Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem...
Valakinek, ki ebben az épületben múlatta az időt egykor, ugyancsak izzadhatott.
Ez volt ugyanis a Monastiri Katonai Főiskola (Manastır Askerî İdadisi), melynek 1896-ban falai közé lépett - s maradt is három évig - egy tizenöt éves helyre kis török-jörük ifjú, hamarosan levakarhatatlan szép kackiás bajusszal, de már akkor eltökélt, gyomorbajos tekintettel. Úgy hívták: Ali Rızaoğlu Kemal.
Később meg úgy: Mustafa Kemal.
Még később: Atatürk.
De akkor még, a fin de siècle Balkánon is fülledt, erotikus és nihillista légkörében a kis Kemal itt élte át élete első nagy szerelmét. Tárgyát úgy hívták, Eleni Karinte.
A történet szerint a zsongó-búgó Kemal mindig a lány erkélye alatt turbékolt, amit Eleni gazdag kereskedő apja végül megelégelt s lányát nagy sietve Florinába szállíttatván legott férjhez adta.
Eleni családja görög volt. Nem tudhatni - bár láthatjuk: politikusokat és vezéreket nem ártana rendszeres pszichiátriai elemzès alá venni - mennyiben játszhatott ez az eseménysor szerepet Mustafa Kemal görögökhöz való későbbi - mondjuk így, eufemisztikusan - meglehetősen bonyolult viszonyában.
Hey - mondhatta volt Kemal - köpni kell...phö.




