expedíciók során alapíttatott - többek között - Yeni Bazar (Novi Pazar) és Saray Ovası (Saray Bosna/Szarajevó) is.
Szegény Tomašević futott fűhöz-fához. Kérte a milánói Sforzák segítségét, miként a nagy humanista tudós-családapa, Ennea Silvio Piccolominiét is, ki akkor éppen II. Pius néven pápai hivatalt viselt Rómában. Aztán, ahogy az ilyes helyzetekben lenni szok, senki sem segített.
Aktuálisan Hunyadi Matyi sem, ki akkor éppen III. Frigyes habsburg herceggel egyezkedett a Szent Korona visszaadásáról és - miként majd később kiderült - súlyos dinasztikus kérdésekről.
Így aztán - zárjuk rövidre - Fatih Mehmed végigmasírozott Bosznián, bevette Jajcét, foglyul ejtette s lefejeztette Stefan Tomaševićet. Ezzel elkezdődött Bosznia oszmán kori története.
S elnézvén a mai szultán aktivitását, ez a sztori még nem fejeződött be.
Ps. Matthias Corvinus - mogyeriságát nem hazudtolva meg - egy évvel Stefan Tomašević fejvesztése után csak eljött ide. Eső után köpönyeg.
Illetve aztán: abája.
