Koszovó/Koszova 7
Rilindja
Már a terminussal probléma van. Az ugyanis azt jelenti: "újjászületés". Mármint a nemzeti. Az meg ugye eleve megkésett volt a Balkánon s különösen az albánoknál. Az "újjá" meg azt jelentené, hogy volt valamikor. De nem.
Az albán nacionalista hagyomány kreál nemzeti múltat. Mondván az albán nemzet (sic) államalakulata volt a 12. században a nápolyi Anjou Károly kormányozta "albánok országa" Kasztrióta György hatalmi formációja a 15.-ben vagy joanninai Mehmed Pasha Tepelenë lázadó territóriuma a 19. elején.
Valójában valamennyi állam-formáció visszavetítés. Nemzet, mint olyan nem létezett még ezekben az évszázadokban. Az albánok sem voltak kivételek.
Sőt, ők még nehezebb helyzetben voltak, mint a balkáni népek általában. Ugyanis a többieknek a késő középkortól vagy legalább az érett újkortól kezdve voltak külső patrónusaik, akik fontosz szerepet játszottak az egyes népek érdekérvényesítésében, de a nemzeti gondolat megfogantatásában is. A nyugati keresztény népek mellett kezdetben Franciaország majd Ausztria állt a térségben, az ortodoxok támogatására az 1770-es évektől kezdődően ott volt Oroszország.
Az albánok túlnyomó többsége a 18. század végére iszlám hitre tért, a birodalomba eredményesen beilleszkedett, kezdetben nem volt miért identitást félteni, hiszen muszlim alattvalókként éppen hogy az állam vezető közösségébe tartoztak. A 19. szàzad második felében számos szadr-ül-azm (kvázi miniszterelnök), reis-ül-kuttáb (~külügyminiszter) volt albán.
Mindemellett az albánoknak a nemzeti gondolat balkáni szárba szökkenése idején nem volt külső nagyhatalmi patrónusuk. A középkori velencei és nápolyi befolyás még jóval a modern nacionalizmust megelőzően volt jelen az albánok lakta vidékeken. Ausztria pedig a 18-19. század fordulójától kezdve csak a római katolikus albánok támogatására gondolt.
A szerb nacionalizmus egyre sikeresebb volta volt a legközelebbi motorja az albán nemzeti eszme politikai formába öntésének. És az európai egyetemeken (elsősorban Franciaországban) egyre nagyobb számban előforduló albán diákok száma. Ők hazatérve az oszmán államban a Nyugaton hangoztatott "Európa beteg emberét" látták, akinek meggyógyítàsa immár lehetetlen, s az albánok számára egèszséges közeget a nemzeti önrendelkezésben látták.
Ilyen hátterű volt az az értelmiségi csoport, amely az 1877-78-as orosz-török háború és az elkövetkező berlini kongresszus hangulatában Gjakovë-ben bizottságot hoztak létre, amely egy albán csúcsértelmiségi, Abdyl Frashëri vezetésével 1878 június 10-én a mai Koszovó délnyugati nagyvárosában, Prizrenben - az alul látható épület-együttesben - megalakította a városról elnevezett Ligát.
Ez kezdetben nem függetlenségi mozgomként indult, bármennyire is szeretik a mai albán történészek visszavetíteni a kívánalmakat. A Prizreni Liga elismerte a szultán szuverenitását az albán területek felett és elítélte újabb vidékek (ekkor már a mai Közép-Szerbia) átadását a szerbeknek. Ez a szervezet artikulálta továbbá a berlini kongresszuson az albánok érdekeit és kívánalmait: autonómiát az oszmán birodalmon belül. Egy saját oktatási struktúrával, oktatási struktúrával, részlegesen önálló adórendszerrel és saját rendfenntartó erőkkel bíró oszmán közigazgatási területet (vilajet) követeltek valamennyi albán számára, amely a mai Albánián és Koszovón kívül északnyugat-görög (Janina) vidékeket és a manasztiri (ma:Bitola Macedóniában) szandzsák nagy részét foglalta volna magába. Ezzel voltaképpen el is ékeztünk a huszadik században felvirágzó "Nagy-Albánia eszme" kapujába.
A berlini kongresszust követő események azonban hamar "radikalizálták" a Ligát. Bismarckék az újonnan létrejövő Montenegrónak adták a színalbán Plav környékét, mire menekülthullám és felkelés kezdődött. 1880-ban a szintén albán lakosságú Ulcint is elfoglalták a crnagorácok - erős népirtás közepette. A menekültek nagy része az ekkor kialakított és a mai határait felmutató koszovói vilajetbe menekült, tovább erősítve annak albán etnikai arculatát.
A Prizreni Liga a politikai események sodrában két fő szárnyra szakadt. A proto-török vonal továbbra is az oszmán államon belüli autonómiában gondolkodott, míg a "radikális" szárny egyre inkább az albán nacionalizmus alapján függetlenségre kezdett törekedni.
A Liga be is rendezkedett Koszovó vilajetben, amit az oszmán hatóságok nem sokáig viseltek el. 1880-ban felkelés tört ki, amelyet hónapok alatt levertek, 1881-ben pedig feloszlatták a Ligát.
Ekkor kezdődött valójában a nemzeti önébredés - felkelésekkel (1881 Prishtina, Pejë; 1885 Prizren, Ferizaj; 1903 Vuçitern; 1905 Pejë; 1912 egész Koszovó).
A vége az első balkáni háború (1912-13) után a londoni konferencián megszülesztett Albánia lett: a környező országokban Montenegró, Szerbia, Görögország (Macedónia akkor Szerbia része lett) élő jelentős albán kisebbségekkel.
És hát Koszovó, amely Szerbiához került. S maradt is - lett légyen bármiféle állami konstrukcióban - 2008-ig.
Illetve Belgrád szerint "mind a mai napig".
Hogy a bibliai fordulattal kezdett Koszovó-szkripteket bibliai fordulattal zárjam.
