Nearchos, Nagy Sándor admirálisa tudta, mikor kell a hajóhaddal visszatérni Mezopotámiába. Amikor a makedón uralkodó, király, egyiptomi isten és univerzális tótumfaktum belátta, hogy Indián túl már nem megy, szárazföldi úton, Perzsia sivatagán át vezette vissza a sereget.

A hajóhad meg a - mai - Arab-tengeren, a Hormuzi-szoroson és az Öblön át érkezett vissza a Folyamközbe. Nearchos télen tért vissza: ekkor a domináns széljárás ugyanis keleti, Mezopotámia felé fúj.

Meg az arcomba. De a kemény szembeszélben is ragyogó volt a táj. A tiszta levegőég miatt a Khasab előtti hegyek tetejéről halványan látszottakbaz iráni Qeshm szigetének körvonalai. (Hogy ott micsoda földrajzi felszínformációk vannak! És olyan falafelt ettem odaát, amilyet csak Szíriában.)

Ománt keresztül-kasul bejártam. Eddig a dobogón a szalálai halászokkal töltött nap, a Vádi Sáb-ban kétezres hegyek között megbúvó patakban fürdőzés és a Dzsabal al-Hadzsar-on való számos kerékpáros átkelés közül a Hatt-Bald Sayt-Rustáq viszonylat állnak. A Muszandam eddig jó eséllyel pályázik valamelyik helyre.

P.s. Visszatérve Nagy Sándorra. Én a hellenizmust mindig is szerettem. Az őrület határán mozgó ifjú zseni gyorsan exitált, de az általa megnyitott út egy olyan világot eredményezett, amelyet a Nyugat és Kelet egymást inspiráló hatása határozott meg. És a hellenizmus nélkül nagyon-nagyon más volna a világ. (Nem részletezem, gondolkozzunk rajta.)

S bár a történelemben nincs pontos ismétlődés, de a mai civilizációs összeérések hátterének feltárásához, megértéséhez és megoldási alternatívák megfogalmazásához nem ártana mélyebben újratanulmányozni a hellenizmust.

Is.