iszlám és politika

Manyasz Róbert Kázmér blogja

Balkáni anzixok 26

2017. november 07. 08:45 - politics&islam

 

Szandzsáki történelem-morzsák (+)

A berlini kongresszus után 1878-1908

A porosz Vaskancellár és a magyar Szépfiú lerendezték a Balkánt. Szerbia függetlenedett, növekedett valamelyest, Bulgária is kucorgott már, de a legnagyobb falatot végül az Osztrák-Magyar Monarchia harapta ki a boszporuszi beteg öregemberből. Igaz, ekkor még nem nyelte le a neki leosztott Boszniát, "csak" okkupálta. A szomszédos, híd-szerepet játszó, a Szerb királyságot és a megszülesztett Montenegrót egymástól elválasztani hivatott, s e célból újonnan kialakított területet meg katonai megszállás alá helyezte. Mindkét entitàsnak különleges közigazgatása lett. Most csak a Szandzsákról.

Ami nem is egy közigazgatási egység volt. A Boszniával közvetlenül határos vidéken létrehozták a Plevljai (ma: Plevlja Montenegróban, törökül: Taşlıca) szandzsákot. Ezt gyakorlatilag együtt igazgatták Boszniával. Ettől délkeltre egy kisebb területen alakították ki a tulajdonképpeni Novi Pazar-i szandzsákot, amelyet a korábbi Prizreni vilahetből nyesték le - kialakítva a maradékból a Koszovói vilajetet, amelynek határai egybeesnek a mai Koszovóéval.

Az új közigazgatási egységek léttehozása - miként az ilyenkor lenni szokott és szok - jelentős lakosság-áttelepüléssel járt. A monarchia közvetlen ellenőrzésealá kerülő Boszniából bosnyák muszlimok tízezrei menekültek a Novi Pazari szandzsákba, s ugyancsak jelentős számú szláv és albán mmuszlim hagyta el - a cragorácok lightos irtóhadjárata következtében - Montenegró középső részeit. Ekkor vesztette el Kolašin környéke muszlim jellegét.

Ugyanakkor mind Boszniából, mind a Plevlje-i és Novi Pazar-i szandzsákokból törökök menekültek a még közvetlen oszmán igazgatás alatt maradó balkáni vilajetekbe (a mai Macedónia, Dél-Bulgária területére), illetve közvetlenül Anatóliába. Plevja és Novi Pazar vidékéről pedig - miután a terület még nem került szerb fennhatóság alá - jelentős szerb csoportok költöztek elsősorban a már szerb Šumadija (Közél-Szerbia) településeire.

Ezzel együtt a Plevlje-i szandzsák lakossága 50-50%-ban megosztott maradt a muszlim bosnyákok és nagyon kis részben törökök, valamint az ortodox szerbek között. A Novi Pazar-szandzsákban bosnyák többség volt, de jelentős maradt a szerb, a török és az albán jelenlét.

Az újonnan kialakított és az első balkáni háborúig (1912-13) fennmaradt Plevje-i szandzsák három közigazgatási egységre oszlott: a Plevje-i és Prijepolje-i kazákra (kaza: a szandzsáknál kisebb oszmán közigazgatási egység, amely nahiye-kből állt) és a Priboj-i mudirlik-re (igazgatóságra).

Itt 2000 k.u.k katona felügyelte a 40000 fős lakosságot. 1878 és 1912 között itt jelentős - természetesen hadi célú - infrastrukturális fejlesztés folyt. Utakat, vízvezetékeket építettek, bár a legnagyobb beruházás elmaradt: a térséget nem kapcsolták be a boszniai vasúti hálózatba. A vasparipa csak a Drina melletti - Na Drini Ćuprija - Višegradig jutott; kiváló irodalmi nyersanyagul majdan Ivo Andrićnak.

Hozzá kell tenni: a katonai szolgálat errefelé nem volt verbunkosokban megénekelheő legényálom, az itt állomásozó k.u.k katonák tömegesen estek áldozatul a természet erőinek (folyóáradások, földcsuszamlások, kemény telek) és a különböző járványoknak. A korszak a későbbi szerb történetírásban is rossz emlékű maradt, miután a monarchia csapatai együttműködtek az ott állomásozó kis török kontingenssel - szerb narratívában - a közös ellenséggel szemben, azaz ellenük.

A Novi Pazar-i szandzsák, amelynek civil közigazgatása élén a müteserrif állt, a következő kazákra oszlott: Novi Pazar, Sjenica, Nova Varoš (ma: Szerbia), Bijelo Polje, Kolašin, Mojkovac (ma: Montenegró). Ez az egység 1902-ig állt fenn. Ekkor a Novi Pazar-i kazát a teljesen török ellenőrzés alatt álló Kosovo-i vilajethez csatolták (tehát a város kikerült a monarchia katonai ellenőrzése alól) és a maradék területekből létrejött a Sjenica-i szandzsák (1902-1912), amely így már keresztény többségű tartomány lett.

Ezzel a politikai felosztással érünk el az úgynevezett "annexiós krízishez" 1908-ban.

Ez újabb területi átrendeződéssel s végül 1912-ben az első balkáni háború kirobbanásával járt.

XXX

Az első balkáni háború

1908-ban félve attól, hogy az Isztambulban hatalomra kerülő ifjútörökök visszakövetelik a tartomány feletti oszmán szuverenitást, az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta Boszniát, megszüntetvén a de iure még létező oszmán fennhatóságot. Az annexióval együtt a mai Szandzsák nyugati része, a Plevlje-i szandzsák is a monarchia része lett.

Ezzel együtt az időközben a Kosovo-i vilajethez csatolt Novi Pazar-i kazából kivonultak a k.u.k csapatok s a város és környéke felett újra teljes lett az oszmán szuverenitás.

Mindez persze a korábbi, a monarchia képviselőivel folytatott kollaboráció számonkérésével és ennek következtében nem elhanyagolható keresztény (de muszlim is) menekülésével járt. Az megszállókkal együttműködő csúcshivatalnok, Hakkı Paşa, a müteserrif is Ausztriába menekült. Az ifjútörökök nacionalizmusa erőt adott a balkáni népek nemzeti mozgalmainak is; különösen az albánok mozgolódtak. A Novi Pazar-i körzetben is összecsapások következtek az albán nacionalista fegyveres csoportok a török erőszakszervezetek között.

Mindez azonban nem sokáig tartott - 1912-13 fordulóján jött az első balkáni háború, amelynek során a balkáni államok (Szerbia, Montenegró, Bulgária és Görögország) Kelet-Trákia kivételével, amely máig a modern Törökország része maradt, megszűntették az oszmán fennhatóságot a félszigeten.

Az ezt lezáró Londoni Egyezményben (1913. május) a plevljai szandzsák és a koszovói vilajet északnyugati részét (Novi Pazar) felosztották a két délszláv állam, Szerbia és Montenegró között. Ez a tagoltság máig él: Szerbiához került Novi Pazar, Tutin, Sjenica, Nova Varoš, Priboj és Prijepolje, míg Montenegró része lett Plevlja, Bijelo Polje, Berane, Rožaje, Kolašin és Plav.

Az évszázadok során kisebb-nagyobb átszervezésektől eltekintve egységes régiót többé nem kezelték egy entitásként. Így volt ez a két világháború között és a jugoszláv korban is: a sokáig muszlim vallási dominanciájú, majd erősen muszlim kulturális jegyeket hordozó Szandzsák egységes kezelését (netán autonómiáját), bár a 2VH-ban részt vevő kommunista bosnyák brigádoknak megígérték, soha nem merte egyetlen belgrádi/podgoricai kormányzat sem.

Pedig - és ez már személyes tapasztalat - az itt élő muszlimok közös szláv nacionalizmuson alapuló Jugoszláviához, majd Szerbiához/Montenegróhoz lojalitása sokkal erősebb, mint az iszlám közösséghez (umma) tartozás-tudata. Emiatt álltak távol mindig az iszlám radikalizmustól.

Eddig biztosan.

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://islampolitics.blog.hu/api/trackback/id/tr7913193054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása