Cseperedett szépen, s mikor tíz éves lett, már vitték is - a devşirme jóvoltából - egyenest a szultán udvarába.

Épp jókor. A Yildirim Bayezit-féle kisiklást (1402, az ankarai/angorai csata, Timur Lenk triumfálása) követő jó másfél évtizedes kisiklást követően újra erősödni kezdett az oszmán állam. A kis Ilia, illetve új nevén, Ilyaz hamarosan II. Murat (1421-1444/1446-1451) udvarában képeztetett janicsárrá.

Ügyes és igyekvő növendék volt, II. Fatih Mehmet (1444-1446/1451-1481) hadseregében egyre magasabbra jutott a ranglétrán. S mint oly sokan, neki is Konstantinápoly 1453-as bevétele jelentette a valódi kiugrást. A szultán nemsokára kvázi hazaküldte: janinai helytartó (vali) lett.

A Fényes Portán beléje vetett bizalmat mutatta, hogy ezután a trónörökös, a későbbi II. Bayezit (1481-1512) kedvenc nevelő tanára lett. Ez is mutatja az oszmán állami iskolarendszer hatékonyságát: a devşirmével "törökösített" janicsárok nem csak katonai kiképzést kaptak. Az arra rátermettek magas szintű vallási-teológiai és/vagy adminisztratív, esetenként művészi oktatàsban is részesültek.

Miként mesénk hőse, Ilyaz Bey Mirahori. A források szerint képzett álim/vallástudós volt s - ez azért bizonytalan - II. Bayezit veje is.

A 15. század a kilencvenes éveiben, Ilyaz pedig a nyolcadik ikszben járt, amikor a szultán ösztönzésére szülőfaluja mellett 1494-ben megalapította Korçë városát - s mindjàrt egy impozáns mecsettel kezdett. Az egyik elsővel albán földön.

Aztán ehhez jött - amikor màr Ilyaz is a kilencvenes éveit taposta - egy fiúk és lányok (!) számára alapított s négyszáz éven át funkcionáló mecsetiskola (medrese). Meg fürdő, meg bazár. Ahogy az kell.

Végül igencsak vénen, de: meghalt.

A mecset még áll.

De asse' lesz örökké.

Miként a protonok sem.

Jó éjszakát.