És ez nagyon-nagyon ritka az arab nyelvű kritikai irodalomban. Az esetek többségében - legyen szó bármilyen filmről, a szerző végül mindig ugyanoda fut ki. Leegyszerűsítve: a gondolatmenetbe csempésztetik a nyugati imperializmus/erkölcstelenség, a zsidó világuralom és a cionista elnyomás. S az még a jobbik eset, amikor az elemzés úgymond "oda fut ki" - azaz a végère kerül a fixa idea. Sok esetben ezzel a gondolattal kezdődik, s erre épít az egész kritika. Akkor pedig megette a fene az egészet.

Hadd tegyem hozzá - lassan, tűnődve - làthatjuk már; az efféle gondolkodásért manapság nem kell távolra menni. Még a szomszédba sem.

A kritika szépen kibontja s a film középpontjába helyezi az emberi tisztesség és becsület témáját. S ez (الكرامة) nagyon közel áll az arab törzsi s a tágabb értelemben vett iszlám hagyományhoz. (Bármennyire is történnek - koncepciózus - lépések ennek megkérdőjelezésére.)

Még arra is kitèr, hogy a '61-es film mennyivel mélyebb (mondjuk így: filmszerűbb), mint a húsz évvel később - ugyanabból a megtörtént alapanyagból készült - amerikai szuperprodukció Stallonéstűl, Caine-estűl, Von Sydowostúl, Peléstűl.Teszem hozzá: abban igazából két autentikus elem volt - Gera Zoltán (fiataloknak: nem a focista...), mint francia ellenálló és a régi, lerohadt MTK-stadion a párizsi Colombes-aréna szerepében.

A szerző - termèszetesen - az "eredeti formában" írja a rendező nevét: Szultán Fábri. Valóban: a Zoltán török közvetítésű arab eredetű név. Hajjaj! Ez most jó? A török talán -ma hivatalosan - igen. No, de az arab eredet?! Ettől retteg ma mindenki.

Aki tudatlan.

Ps. Immáron Belgrádban. "A Balkán politikai-spirituális szívében" (Jovan Cvijiç). Búcsúzzunk azonban még Szkopjétől ezzel az ott készített, igazán eredeti szobrot ábrázoló fotográfiával.