Olyan érzésem volt itt, mint a montenegrói Cetinjében. Az a 19. század végén Crna Gora vladikai-királyi székhelye volt, most meg akkora, mint Kiskőrös. De a belvàrosi épületek valami elveszett - igaz, akkor sem volt - nagyságról regélnek.
Bitola, az oszmán időkben - szláv neve tükörfordításaként - Manastır (Kolostor) a híres-neves berlini kongresszus után, hol talán egyetlen alkalommal a történelem során - legalábbis külügyminiszteri személyben - eljátszhattuk, hogy világpolitikai tényezők vagyunk (akkor sem voltunk azok; Otto von B. vezényelte a dolgokat), szóval 1878 után az átszerveződő oszmán közigazgatás egyik új vilajetjének lett a központja. Fontos hely volt, beindult az indusztrializáció, jött a vasút, iskolák nyíltak. (Miként az előző posztban említett katonai akadémia.)
Ennek folyományaként az európai hatalmak egyre-màsra nyitották konzulátusaikat. A századfordulóra egy tucat működött belőlük.
Most tiszteletbeli kozulàtusok vannak szép számmal. Legjobb helyen az orosz. Pont szemközt a mecsetekkel.
A càrok, elnökök, komisszárok továbbra is figyelnek.
Belvàrosi utcaképek.
