Érdekes, az arab törzsi hagyományban is élt valami ilyesmi. Ha a törzsfő sejk nagyon gáz volt már, kitöltötte az idejét vagy elgyengült, leváltották, elhajtották, újat választottak a helyébe. (Persze ez valamennyire általános törzsi metódus volt; lásd szegény Álmosunkat!)

Próbálkozna ma valaki a Közel-Keleten ilyesmivel. Mindenki - legyen monarcha vagy köztársasági elnök -, bár szinte valamennyien legitimációs problémákkal küszködnek, beleragadnak a székbe/trónba. Aztán a kirobbantást általában kevesen élik túl.

Kezdetben úgy látszott: Ali Abdullah Szálih egykori jemeni elnök megússza. '78-tól 2012-ig húzta. Közben Észak-Dél szecessziós polgárháború, kettészakadás-egyesülés, törzsi háborúk, al-Qá'ida stb, stb. Az északi Szálih pedig maradt a vártán. Végül az egybentarthatatlant nem lehetett egyben tartani. Szálih túlélt egy merényletet és Szaúd-Arábiába menekült.

Már szivárgott volna vissza, amikor a hauthík csak elcsípték. S hétfő óta ott van golyó-ütötte arca valamennyi arab hírportálon.

Az "Igaz Úton Járó" - ezt jelenti a neve. S még azon sem lehet a végtelenségig. Hát még, ha nem is az igaz úton járt.

Va mádzá baada'l-án? És most mi lesz? - kérdik a szakértőket.

Semmi. Még több vér.